Sport

„Torkig vagyok” – Kubatov Gábor keserűen kifakadt a Facebookon

rtl.hurtl.hu

2024. január 23. 7:09

„Meg vagyok döbbenve…” – kezdte a klub elnöke.

A Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor, felháborodott Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a női kézilabdacsapat egyik szponzora, az Építési és Közlekedési Minisztérium alá tartozó, többségében állami tulajdonú Mahart Passnave Kft. felbontotta a klubbal kötött szerződését. A cég korábban aranyfokozatú, kiemelt támogatóként szerepelt a klubhonlapon – jegyezte meg a kifakadásról beszámoló 24.hu.

Kubatov feldúlt posztban azt állítja, hogy a Mahart Passnave Kft., amit Bényi Szabolcs vezet, egyoldalúan és jogellenesen hozta meg a döntést, azzal érvelve, hogy a női kézilabdacsapat eredményessége a tavaly márciusban meghosszabbított szerződés aláírása óta csökkent. Kubatov hangsúlyozta, hogy a csapat sikeres volt, Magyar Kupát nyert, és részt vett a Bajnokok Ligája-döntőben, jelenleg pedig vezetik az NB I-et.

A klub elnöke továbbá elmondta, hogy a Ferencváros négy új játékos igazolását tervezi, hogy a következő egy-két évben megnyerjék a Bajnokok Ligáját. Kubatov úgy fogalmazott, hogy a szerződés felbontása vérlázító, az eljárás és a stílus pedig primitív. Biztosította a szurkolókat, hogy nem engednek az elveikből, és jogi eljárást indítanak a leköszönő szponzor ellen.

Kubatov szerint a döntéssel ellehetetlenítik a női kézilabdacsapat működését. Kritizálta a döntéshozókat, akiket tájékozatlannak nevezett a klub eredményeivel kapcsolatban, valamint elítélte, hogy nincsenek tisztában a Fradi eredményeivel, amelyek „jó hírét viszik hazánknak, Budapestnek és a szponzoroknak”.

A Mahart Passnave vezére, Bényi Szabolcs mit sem sejt a nemzeti érzésekről, sem a sport oktatásban betöltött fontos szerepéről. Torkig vagyok az ilyenfajta módszerekkel és emberekkel

– zárta a haragos posztot Kubatov Gábor.

Nyitókép: Kubatov Gábor, az FTC elnöke "A nagy Fradi lemez: a zene ereje" című válogatásalbum bemutatóján, az MVM Dome-ban, 2022. szeptember 13-án – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

#Sport#fradi#kubatov gábor#kézilabda#szponzor

Címlapról ajánljuk