Kultúra

Thuróczy Szabolcs: kiiratkoztam a Káel Csaba-féle kurzusból

rtl.hurtl.hu

2024. január 30. 14:11

A Blokádról és a többi kurzusfilmről is kemény szavakat mondott.

Magyarország egyik legnépszerűbb színészével, Thuróczy Szabolccsal az énbudapestem készített interjút. 

A Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézetből (NFI) kikerült produkciókról azt mondta:

Utoljára, amire lehet mondani, hogy NFI-s filmszerepem volt, az a Szia, Életem! és a Larry volt, amiket 2020-ban forgattam. Most 2024-et írunk.

Elmondása szerint mostanában főleg független filmekben és sorozatokban játszik. „Hogy úgy mondjam, lelkileg és fizikailag is kiiratkoztam a Káel Csaba-féle kurzusból. És nem is hiányzik, bevallom” – tette hozzá.

Elmondta: „Tudják, hogy mit gondolok róluk, úgyhogy miért hívnának engem, mikor sorban állnak olyan színészek, akik alig várják, hogy nekik dolgozhassanak. Leginkább persze olyanok, akik azt mondják, eddig a véleményük miatt nem hívták őket filmekbe, de talán lehet, hogy azért nem, mert nem volt elég jó, amit csináltak.”

Az NFI-s felkérésekről elmondta: a Blokádnál megkérte őket, hogy ne hívják. Azt is elárulta, miért:

Mert egy hazug történetnek tartottam, egydimenziósnak, korlátoltnak. Nekem pedig semmi közöm az ilyesmihez.

A hazai fesztiválokról megjegyezte: „engem inkább elkeserít, hogy nem tudsz úgy elmenni egy filmfesztiválra, hogy ne szembesülj azzal, hogy gyakorlatilag egy pártrendezvényen vagy. Például most garantálom neked, hogy mindent a Semmelweis és a Most vagy soha! film fog nyerni, ha másért nem, akkor azért, hogy az NFI legitimálhassa a saját tevékenységét. Talán ezzel érthetőbbé is válik, hogy miért nem ezek a filmek kerülnek a nemzetközi díjátadók látóterébe. Viszont azt tudomásul kell venni, hogy vannak jó filmek, vannak fontos filmek és vannak kurzusfilmek. És nagy különbség van jó film és fontos film között, jó film és kurzusfilm között pedig nagyon nagy különbség van.”

Hozzátette: „Ha bekapcsolod a Magyar Mozi TV-t, bármelyik Kiss Manyi-vígjáték, vagy egy tévéjáték, amiben Pécsi Sándor játszik, tízezerszer többet ér, mint bármelyik kurzusfilm. Ezek el fognak tűnni, röhögni fogunk rajtuk, vagy épp szörnyülködni, ha az Aranybullára gondolunk, a filmes iskolákban pedig úgy fogják tanítani ezt az időszakot, mint elrettentő példát a modern demokráciákban.”

Thuróczy Szabolcs tavaly a független filmesek helyzetéről beszélt a Reggeliben:


Nyitókép: RTL

#Kultúra#nfi#Káel Csaba#kurzusfilm#thuróczy szabolcs#semmelweis