Sorozat Klub

Utazással lazítottak a szerelmes rockerek (x)

Fizetett tartalomFizetett tartalom

2022. november 8. 16:02

Elég csak ránézni Mirtse Korinna énekesnőre és párjára, Balázs Mihály rockzenészre, látszik, hogy egy húron pendülnek! Szó szerint! Mindketten a szenvedélyüknek, a zenének élnek és egy ideje már egymásért is!

Érzelmek, dallamok, és jó sok rock and roll

Korinna és Misi két és fél éve alkotnak egy párt, pedig korábbról ismerik egymást. Már a megismerkedésük is a zenének köszönhető! Kori régebbi zenekarával koncertezett, amire Misi is elment a barátaival. Az előadást figyelve Misi elhatározta, hogy – ha törik, ha szakad – ő bizony szeretne megismerkedni az énekesnővel! A koncert után megszólította a fiatal lányt és udvarolni kezdett neki, de aztán ennek akkor nem lett folytatása. Évekkel később aztán egy zenei rendezvényen újra találkoztak és ezután már egy valódi randevú is összejött. Azóta pedig már össze is költöztek a zenész-szerelmesek!

Utazással lazítottak a szerelmes rockerek (x)

A zene életük minden percének fontos része

Misi lett Kori korábban csak duóként működő zenekarának, a Kontrasztnak billentyűse és producere, a lány pedig a Misi bandája, a Fatal Error rockzenekar koncertjein működik közre háttérvokalistaként, sőt a zenekar social media felületeire is készít videókat. Rájuk tehát tényleg igaz a mondás, hogy az az igazán boldog ember, akinek a hobbija egyben a munkája is!

Utazással lazítottak a szerelmes rockerek (x)

A zenész szerelmespárnak még egy közös szenvedélye van a zenén kívül: az utazás. Így nagyon örültek, amikor felkérést kaptak arra, hogy legyen AZ ÉV HOTELE verseny egyik idei epizódjának hoteltesztelői! Ha kíváncsi vagy, hogyan teltek a muzikális szerelmesek romantikus napjai Esztergomban, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi adását az RTL Most-on.

Grand Hotel Esztergom****superior, Esztergom

A modern, 4 csillagos superior szálloda 2021 nyarán nyitott meg Esztergomban, pontosabban a Prímás-szigeten, igazán festői környezetben. A lobby-ba érkezve grandiózus terek, kifinomult, modern design fogadja a vendégeket. A szállodában 131 igényesen berendezett szoba és 18 luxus lakosztály található 4 szinten. Némelyik szobából fantasztikus panoráma nyílik az esztergomi bazilikára. A szálloda konferencia- és tárgyalótermei céges rendezvények helyszínéül szolgálnak. Ezek a termek modern technikai berendezésekkel vannak felszerelve. A -1 szinten egy található 700 m2-es játéktér található, amit kiváló helyszíne lehet csapatépítő és családi programoknak is. A szálloda kutyabarát, egyes szobákba kis kedvencekkel is érkezhetnek a vendégek. A szálloda éttermében a hazai ízek és a nemzetközi trendek egyaránt jellemzik a kínálatot. Az étterem látványkonyhája pedig betekintést nyújt a kulisszák mögé is, így téve még izgalmasabbá az élményt.

További információ: https://grandhotelesztergom.hu/

Utazással lazítottak a szerelmes rockerek (x)

Hotel Adalbert - Szent Tamás ház***, Esztergom

Az esztergomi Hotel Adalbert*** az aktív pihenők, a városlátogatók, üzletemberek és a gyermekes családok kedvence is. A hotel valójában két külön épületből áll. Mindkét épület Esztergom szívében a Bazilika és a Várhegy tövében, a főbb nevezetességek gyűrűjében helyezkedik el. A Szent Tamás ház egy félreeső, csendesebb utcában, mégis könnyen megközelíthető helyen található. A fiatalos hangulatú szállodában minden szoba légkondicionált és TV-vel, mini bárral felszerelt. A recepció 24 órás, ahol csomag- és értékmegőrzéssel, és fénymásolási lehetőséggel állnak a vendégek rendelkezésére. A szálloda parkolójában elektromos autók töltésére is van lehetőség. A vendégek bőséges büféreggelit kérhetnek a szobafoglalás mellé. Vacsorára pedig a szállodától pár perces sétával elérhető Prímás Pincében van lehetőség. Az étterem étlapja sikeresen ötvözi a nemzeti hagyományokat a modern gasztronómiai elemekkel, de a kárpát- medencei magyarság ételeinek változatosságát és nemzeti jellegét híven megőrzi.

További információ: https://www.hoteladalbert.hu/index.php/hu/

Utazással lazítottak a szerelmes rockerek (x)

Szavazz és nyerj wellness hétvégét minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére most vasárnap 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy ajándék wellness hétvégét oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben.

Vasárnap tovább kalandozunk az észak-dunántúli régióban!

Jövő hét vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE! A következő adásban a szintén zenész-énekes Weisz Viktor és felesége Alexandra utazik majd el, hogy két újabb észak-dunántúli szállodát teszteljenek. A házaspár Ajkán és Visegrádon tesztelt egy-egy hotelt, amit ti is megnézhettek vasárnap 11:50-kor ez RTL-en!

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

Utazással lazítottak a szerelmes rockerek (x)

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

#Sorozat Klub#Az Év Hotele#hotel#szállás#utazás#balázs mihály#Mirtse Korinna

Címlapról ajánljuk