Kultúra

Majdnem hárommilliárdos állami támogatásból készül magyar akciófilm

rtl.hurtl.hu

2024. június 19. 15:17

A Honvédelmi Minisztérium is segíti az Operation Sámán munkacímű film készítését. 

A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,7 milliárd forintos, egy kormányhatározat pedig picivel több mint egymilliárd forintos támogatást adott az Operation Sámán munkacímet viselő magyar akciófilm elkészítésére. A hivatalos szinopszis szerint „a film bemutatja, amint a Magyar Honvédség több mint 500 embert, köztük majdnem 200 gyermeket kiszabadít egy ostromlott nagyvárosból” – írta a 24.hu.

Az akciófilmben – amit a Honvédség szakmai támogatásával készítenek – azt a kabuli mentőakciót mutatják be, amikor a magyar katonák 540 embert, köztük 180 gyereket hoztak ki az afgán fővárosból a tálibok 2021-es hatalomátvételekor. 


A film „a valóságból inspirálódva fiktív, azaz kitalált, játékfilmes elemekkel színezi azt, és a cselekmény középpontjába egy magyar orvosnőt helyez” – közölték az alkotók.

A film az Aranyéletet és a Köntörfalakat is jegyző Dyga Zsombor rendezésében, Dobos Tamás operatőrrel, Lajos Tamás producer irányításával készül. A forgatás augusztus elején kezdődik, főként magyarországi helyszíneken, és a tervek szerint 2025 őszén láthatja a hazai mozik közönsége – írta a 24.hu.

Nyitókép: Illusztráció. Fotó: Unsplash

 

#Kultúra#film#támogatás#állami támogatás#kabul#mentőakció#honvédség