Sport

30 éve írt történelmet a legendás váci focicsapat

rtl.hurtl.hu

2024. június 4. 18:09

A Csank János-féle váci focicsapat 1994. június 4-én lett a magyar focitörténelem harmadik vidéki bajnoka az NB I-ben. Ma már csak a megye I-ben vitézkedik a klub.

Miközben napjainkban a Ferencváros halomra nyeri a magyar bajnoki címeket – az idei volt zsinórban az ötödik győzelmük –, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem volt ez mindig így, és olykor-olykor vidéki fellegvárak arathatták le a babért. 30 évvel ezelőtt története során először és eddig utoljára Vác ért a csúcsra.

A csapat felemelkedése nem volt előzmény nélküli, hiszen korábban zártak a negyedik helyen és kétszer ezüstérmesek is lettek, sőt 1991-ben, 1992-ben és 1995-ben a Magyar Kupa döntőjéig meneteltek. Minden adott volt tehát, hogy a legfényesebben csillogó érem is összejöjjön.

A 93/94-es szezont remekül kezdték a váciak, az első tizenöt forduló során mindössze egyszer kaptak ki. Sokan a mai napig kiemelik a szintén bajnokesélyes Honvéd ellen aratott idegenbeli győzelem fontosságát, kellettek is a pontok, mert a szezon második felében már többször botlott a csapat, de végül a bajnoki cím bebiztosításához egy döntetlen is elég volt: 1994. június 4-én a Vasassal játszott 2-2 történelmi sikert hozott a Vác számára.


Sokan már akkor és azóta is próbálták megfejteni, hogy mi lehetett a csapat titka. A Vácban nem voltak nagy sztárok, de szervezettségükkel, szívósságukkal, fizikai erőnlétüket, valamint hatékony pontrúgásaikkal többször is vert helyzetből fordítottak. 

A bajnoki menetelésben nagy szerepe volt Csank János vezetőedzőnek, aki legnagyobb sikereként emlékszik vissza a váci évekre.

Olyan időszakunk volt, ami ritka a futballban. Volt idényünk, amikor csak háromszor kaptunk ki egy évben. Az nem semmi. Sok gólt rúgtunk, mi adtuk a gólkirályokat, válogatottak lettek a futballistáink, akik korábban nem voltak annyira nevesek. Összességében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, szervezettek, összeszedettek voltunk

– nyilatkozta a jubileum kapcsán a Sportal.hu-nak.

30 éve írt történelmet a váci bajnokcsapat
Csank János. Fotó: MTI/Kovács Anikó


A váci játékosok a sikeres években valóban sorra kaptak meghívást a válogatottba. Közülük legtöbbször Nagy Tibor húzta fel a címeres mezt, összesen tizenhétszer, de rajta kívül még heten szerepelhettek a nemzeti csapatban a piros-kékek közül. 

És bár a váci bajnokcsapatban nem voltak nagy sztárok, kiemelkedő egyéniségek azért akadtak. Máig emlékezetes például Koszta János karaktere, aki tagja volt a Videoton UEFA-kupa döntős csapatának is, és váci arany után a BVSC-vel is felért a dobogó második fokára. 


Arra a kérdésre, hogy minek köszönhette leginkább a bajnoki győzelmet a Vác, Koszta a Sportal.hu-nak elmondta:

A csapat azért nyert, mert olyan emberekből tevődött össze, akik éhesek voltak a győzelemre és mindent megtettek azért, hogy egy kis hírnevet szerezzenek ennek a városnak.


Az aranyérmet követően azonban nem alakult jól a váci csapat sorsa: az 1999/2000-es bajnokságban kiestek az első osztályból, a rákövetkező szezonban pedig anyagi gondok miatt csak alsóbb osztályban indulhatott a klub. Ezt követően jött egy sor jogi és adminisztratív probléma, aminek eredményeképp az MLSZ 2013-ban visszavonta a csapat licencét. 

A Vác VLS a 2023/24-es idényben a Pest vármegyei I. osztályban szerepelt, ahol az utolsó meccsen vívta ki a bajnoki címet. 

Nyitókép: Vác.hu

 

#Sport#foci#nb1#vác#jubileum#csank jános

Címlapról ajánljuk