Kultúra

Molnár Piroska: Túl egy térd- és szívműtéten, beépített pacemakerrel már nem nagyon ugrálhatok

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 30. 13:42

A 78 éves Molnár Piroska elmondta, hogyan érzi magát a nyolcvanhoz közel. 

Molnár Piroska számára sokszor már nehéz ott lenni a hajnali próbákon, felvételeken, vagy esténként a színpadon, de játszik, mert ez az élete – mondta el a 78. születésnapját ünneplő színésznő a Blikknek. Molnár Piroska közölte:

Túl egy térd- és szívműtéten, beépített pacemakerrel már nem nagyon ugrálhatok. De azt büszkén mondhatom: miattam még egyetlen előadás sem maradt el.

Elmondta, hogy nyolc darabban játszik, túl van egy film forgatásán, és „teszem a dolgom”. Ugyanakkor hozzátette, hogy „már egyre kevesebb élvezetet találok benne”, közölve, hogy „igaz, nem nekem kell ezt élvezni, hanem a közönségnek”.

Molnár Piroska kijelentette:

Néha már nyűg a hajnali felvételeken részt venni, megerőltető próbákat letudni. De végül is ez az életem, a színjátszás.

Molnár Piroska egy éve életműdíjat kapott a 18. Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon, akkor a Híradónak azt mondta, hogy az „életem első életműdíja, úgyhogy ez külön csodálatos számomra!”


Márciusban állva tapsolta a közönség, amikor az RTL Keresztanyu című sorozatában játszott szerepéért a legjobb színésznőnek választották a Televíziós Újságírók Díján.


Nyitókép: RTL

#Kultúra#molnár piroska#születésnap#színház#film

Címlapról ajánljuk