Udvaros Dorottya: Naná, hogy derűsen szemlélem, hogy vádlottak lettünk

Most, hogy megválasztották a Nemzet Színészének, megnéztem az eddigi díjait és hivatalos elismeréseit. Emlékszik, melyik filmért nyerte el a legjobb színésznő díját a montreali filmfesztiválon?

Szerintem a Te rongyos élet volt.

Igen, a Te rongyos életért, vagy ahogy Montrealban szerepelt, az Oh, Bloody Life-ért kapta 1984-ben. Személyesen vette át a díjat?

Nem. Valaki a szennyesébe burkolva hozta haza. Aztán behívtak itthon a filmgyárba, ahol pogácsa és egy pohár pezsgő mellett átadták. Mivel aznap még sok dolgom volt, elfogyasztottam egy almát és mentem a díjammal a dolgomra.

A szennyesbe burkolt díjak gyakoriak voltak a nyolcvanas években?

A díjamat olyasvalaki hozta haza, aki kint volt a fesztiválon. Akkoriban nem volt jellemző, hogy egy film főszereplőjét is kiviszik. Nem volt egyedi eset az enyém. Amikor a Csók, Anyu! kikerült a moszkvai filmfesztiválra, csak azért kerültem be az egyébként népes delegációba, mert valaki kiesett a csoportból, és Rózsa János rendező hosszan harcolt érte, hogy mehessek. Így jutottam be a keretbe, és mindenki legnagyobb csodálkozására kaptam egy legjobb női alakítás díjat. Akkor azt át tudtam venni személyesen.

Sziráky Lucy színésznő, a Te rongyos élet osztályidegennek nyilvánított és kitelepített hősnője igazi sztárcsináló szerep volt…

Jól sikerült film volt úgy mindenestül. És Lucy is nagyon jó szerep volt. Sokrétű, olyan, amivel sok mindent lehet játszani. Jó volt a stáb, jó volt a szereposztás. Akkoriban még nem volt casting, a rendező, Bacsó Péter leült velem beszélgetni, de előtte megnézett több előadásban is. Azokban az időkben még nem az volt a divat, hogy egy bevilágítatlan stúdióban, egy fél nappal korábban elküldött pár mondatos szöveg alapján döntötték el, hogy az ember megkapja-e a szerepet vagy sem.

A közvélekedés szerint a Te rongyos élet szexszimbólummá tette. Érzékelt ebből bármit is?

De mit kellett volna ebből érzékelni?  Én is olvastam ilyen cikkeket, de az élet ment tovább, a Te rongyos élet után jöttek más, másféle szerepek. A legkülönfélébb szerepeket kellett eljátszanom, szerencsém volt, mert nem kerültem bele semmilyen skatulyába. Sem színpadon, sem filmen. 

Egyébként persze jóleső dolog, ha azt mondják az emberre, hogy ő egy szexszimbólum, de különösebben nem foglalkoztam ezzel, nem éreztem sem előnyét, sem hátrányát.

Ezekben az években a Katona József Színházban játszott, olyan legendás előadásokban, mint például Ascher Tamás rendezése, a Három nővér.

Különös előélete volt az előadásnak, mert Ascher eredetileg a Három lány kékben című darabot akarta megrendezni, de mivel Ljudmila Petrusevszkaja akkoriban nem számított népszerű drámaírónak Oroszországban, nem engedték itthon a darabot. Később aztán már engedték, be is mutattuk a Katonában, de eredetileg Tamás nem Csehovot, hanem Petrusevszkaját akart rendezni. 

Amikor jött a hír, hogy a Három lány kékben nem mehet, akkor ötlött fel benne, hogy erről a történetről végül is a Három nővéren keresztül is tud mesélni. Fantasztikusan jó próbaidőszakunk volt, és a végén egy nagyon-nagyon jó előadás született. A vasfüggöny akkoriban már nyiladozott, szakmai fórumokon már figyeltek arra, mi megy Magyarországon, milyen filmek, milyen előadások. És jöttek a fesztiválmeghívások. Mivel az előadás tényleg nagyon jó volt, egyik fesztiválmeghívás követte a másikat. Ne mcsak Európában, még Dél-Amerikában is voltunk a darabbal.

Milyen érzés volt a világ legkülönbözőbb pontjain a helyi közönségnek Csehovot játszani magyarul?

Az volt az érzésem, mintha újra és újra premierünk lenne, dacára annak, hogy már jó ideje játszottuk a Három nővért. Megérkeztünk egy újabb helyszínre, mondjuk Parmába, és mintha újból bemutatónk lett volna. Így ment ez újra és újra. Mindig ugyanaz az izgalom, mintha épp premierre készülnénk. És ott volt annak az izgalma is, hogy velünk együtt ott szerepel a programban mondjuk Ingmar Bergman egy rendezése is. Ezek azért nagyszerű dolgok voltak.

Az előadás fennmaradt az utókornak, kiadták DVD-n is. Ha visszanézi a korábbi alakításait, kritikus szemmel figyeli a saját játékát?

Nem szoktam visszanézni magam. Nagyon ritkán fordul elő. Talán csak akkor, ha a véletlen úgy hozza, és éppen elég türelmes és nyugodt vagyok. 

Valószínűleg azért sem nézem vissza magam, mert azon bosszankodnék, mi az, amit másképp kellett volna csinálnom. De az már kész van, az már dobozban van, azon már úgysem lehet változtatni.

Amikor néhány éve a hatalom a Gothár-ügy kapcsán durván támadni kezdte a Katona József Színházat, egykori katonásként mit érzett?

Valahogy azt éreztem, hogy nagyon erős az a társulat, nagyon erős a színház vezetése is, szóval, hogy ezeket a támadásokat túl fogják élni. Nagyon sok színházba járó szereti a Katonát, erős a támogatottságuk a nézők széles köreiben. Éppen ezért azt gondoltam, hogy ők ezt túl fogják élni, és így is történt.

Június elején hirdette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a színháztámogatási listáját;  Pintér Béla és Társulata például semmit sem kapott a többlettámogatási keretből és hasonlóan jártak más neves színházi műhelyek is. Ön jó ideje a Nemzeti Színház társulati tagja, Vidnyányszky Attila igazgatása alatt – nem merült fel, hogy közbenjárjon nála, a NER befolyásos színházi emberénél a függetlenek érdekében?

Bár jó a viszonyom Vidnyánszky Attilával, de én egyáltalán nem szeretnék részt venni a hatalom dolgaiban. 

Volt egyszer réges-régen egy Művész Színház nevű formáció, a Thália Színház helyén működött néhány évig.  Az volt az utolsó ilyen élményem, az utolsó alkalom, amikor megpróbáltam hatékonyan tenni valamit azért, hogy ne szűnjön meg egy színház, történetesen az akkori Művész Színház. De persze megszüntették. És akkor rájöttem, hogy semmi értelme nem volt az egész igyekezetemnek.

Az SZFE kormányzati beszántása ellen mégis tiltakozott.

Az én szememben nagyon más a két helyzet. Az SZFE esetében a pályára készülődő növendékek harcáról, az ő kiállásukról volt szó. Határozott, bátor, tartós kiállás volt. A pályára készülő fiatalok sorsáról volt szó. Ez más húrokat mozgatott meg bennem.

Anno miért jött el a Katonából?

Alapító tag voltam, 13 évet töltöttem ott a kezdetektől. Az első évek tényleg varázslatos hangulatban teltek. Csodás próbafolyamatok voltak, még azok a próbák is, amikből aztán nem született sikeres előadás. Mindannyian éreztük, hogy itt most egy nem akármilyen művészszínház készülődik, és nemcsak készülődött, hanem az is lett belőle. De eltelt 13 év, és azt éreztem, hogy az a folyamatos izgalom és várakozás, ami korábban átjárt, elfáradt bennem. Úgy éreztem, körül kell néznem, hogy mi van máshol. Egy évig szabadúszó voltam, egy évig vendégszerepeltem a Madáchban egy musicalben, vendégszerepeltem a már említett Művész Színházban is, majd amikor Székely Gábor vezetésével elindult az Új Színház, oda szerződtem.

Ebben a felsorolásban benne van egy kis magyar, kilencvenes évekbeli színháztörténet is, aminek talán legfájóbb pontja, hogy az első négy év után Székely Gábor nem maradhatott az Új Színház igazgatója.

Valóban nagyon fájdalmas volt, hogy nem folytathatta az Új Színházat. Én akkor már nem voltam ott, egy évvel korábban eljöttem, mert belevágtam egy romantikus kalandba, amit a Bárka Színház jelentett, ami egy vívóterem helyén nyílt meg. Úgy éreztem, ez egy olyan különleges lehetősége az életemnek, hogy ebben nekem részt kell vennem.

Ön, aki a Katonában és az Új Színházban is dolgozott Székely Gáborral, nem próbálta meggyőzni őt, hogy rendezzen újra?

Az, hogy ő nem rendez, tényleg nagy veszteség. De ha ő valamit eldönt, azt nem egyik pillanatról a másikra teszi, és ha már eldöntötte, az úgy is lesz. Nem hiszem, hogy rá lehetne beszélni.

És ön mikor döntötte el, hogy csatlakozik a Greenpeace aktivistáihoz, és a fecskék védelmében kiáll a kormány Fertő tavi gigaberuházása ellen?

A pandémia alatt kerültem közelebbi kapcsolatba a Greenpeace-szel, amikor korlátozva lett, hogy mennyit mászkálhatunk a világban. Akkor tudatosult bennem, hogy nem csak úgy lehet kikapcsolódni, hogy elugrunk Milánóba, megnézzük a dómot, majd másnap elújságoljuk a barátainknak, hogy hű de milyen jó volt a kávé és a dóm is. Ugyanilyen jó lehet egy erdő, egy tópart vagy egy patak partja is. Csináltunk egy erdei kirándulást a Greenpeace-szel, jöttek a madártani intézetből is, bárki, akinek volt kedve, csatlakozhatott hozzánk. Amikor a Fertő tavi beruházás elindult, a Greenpeace rögtön felemelte a hangját, mert túlzónak érezték a projekt mértéket, amivel én is egyetértettem. Így történt, hogy csatlakoztam ehhez a Fertő tavi akcióhoz.

Nemrég több aktivistával együtt bíróság elé kellett állnia, mert két éve részt vett a Greenpeace akciójában. Azért vádolják önöket rongálással, mert egy lebontásra ítélt cölöpházról leszedték a beruházó által elhelyezett madárhálót, hogy az Afrikából hazatérő fecskék befészkelhessenek és tojást rakhassanak.

A vád szerint bűnt követtünk el, és 102 870 forint kárt okoztunk. Nem fogadtuk el az ítéletet, szerintünk nem követtünk el bűncselekményt. Úgy kezdődött, hogy sorra elbontatták a tulajdonosaikkal a híres Fertő tavi cölöpházakat, azokat az ikonikus épületeket, amik rengeteg képeslapon is szerepeltek. Ez tehát már bontási terület volt, de a cölöpházak alatt rengeteg fecske fészkelt. 

A beruházók azért hálózták körbe, hogy ne tudjanak visszaköltözni a fecskék, mert ha már tojás van a fészekben, azt tilos megbolygatni. A beruházók madárvédő hálónak nevezték a madarakat távol tartó hálót. A mi akción persze jelképes volt csupán, hiszen a cölöpházak nagy részét akkorra már sajnos lebontották.

Felháborodott, vagy inkább derűsen szemlélte, hogy mindezért ma Magyarországon vádlott lesz a természetvédőkből, így önből is?

Naná, hogy derűsen szemlélem, hogy vádlottak lettünk. A jog persze egy ilyen összegű kárt már bűncselekménynek minősít. Na, de ott állt mellettem Dr. Rodics Kati, nemzetközi hírű biológus és a többi fantasztikus ember. Ott álltunk mint vádlott társak. Elég jó csapatba kerültem. Persze, hogy derűsen szemléltem. Pont most autóztam el egy gólyafészek alatt, ez a család vissza tudott költözni hál’ istennek

Elég jó csapatba került Sándor Pál Miss Arizona című filmjének forgatásán is, Marcello Mastroiannival is volt jelenete.

Nagy szerencse volt és egyben nagy boldogság, mert én is azok közé tartozom, akik rajongva szerették Marcello Mastroiannit. Hogy partnere lehettem egy jelenet erejéig, az azért elég fantasztikus. Marcello egy darabig itt volt Budapesten és az egész stáb imádta. Egy közvetlen, barátságos, kedves, figyelmes ember volt. 

Volt, hogy bent maradt a díszletben, mert tudta, hogy két olyan magyar színésznek lesz jelenete – Garas Dezsőnek és az akkor még pályakezdő Eperjes Károlynak –, akikről érezte, hogy nagyon jók. 

És benn maradt megnézni őket. Elképesztően nyitott valaki volt. Nem mellesleg pedig a filmtörténet óriása. Tényleg imádta őt a stáb. Semmi sem volt benne a sztárságból, egyetlen sztárallűrt sem lehetett nála felfedezni. Nem sztár volt, hanem egy igazi művész.

Nyitókép: Udvaros Dorottya, miután átvette a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját a Magyar Mozgókép Fesztiválon 2022. június 11-én. Fotó: MTI/Mátyus Tamás