A BIFF-en kiderült: ez a népszerű színész is feltűnik majd az Aranyszív című sorozatban
2026. november 3. 16:00
Hatalmas érdeklődéssel zajlott le a III. BIFF, amelynek pénteki napján bemutatták az RTL+-on jövőre debütáló Aranyszív első két epizódját. A premieren a nézők soraiban ott ültek a színészek és alkotók is, akik elárulták, több éven át készült a projekt.
Bő egy héten keresztül jobbnál-jobb filmekkel várták az érdeklődőket a III. BIFF-en, a Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek nemcsak egyik támogatója volt az RTL+, de ott mutatták be a streaming platform jövőre látható vadonatúj sorozatának, az Aranyszívnek az első két epizódját. Az eseményre az alkotók mellett a színészek is ellátogattak, a sorozatban ugyanis olyan nagy nevek játszanak, mint például Varga-Járó Sára, Rudolf Péter, vagy Orosz Ákos. Rudolf Péter az rtl.hu-nak elárulta, a sorozatnak mély és fontos mondanivalója van: nem a pénz jelenti az igazi gazdagságot, hanem ami a szívünkben van.
A sorozatban azt nagyon szerettem, hogy miközben egy krimisen bonyolódó, időben ugráló történet, van lelke
- hangsúlyozta Rudolf.
A 8 részes történetből az első 5-öt Ujj Mészáros Károly rendezte. A vetítésen a rendező is jelen volt, aki az rtl.hu-nak mesélt a sorozat megszületéséről. Károly elárulta, a produkció a HypeWriteren nyert projekt volt, aminek Golden Age volt a címe. Őt 2021-ben keresték meg, hogy lenne-e kedve foglalkozni vele.
Egyből felhívtam Hegedűs Bálintot, (az Aranyszív forgatókönyvírója - a szerk.) akivel elkezdtük fejleszteni ezt a koncepciót, és ez megtetszett az RTL-nek. 2 évig dolgoztunk többedmagunkkal a forgatókönyvön, és aztán kezdődött a forgatás
- mesélte a rendező, aki a készítő csapattal meghagyta a sorozat alapkoncepcióját.
Egy családi kincs megtalálásáról szól a történet. Ez két párhuzamos idősíkon történik: 1968-ban és pár évvel ezelőtt. . Nagyon kalandos történet, amiben sok minden szól a szeretetről, arról, hogy a vágyainkért mit áldozzunk be, vagy mit nem. Mi éri meg, és igazából mi az igazi kincs: ami az anyagiakban mérendő vagy ami belül van? Mi a fontosabb?
- tette hozzá.