A függöny mögül

Az a bizonyos három nap a megfigyelésé és a helyzetteremtésé volt. Három napig figyelte és kísérte Ruttkai Évát és Latinovits Zoltánt – a színészpárt. Beköltözött a lakásukba és beszélgetett velük, nézte, mit csinálnak, hogyan élnek. Elkísérte őket a színházba, hallgatta a próbát, ott ült a büfében is, amikor kávéztak. A kép azon a napon készült el, amikor reggel becsöngetett, Ruttkai kihajolt az ablakon, és lekiáltott, már fő a kávé. Keleti Éva érezte, elfogadták, nem zavar a jelenléte. Elővette a gépét. Elkészült a híres kép, amely egy szerelem utolsó fázisát mutatta be.

A képek látszólag maguktól készülnek – nem látszik a rengeteg munka mögöttük. A kép, amelyen a haldokló Timár József erejét próbálgatva megemeli a két bőröndöt, be tudja-e vinni a színpadra, ma már egyszerre jelképe a művészi akaratnak és a lemondásnak a jövőről. És ott vannak a képek Páger Antalról a nyugágyban és a feleségével a kertben – pletykákat cáfol, hogy az idős színész nyakába ültették az asszonyt, jelentsen róla.

Nehéz színészt fényképezni, mert a gép előtt rögtön játszani kezdenek, pózolnak, és ráadásul hitelesen teszik, nem úgy, mint a civilek, akiken látszik, hogy mindez csak a kamerának szól. Keleti Éva fényképein a színész mögül kilátszik az ember, mint amikor még smink nélkül a színpad függönye mögül kukucskálnának ki a nézőtérre: kinek is fogunk játszani?