Sport

Csányi Sándor: Fekete póló helyett jobb a szurkolóknál a nemzeti szín, azt Nyugaton is megértik

rtl.hurtl.hu

2022. február 5. 8:41

Azt mondta, a nagy volumenű üzletek megkötésekor lénye­gesen nyugodtabb, mint például a tavalyi Euró­pa-bajnokság mérkőzésein.

A rendbontó kisebbséget határozottabb eszközökkel kell kitiltani a mérkőzésekről – mondta a Blikknek a vénaszkenner tervezett bevezetésével kapcsolatban Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke és az OTP elnök-vezérigazgatója.

„Sokszor elmondtam, büszke vagyok a magyar szurkolókra. Általában remek hangulatot teremtenek a stadionokban. Ez így van a fekete pólót viselők esetében is. A külföldi beszélgetéseim során azonban rendre előjön ez a kritika, és be kell látni, az európai és a nemzetközi szövetség ellenőreinek szemében hátrányos bármilyen megfélemlítő viselet. 

Ezért én a katonai minta vagy a fekete póló helyett a nemzeti színeket részesítem előnyben, amelyet Nyugat-Európában is „értenek”, és amely sokkal jobban kifejezi a csapat és a drukkerek összetartozását.

– fogalmazott. 

Csányi Sándor a legnagyobb sikerei között említette a feltételrendszer egészének megteremtését, a stadionok, a falusi pályák nagy számban történő építését, a játékosok számának megháromszorozását, valamint a pénzügyi feltételek megszilárdítását. 

És kijutottunk a 2016-os, illetve a 2021-es Európa-bajnokságra is. A magyar futball legnagyobb gyengesége viszont a fiatal tehetségek menedzselése volt az elmúlt időszakban.

– mondta. 

A videóbíró bevezetését jó döntésnek tartja, bár szerinte lehetne gyorsabb is a procedúra. Szintén helyesnek tartja, hogy a taopénzeket elsősorban a fiatalokra kell költeni. 

Az egyesületek között ­persze nagy eltérés van

– jegyezte meg.

Hozzátette azt is, hogy szerinte az utánpótlás működtetésében komoly eredményeket értek el. 

Aki pedig visszaél ezekkel az összegekkel – ami egyébként nem általános –, azzal szemben szigorúan fellépünk.

Az MLSZ elnöke szerint a stadionok építése, a pályák felújítása elképzelhetetlen lett volna a kormány támogatása nélkül. Ami a klubok fenntartását illeti, szerinte meg kell tanul­niuk a saját forrásaik hatékonyabb kiaknázását. Így a fia­tal tehetségek játszatását és értékesítését, a jegybevételek növelését.

Csányi Sándor az interjúban azt mondta: a nagy volumenű üzletek megkötésekor lénye­gesen nyugodtabb, mint mondjuk a tavalyi Euró­pa-bajnokság mérkőzésein, a Puskás Aréna lelátóján. Viszont ugyanennyire bosszantja az is, ha igazságtalanul szigorúan büntetik valamiért a magyar szövetséget és a szurkolókat.

Nyitókép: Mónus Márton/MTI

#Sport#csányi sándor#blikk#interjú#mlsz#labdarúgás