Sport

Csalódást keltő magyar játékról írtak a német lapok a Svájc elleni meccs után

rtl.hurtl.hu

2024. június 16. 11:29

A német tudósítók sok dicsérni valót nem találtak a magyar csapat játékában.

A német napilapok megérdemeltnek és egyértelműnek nevezték azt a 3-1-es győzelmet, amelyet a svájci labdarúgó-válogatott aratott szombaton Kölnben a magyarok felett a németországi Európa-bajnokság A csoportjának első fordulójában, írja az MTI.

A Bild a mérkőzésről szóló összefoglalójában kiemelte, hogy a svájci együttessel kapcsolatban a döcögős selejtező nyomán sok kérdés vetődött fel, és ezek csak gyarapodtak, amikor kiderült, milyen összeállításban lép pályára a csapat a magyarok elleni Eb-meccsen.

Az első félidőben egyértelműen Svájc volt a jobb a védekezésben a különösen gyengén teljesítő Magyarországgal szemben, így a kétgólos előny a szünetben több mint megérdemelt volt

 – fogalmazott cikkében a lap, majd hozzátette, a térfélcsere után valamelyest feljavult a magyarok játéka, de Murat Yakin svájci szövetségi kapitány a hajrára pályára küldte Breel Embolót, aki megszerezte a biztos győzelmet érő gólt a svájciaknak.

A Die Welt arról írt, hogy az első félidőben sokkal jobban és nagy fölényben futballozó Svájcnak a második játékrészben „szerencsére is szüksége volt” a sikerhez. Az újság megérdemeltnek nevezte a svájciak győzelmét, a magyar válogatottról pedig azt írta, „csalódást keltő” volt a játéka. 

A Die Zeit a találkozóról írt összefoglalójában egyértelműnek titulálta a svájciak sikerét, kiemelve, hogy Murat Yakin tanítványai magabiztosan kezdték az összecsapást, és az első pillanattól kezdve fölényben futballoztak.

A Süddeutsche Zeitung szerint kiderült, hogy melyik csapat lesz a házigazda Németország legerősebb ellenfele a csoportban. 

A lap úgy fogalmazott, Svájc „váratlanul fölényes” győzelmet aratott Magyarország felett, ebben pedig kulcsszerepe volt Murat Yakin szövetségi kapitány meglepő húzásainak a kezdőcsapat összeállításában, valamint a cseréknél. 

A cikkben kiemelték Michel Aebischer kulcsszerepét, a támadó ugyanis góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung „Svájc senki elől nem futamodik meg” címmel közölt terjedelmes beszámolót a meccsről, és arról írt, hogy a magyarok elleni találkozón mutatott stabil teljesítmény nyomán a svájciak nagy valószínűséggel ott lesznek a nyolcaddöntőben. Az újság „imponálónak” nevezte Svájc győzelmét, és hangsúlyozta, Kwadwo Duah, valamint a hosszú sérülése után visszatérő Embolo megtalálta a góllövő cipőt, és még azokat is meglepte teljesítményével, akik jól ismerik a csapatot.

Az A csoportot az első forduló után a németek vezetik a hozzájuk hasonlóan hárompontos, de rosszabb gólkülönbséggel rendelkező svájciak előtt, Magyarország a harmadik, Skócia pedig a negyedik. A szerdai második körben a Marco Rossi szövetségi kapitány által vezetett magyar válogatott Stuttgartban a németekkel csap össze, míg Svájc Skóciával játszik Kölnben.

Nyitókép: Szoboszlai Dominik a labdarúgó Európa-bajnokság 1. fordulójában játszott Magyarország - Svájc mérkőzés után. Svájc 3-1-re győzött. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

#Sport#svájc#magyar válogatott#vereség#foci-eb