Igazi sikertörténet: Világhírű festő lett a pécsi felszolgáló

Takács NoémiTakács Noémi

2025. október 25. 9:00

A pécsi származású Bozó Szabolcs ma a világ egyik legfelkapottabb magyar festője. Képei milliókért kelnek el külföldi galériákban, és a legnagyobb nemzetközi gyűjtők versengenek értük. A Neo Kortárs Művészeti Térben most először látható nagyszabású önálló kiállítása Magyarországon október 29-ig.

Pécsről Londonba – így indult Bozó Szabolcs mesébe illő karrierje

Bozó Szabolcs ma már világszerte ismert festő, de a története egyáltalán nem indult sztárkarrierként. Pécsett született, majd miután nem vették fel Győrbe formatervező szakra, 19 évesen Londonba költözött, eredetileg csak egy évre, nyelvet tanulni. Végül ott ragadt, és több, mint egy évtizede él Angliában, ahol kezdetben bárokban és éttermekben dolgozott. Esténként, kikapcsolódásként kezdett festeni – eleinte csak kisebb vásznakat, majd 2013-ban komolyabban is ecsetet ragadott.

A fordulópont 2018-ban jött el, amikor testvére rábeszélte, hogy töltse fel a képeit az Instagramra. Fél évvel később egy gyűjtő felfedezte, és ajánlotta egy spanyol galériának. 

A meghívás után két hetet töltött Palma de Mallorcán, ahol először festhetett nagyban – innen indult az a pálya, amely ma már tízmilliókat érő festményekig és nemzetközi elismerésig vezetett.

A szerencse mellett a világtrendek is segítették

Bár a történet elsőre igazi sikermese, Bozó felemelkedését nemcsak a tehetség és a jókor-jó helyen pillanat magyarázza. Szakértők szerint globális folyamatok is kellettek ahhoz, hogy egy magyar festőből nemzetközi márka legyen.

Bozó Szabolcs

A Covid-időszak alatt a kortárs művészet piaca átalakult: új gyűjtők jelentek meg, akik sokszor Instagramról vásároltak műtárgyakat, galériák helyett közvetlenül a művészektől. Az online tér lett az új kiállítóterem, és Bozó harsány, gyerekrajzokat idéző figurái tökéletesen működtek a képernyőn is.

A „naiv”, mesés, figurális festészet ekkor robbant be világszerte – Bozó pedig pontosan eltalálta az időzítést.

Kínai gyűjtők, milliós eladások, galériás áttörés

Bozót először a mallorcai L21 Galéria fedezte fel, majd bekerült a világ egyik legbefolyásosabb galériájához, a Carl Kostyálhoz. Innen már csak egy lépés volt az Almine Rech, amely olyan sztárokat képvisel, akik Picasso mellé kerülnek a falra.

Képei több tízmillió forintért kelnek el, 2022-ben legdrágábban elkelt három képe az „Untitled” (51,4 millió forint, Christie’s Hongkong) a Piros Flamingó (40,7 millió forint, Sotheby’s Hongkong) és a Rule of Six (akkori árfolyamon csaknem 38 millió forint, Sotheby’s, USA).

A siker azonban nem volt véletlen: a kínai és amerikai gyűjtők új generációja egész kiállításokat vásárolt fel, és Bozó művei tökéletesen illeszkedtek ebbe az új, fiatalos, „cukiság-faktoros” trendbe.

A Vuktól a Cartoon Networkig – ismerős figurák a vásznon

Bozó Szabolcs

Bozó képein sokan felfedezni vélik a magyar mesék világát – Süsü, a sárkány, Vuk vagy épp Pom Pom karaktereihez hasonlító figurák köszönnek vissza a képeiről. 


De a millenniál generációnak inkább a Cartoon Network és a Happy Tree Friends groteszk, színes állatai jutnak róla eszébe. De a Bozó képeit jellemző  „cukiság” mögött apró, hegyes fogsorú karakterek is megbújnak — ami a Labubu figurák hangulati világát idézi. 

A Labubu figurák – melyeket a hongkongi művész Kasing Lung tervezett 2015-ben – jellegzetesen nagy fülű, hegyes fogú, szőrös testű kicsi szörnyecskék, akik egyszerre tűnnek aranyosnak és kissé rémisztőnek.

A művész egyszerre játszik a nosztalgiával és a gyermeki ártatlanság illúziójával – ez adja festményeinek varázsát.

Nemcsak hype, hanem valódi tehetség

Bár vannak, akik „túlértékelt hype-művésznek” tartják, Bozó Szabolcs mára bizonyította, hogy nem múló divat. Munkái egyre komplexebbek, történeteket mesélnek, és a naiv figurák mögött egyre több dráma és szimbólum sejlik fel.

Szakértők szerint most dől el, hogy a művész meg tudja-e tartani a helyét a legnagyobbak között – vagy a korai siker elnyeli, mint sok más kortárs festőt.

Bozó Szabolcs: Lelki társ című kiállítása egészen október 26-ig látogatható a NEO Kortárs Művészeti Térben, a Millennium Házában.

Képek forrása: https://hypeandhyper.com