Sport

Lewis Hamiltontól kérnek segítséget a halálra ítélt, 14 éves kora óta raboskodó fiú szülei

rtl.hurtl.hu

2022. március 24. 20:38

Hétvégén lesz Forma-1-es futam Szaúd-Arábiában, ahol nemrég egyetlen nap alatt 81 embert végeztek ki.

Ezen a hétvégén tartják a Forma-1 szaúd-arábiai nagydíját. Egy halálra ítélt szaúdi fiatal családja Lewis Hamiltonhoz fordult, arra kérve a hétszeres világbajnok versenyzőt, hogy emelje fel a szavát Abdullah al-Howaitiért – írja a Guardian.

A fiút 14 évesen tartóztatták le. Azzal vádolták meg, hogy részt vett egy ékszerrablásban, amelynek során egy rendőrt megöltek. Abdullah azt állítja, hogy letartóztatása után addig kínozták, amíg alá nem írt egy üres papírt, családja pedig kamerafelvételekkel és szemtanúk írásos vallomásaival próbálja bizonyítani, hogy közelében sem járt az ékszerboltnak, barátaival volt a rablás idején.

2019-ben, 17 éves korában ítélték halálra a fiút. Tavaly a szaúdi legfelsőbb bíróság megváltoztatta az ítéletet, de idén márciusban újra halálra ítélték.

Szaúd-Arábiában nemrég 81 kivégzést hajtottak végre egyetlen nap alatt, egy januári ENSZ-jelentés szerint pedig felmerül, hogy emberiesség elleni bűncselekményeket követ el az ország, ahol kiskorúakat is kivégeznek.

Amikor az első szaúdi nagydíjat rendezték tavaly, Lewis Hamilton azt mondta:

Jól érzem-e itt magam? Nem mondanám. De nem az én döntésem, hogy itt legyek, hanem a sportágé.

Stefano Domenicali, a Forma-1 igazgatója azt mondta: őt is aggasztották a kivégzések, de szerinte épp a Forma-1 jelenléte világíthat rá a jogsértésekre. A Reprieve nevű emberi jogi szervezet igazgatója ugyanakkor azt mondta: a Forma-1 legitimálja a szaúdi rezsimet azzal, hogy azt üzeni nekik: rendben van kivégezni embereket, akik a demokráciáért tüntetnek, lemoshatják magukról a tömeges kivégzések vérfoltjait, és kimehetnek a kockás zászlós versenyre díjakat átadni.

Nem ez az egyetlen aggály a hétvégi szaúdi nagydíjjal kapcsolatban: néhány napja a verseny helyszínének közelében a jemeni húszi lázadók egy üzemanyag-elosztó létesítményt támadtak.

Nyitókép: Cristiano Barni ATPImages/Getty Images

#Sport#forma-1#szaúd-arábia#kivégzés#emberi jogok#lewis hamilton

Címlapról ajánljuk