Nyerő Páros

Király Peti a Nyerő Páros alatt jött rá, hogy nincs meg köztük az összhang Dórival

rtl.hurtl.hu

2022. január 21. 7:25

Az Éjjel-Nappal Budapest Gábora szerint már a műsor alatt látszott, hogy nem annyira harmonikus a kapcsolatuk Dórival, amire társként mindketten vágytak volna. Az ismétlést visszanézve jókat derül azon is, hogy mennyi mindent lát ugyanúgy most is, mint hat évvel ezelőtt.

Hogyan emlékszel vissza a Nyerő Párosra, megváltoztatta az életedet a műsor?

Nyilván az ismertség már akkor is jelen volt az életemben, hiszen már ment az Éjjel-Nappal Budapest, de természetesen sokat tett hozzá a Nyerő Páros.

Drámai pillanat volt, amikor Papp Gergőék feladták a küzdelmet, ezzel átadva a továbbjutás lehetőségét számotokra. Hogyan gondolsz vissza erre?

Ez óriási gesztus volt a részükről. A műsor során Gergőék el is mondták, hogy nem éreztek rá annyira a játék ízére. Egyértelmű volt, hogy ők ezt nem szeretnék tovább folytatni. Egy nagyon megható és meghatározó lépés volt ez a játék szempontjából. Azóta is jó kapcsolatban vagyunk, a mai napig beszélünk egymással. Az első évad játékosai közül Gergőn kívül talán még Lukács Mikivel lettem ilyen jóban.

 

Követed a Nyerő Páros ismétlését? Visszanézve van olyan dolog, amit másképpen csinálnál?

Mivel az életem teljesen máshol tart, ezért nem tudom reálisan megválaszolni, hogy mit csinálnék másképp. A Nyerő Páros során azonban rájöttem, hogy nincs meg az összhang közöttünk Dórival. Már a játék alatt ezt éreztem, és a műsort visszanézve is eléggé nyilvánvaló volt. Az ismétlésekbe néha belenézek, jókat derülök rajta, hogy mennyi mindent ugyanúgy látok most is, mint hat éve. Ilyenkor mindig úgy ülök le, hogy hátha mi nyerjük meg, de valami azt súgja, hogy nem mi fogjuk. (nevet)

Azóta számos évad lement a tévében. Nyomon követted őket?

Csak két évadot. A negyedik évadban Rácz Jenőéknek szurkoltam, akivel a mai napig jóban vagyok a Konyhafőnök miatt. A legutóbbi évadban pedig természetesen Norbinak és Odettnek szorítottam.  

 

Éld át újra a Nyerő Páros első évadának izgalmait minden hétköznap 21:00-kor az RTL Klubon, vagy ide kattintva az RTL Most-on!

 

#Nyerő Páros#király péter#kovács dóri#konyhafőnök#Éjjel-Nappal Budapest#interjú

Címlapról ajánljuk