Sorozat Klub

A színésznő kettős élete: Varga-Huszti Dorottya ingázik Kecskemét és Budapest között (x)

rtl.hurtl.hu

2023. november 14. 14:10

Az egyik legígéretesebb fiatal magyar színésznőnek a gardróbjában és fürdőszobájában szinte mindenből kettő van, hiszen egy háztartást vezet Kecskeméten és egyet Budán. A kétlaki élet és folyamatos ingázás korántsem egyszerű, de úgy sokkal könnyebb, hogy – leánykori nevén – Szabó Dorottya nemcsak a színpadon, hanem az életben is párja Varga-Huszti Máténak, akivel már megszokták, hogy hetente egyszer-kétszer biztosan csomagolniuk kell.

A siker titka: az állandóság a változásban

Bár Dorottya sokat utazik, énekel és lovagol, a színház mellett gyerekekkel is foglalkozik a Nemzeti Dobogó égisze alatt, ami a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ifjúsági műhelye.

A színházi évadon kívül nyaranta több nagyszabású szabadtéri produkcióban is részt vett már. Idén például az Elisabeth musicalben Szegeden, illetve a Luxemburg grófja című operettben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Augusztusban ment férjhez színész szerelméhez Mátéhoz, akivel nemcsak Kecskemét és Budapest között utaznak sokat, hanem külföldre is elszöknek, amikor csak idejük engedni. Kedvenc kirándulóhelyük az Adria. Évközben pedig sokat túráznak, kirándulnak, igyekeznek felfedezni Magyarországot is!


Dorottya nemcsak férjével, hanem gyerekkori barátnőjével, Felkai Flórával is gyakran kirándul. Barátságuk 14 éve töretlen, egy musicalstúdióban ismerkedtek meg, ahol azonos szerepet kaptak, egymás váltói lettek. Ez azonban nemhogy kikezdte, inkább megerősítette a riválisok barátságát! Egy ideje ugyan két különböző városban élnek, de ha van egy kis szabadidejük, azonnal átbeszélik az élményeiket.

A színésznő kettős élete: Varga-Huszti Dorottya ingázik Kecskemét és Budapest között (x)

Dorottya és Flóra már rutinos utazók, hiszen színésznőként és táncosként jónéhány ország szállodájában megfordultak már. Dorottya örömmel mondott igent a felkérésre, hogy legyen ő AZ ÉV HOTELE verseny egyik epizódjának hoteltesztelője, hiszen barátnőjével már régóta terveztek egy csajos hétvégét!

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan teltek a barátnők igazán tartalmas napjai Szentendrén illetve Bükön, és tudni szeretnéd, hogy ezúttal melyik hotelek mutatkoztak be a régióban, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi adását az RTL+-on!

Folytatódik AZ ÉV HOTELE verseny az észak-dunántúli régióban!

Voksodat vasárnap délig adhatod le az alábbi szállodák valamelyikére:

Bükkös Hotel ****& SPA, Szentendre

Szentendre egyetlen négycsillagos szállodája, a Bükkös Hotel & SPA a várost átszelő Bükkös-patakról kapta a nevét, mivel annak partján, a belváros kapujában található. A szálloda 35 évvel ezelőtt nyitott meg, családi vállalkozásként immár a harmadik generáció dolgozik azon, hogy minden nap megteremtsék a „varázslatot”. Szentendre kis utcái, hangulatos éttermei, képtárai, múzeumjai, a Skanzen és a Duna-part mind csak egy karnyújtásnyira vannak a hoteltől. Szentendre a festők városa, ezért a szálloda 22 szobájában és a közös terekben a város művészeinek alkotásaival találkozhatunk. A bejárat melletti bárban koktélozhat, kávézhat a vendég vagy akár meg is pihenhet a masszázsfotelek egyikében. A szállodában több rendezvényterem található, például egy panorámateraszra nyíló konferenciaterem is. A felnőttbarát szálloda elkötelezett a luxusszínvonalú vendéglátás mellett, hangulatos wellnessrészlegében több szauna és pezsgőfürdő is várja a 13 éven felüli pihenni vágyókat. Az étterem séfje helyi termelőktől származó prémium és tiszta minőségű alapanyagokból főz.

A színésznő kettős élete: Varga-Huszti Dorottya ingázik Kecskemét és Budapest között (x)

További információ: https://bukkoshotel.hu/

Dorottya és Flóra a Bükkös-patak partjáról Bük felé vették az irányt, a néhány napos utazásuk során egy másik szállodát is leteszteltek.

Park Hotel****, Bük

A négycsillagos Park Hotel Bük tökéletes kikapcsolódást nyújt családoknak és üzleti úton levőknek egyaránt. A ligvándi kastély 23, a Liszt Múzeum 30, Léka vára 32, Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője pedig csupán 3 kilométerre található.

A kényelemről süppedésmentes matracok, antiallergén ágyneműk és távolról is vezérelhető elektromos redőnyök gondoskodnak. Már az építkezés során figyelembe vették a környezetvédelmi szempontokat, energiatakarékos megoldásaik nyomán büszkén viselik a „zöld szálloda” titulust. A szálloda kertjében lehetőség van privát szauna és pezsgőfürdő használatára, a sportolni vágyók teniszezhetnek, pingpongozhatnak, kosár- vagy kézilabdázhatnak, de kipróbálhatják a teqballt is. A társaságok, családok bográcsozhatnak is. Sokak szerint az ország egyik legjelentősebb gasztronómiai fellegvára Vas megye, a hotel séfje igyekszik is a legmodernebb konyhatechnológiák segítségével a tradicionális helyi ízeket kicsit újragondolva, modern köntösben tálalni.

A színésznő kettős élete: Varga-Huszti Dorottya ingázik Kecskemét és Budapest között (x)

További információ: https://parkhotelbuk.hu/

Szavazz és nyerj szállodai hétvégét minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére vasárnap délig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai hétvégét oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!

Jövő héten vasárnap folytatódik az észak-dunántúli régió bemutatása, újabb két szálláshelyet láthatnak majd AZ ÉV HOTELE nézői! Akkor egy soproni és egy veszprémi szállodát tesztel majd Szaszák Zsolt színész és barátnője.


Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni.

A színésznő kettős élete: Varga-Huszti Dorottya ingázik Kecskemét és Budapest között (x)

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

#Sorozat Klub#Az Év Hotele#hotel#szálloda#utazás#szabó dorottya