Sport

Meglévő létesítményekben rendezik meg a vizes világbajnokságot

rtl.hurtl.hu

2022. február 7. 11:49

Nem szeretnének versenyezni a 2017-es budapesti vb-vel.

Erről beszélt többek között Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a szervező-bizottság vezetője a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón, azt követően, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) bejelentette, június 18. és július 3. között Magyarország ad otthont a vb-nek, miután az idei, fukuokai világbajnokságot a jövő évre halasztották.

„Miután egy hete eldőlt, hogy Fukuoka idén sem tudja megrendezni a világbajnokságot, a vizes világ sportolói kétségbe estek, hiszen azt gondolhatták, hogy az a rengeteg munka, amit elvégeztek, kárba vész. Az úszó és a vízilabda szövetség érzékelte a nyomást, és azt gondoltuk, Magyarország egy zseniális helyszín, a magyarok pedig már sokszor bizonyították, hogy kiváló házigazdák, remek szervezők” – nyilatkozta Wladár Sándor, hozzátéve, hogy a FINA-val folytatott tárgyalás során jelentős anyagi kedvezményezeket tudtak kiharcolni, hiszen közös érdekek találkoztak.

Hozzátette, ez a rendezés nem érinti a 2027-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, amelynek ugyancsak Magyarország ad otthont.

Wladár Sándor kijelentette, nem szeretnének versenyezni a 2017-es budapesti világbajnoksággal, hiszen most az a legfontosabb, hogy versenyzési lehetőséget biztosítanak a sportolóknak. A lebonyolítással kapcsolatban elhangzott, hogy a szokásostól eltérően ezúttal a világbajnokság első hetében rendezik majd meg a medencés úszók küzdelmeit, mivel augusztusban, Rómában már Európa-bajnokságra kerül sor.

Amint elhangzott,

 a világbajnokság ezúttal csakis a meglévő létesítményekben zajlik majd: az úszás és a műugrás a Duna Arénában, a szinkronúszás a margitszigeti Széchy-uszodában, a vízilabda a Hajós ötvenese mellett ellátogat Debrecenbe, valamint a soproni és szegedi komplexumba, a nyíltvízi úszók pedig a tervek szerint a tavalyi Eb-n kiválóan debütált Lupa-tavi helyszínen küzdenek majd.

A költséghatékonyság része többek között az is, hogy a Duna Aréna nézőterét nem kell majd az öt évvel ezelőtti méretűre duzzasztani, a FINA jóval kevesebb vendéggel képviselteti magát, illetve nagyjából a felére csökkentette a jogdíjaknak és a pénzdíjaknak a szervezőkre eső részét.

Idén Fukuokában lett volna az eredetileg 2021-ről elhalasztott vb, de január 24-én a japán város polgármestere bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt nem rendezik meg a versenyt, hanem „arra összpontosítanak, hogy 2023 júliusában megtarthassák”. A FINA a múlt kedden erősítette meg hivatalosan, hogy a fukuokai vb-t 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják. A nemzetközi szövetség a 2022-es budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, miszerint idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

Nyitókép: Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a 2022-es vizes világbajnokság megrendezéséről tartott tájékoztatón Budapesten 2022. február 7-én. – Fotó: Illyés Tibor / MTI

#Sport#vizes világbajnokság#wladár sándor#úszás

Címlapról ajánljuk