Sport

Szilágyi Liliána: A nagyanyám hozzáért a nemi szervemhez

rtl.hurtl.hu

2022. április 17. 14:27

Brutális verésekről, apja családi hátteréről és manipulációiról beszélt az élsportoló.

Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában beszélt Szilágyi Liliána Európa bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa bajnok úszó családi kapcsolatairól, bántalmazási ügyéről. A sportoló tavaly év végén egy interjúban, valamint közösségi oldalakon megjelent írásokban nyilvánosságra hozta, hogy az apja a gyerekkorától kezdve fizikálisan, mentálisan és szexuálisan bántalmazta. Az édesapja másnap a sajtóhoz eljutott válaszában tagadta a vádakat és büntető eljárást kezdeményezett.

Szilágyi Liliána a vasárnapi beszélgetésben elmondta: változást akar elérni, nem médiafelhajtást, így jóidig nem fog megszólalni az ügyben. Az interjút két részben adják le a Klubrádióban.

„Az embereknek kell egy olyan kapaszkodó, ami a teljesítményre épül” – mondta azzal kapcsolatban, hogy egy sportsikere után állt a nyilvánosság elé azzal, hogy édesapja éveken át bántalmazta. Időbe telt rájönnie, hogy a történteket nem kell „aládúcolni” teljesítménnyel, hiszen annak valóságosságához a sportsikereknek nincs közük.

Mindig egyetlen embernek, édesapjának akart megfelelni és december 29-én, az ügy kirobbanásának napján rájött arra, mi ennek az oka. Hiányolta a szülői visszajelzést, mindössze nagyszülei, Gyarmati Dezső és Bara Margit adtak neki önbizalmat. Apja szüleinek családjával keveset találkozott, alig kapott információt apai nagyszüleiről. Nagyapja korán meghalt, nagyanyját rossz természetű asszonynak írta le, szerinte édesapját biztosan bántalmazták, de arról, hogy ez családon belül történt-e, nem akart nyilatkozni. Annyit felelevenített, hogy 

egyszer, amikor 4-5 éves volt, nagyanyjánál aludt, fürdés után az asszony hozzáért a nemi szervéhez. Azt állította, hogy egy lánynak nagyon fontos, hogy fürdés után megvizsgálják ott, ezt majd az apjának kell csinálnia. 

Hozzátette: nagyanyja szerinte nem volt egészséges ember. Amikor anyja egy bántalmazás után hozzá fordult, azzal utasította el, hogy biztosan tett valamit, megérdemelte.

Édesapját máshol is érhette trauma, ezzel kapcsolatban egy későbbi esetet hozott példaként. Egyszer apjával bementek az uszodába és egy ember beállt a fiatal Szilágyi Liliána útjába, felkapta őt és magához szorította. „Az apám halálra vált arccal nézte és kért vissza engem és röhögve azt mondta: milyen kár, hogy nem kisfiú.” Apja kitépte a férfi kezéből, elrohantak és azt mondta: ez egy nagyon rossz ember, soha nem szabad odamenni hozzá. Apja mesélt neki erről a már elhunyt, közismert edzőről, de Szilágyi Liliána nem akart további részleteket elárulni. A beszélgetésekben visszaélésekre tett célzást. Több áldozatról is tud, de nem akarta megnevezni őket. 

Ez egy lánc, amit meg kell szakítani, egy bántalmazói lánc

– tette hozzá. Arról is beszélt, hogy senkit nem ment fel tettei alól, hogy bántalmazták, őt is bántalmazták, mégis felismerte azokat a pontokat, amelyek átlépnek az egészséges határon. Sokat segítettek neki barátai.

Korábbi otthonukat a „Kékszakállú herceg várának” nevezte, inenn 2016-ban költözött el, amikor apja fojtogatni kezdte. Állítása szerint édesanyja menekítette ki kezei közül. 2014-ben nyert egy ifjúsági olimpiát, ez Szilágyi Liliána szerint szúrta apja szemét, mert kezdett leválni róla. Hadjáratot indított az úszónő ellen, lejtmenet következett, „elvesztettem önmagamat”, fogalmazott a fizikai és lelki bántalmazások következményeiről. Szilágyi Liliána szerint bár ő rendkívül érzelmes, szinte művészi lelkület ember, ekkor megszűntek az érzelmei, olyan volt, mintha egy hangtalan, levegőtlen dobozban lett volna. Egy rendkívül rossz hangulatú izraeli nyaraláson elszökött a szállodából, nála volt a nagyapjától, Gyarmati Dezsőtől kapott kinyitható kése, lement a tengerpartra és 1,5-2 órán keresztül azon gondolkodott, hogy

 annyival könnyebb lenne megszűnni. 

Ez billentette ki érzelmi mélypontjáról, úgy érzete, már nincsen vesztenivalója, elkezdhet építkezni.

Nem véletlenül nem jelenek meg és nem jelentem meg interjúkban, műsorokban, ide is úgy jöttem, hogy órákat beszéltem pszichológusokkal, ügyvédekkel – mondta el Szilágyi Liliána az esetleges szexuális bántalmazásokat firtató kérdésre. Kiemelte: nem akar támadható lenni, ezért kérdést tett fel: ha egy gyermek együtt alszik apjával és arra ébred fel, hogy apja merev hímvesszője a hátához ér, az szexuális bántalmazás-e? Minek számít, ha egy 19 éves lány szeméremdombját simogatják a fehérneműjén keresztül? Ha elteszik a bugyiját?

Elmondta: apjával sohasem tudott beszélni, mert az „hegyi beszédeket tartott” és azzal egyet kellett érteni. Sűrűn bántalmazta, de anyját még ennél is többször. Szilágyi Liliána szerint apja rájött arra, hogy őt fizikai bántalmazással nem lehet megtörni, így sokszor anyját verte előtte és neki néznie kellett. Volt, hogy néhány éves Gerda húgát is bántani akarta, Szilágyi Liliána ezt nem engedte, elé állt, őt pedig nagyon megverte. Szerinte „Gerdát kihagyta ebből a történetből”, vele és édesanyjával szemben tudott manipulatívan fellépni. Többször el akartak költözni édesanyjával, első ilyen emléke nagyjából 3 éves korából származik, inkább érzései maradtak meg. Ekkor anyját verte meg apja. „Nekimentek egymásnak és nem nagyon emlékszem, hogy védekezett volna, de akkor nekiment, összeverekedtek” – mondta. A verekedést édesanyja állította le, aki azt mondta: 

árvává fogjuk tenni ezt a gyereket. 

Ez az emlék köszönt vissza számára, amikor apja, húgát akarta megverni.

Ügyesen megtalálta a módokat, hogy az ember megijedjen annyira és akarja annyira védeni a gyerekét, hogy az a biztonságosabb, ha visszamegyünk – magyarázta az úszónő azt, hogy miért tértek vissza a családi otthonba. Életveszélyes fenyegetéseket emlegetett Szilágyi Liliána, részleteket azonban nem közölt. Voltak pár napos távozások, 2001-ben 8 hónapot voltak külön, anyja nem akart visszamenni, de apja olyat mondott, hogy logikusabbnak tűnt visszatérni, tette hozzá. 

Szilágyi Liliána azt mondta: édesapja soha nem kért bocsánatot, nem látta be hibáit. A sportoló szerint amikor apja bántotta őket, mintha nem lett volna önmaga, mintha kilépett volna önmagából. Amikor eldurvult a helyzet – tehát nem „csak” a hajukat tépte – „kilépve” ebből az állapotból, előfordult, hogy napokra eltűnt. Amikor hazatért, akkor pedig úgy tett, mintha ő lenne az áldozat, mintha őt bántották volna. Ügyvédként dolgozó édesapja egyik nap nyakszorítóval és orvosi papírral tért haza, majd egyszer csak nevetve levette és azt mondta: ezt azért kellett felvennie, mert van egy ügye, aminél húzni kellene az időt és így igazolni tudja, hogy súlyos nyakprobléma miatt nem tud megjelenni a tárgyaláson. Szilágyi Liliána nem akarta diagnosztizálni apját, mivel nem pszichológus.

10 másodpercet nézett meg abból az interjúból, amit húga és apja Fiala Jánosnak adtak. Míg meg nem szólalt, iszonyúan félt apjától, reakcióitól, hogy mi lehet még a tarsolyában. Felkészült arra, hogy milyen lépései lehetnek. Hat éve nincs kapcsolata apjával, személyesen is próbálta megkeresni, de apja szerinte szó szerint elfutott. Azt szerette volna elérni, hogy húgát ne tiltsa el tőle, illetve szerette volna megbeszélni a történteket. Abban a 10 másodpercben azt látta, hogy apja kezd megrogyni abban, amit maga köré épített. Szerinte rájátszott helyzetére, de enélkül is egy megtört embert látott, aki nem tudta feldolgozni traumáit, megmásítja véleményét és védekezik. „Abban a 10 másodpercben így kipukkadt az egész” – tette hozzá. Kérdésre elmondta: már nem fél apjától.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!

Nyitókép: Kovács Tamás / MTI

#Sport#szilágyi liliána#szexuális bántalmazás#bántalmazás#ma

Címlapról ajánljuk