Nő maga, vagy férfi? Találja ki! – száz éve még Magyarországon is rajongtak a nőimitátorokért

Az utóbbi években, és főleg az Egyesült Államokban egyre inkább a támadások célkeresztjébe kerültek a drag queenek, azaz a nőimitátor transzvesztita előadóművészek. A jogegyenlőséget követelő LMBTQI+ mozgalomtól tartó, konzervatív nézeteket valló csoportok, nem ritkán neonácik rendszeresen tüntetnek ellenük, leggyakrabban azt hangoztatva, hogy ne engedjék őket gyerekek közelébe, összemosva ezzel a pedofíliát a nemi szerepek különbözőségével és sokszínűségével.

Érdekes módon 100-150 évvel ezelőtt a nagyvárosi kulturális élet sokkal elfogadottabb szereplői voltak a nőimitátor művészek, nem túlzás azt mondani, hogy hatalmas rajongótáboruk volt. Az 1940-es, 1950-es években sokakban hagyott nyomot például Káposztás Zsuzsi, a népligeti vurstli női ruhába bújt férfi sztárja, akinek emlékezetét korábbi cikkünkben mutattuk be. A nemzetközi sztárok közül pedig még Magyarországon már a múlt század elején is jól ismertek néhányat, mint az a Tolnai Világlapja 1911. április-júniusi számában megjelent írásból is kiderül:

A varieté-színpadoknak tudvalevőleg ritka programszáma az, amikor nőimitátor lép fel a színpad deszkáin. Mert rendkívül nehéz szerep az, amikor férfi akar arra vállalkozni, hogy a nőt utánozza, mégpedig azzal a művészettel, amely a tévedésbe ejtés határaitól nem esik messze (...) Eltinge, az amerikai varieték méltó büszkesége olyan páratlan nőimitátor, akiben még a leggyakorlottabb szem sem tudná az erős férfiút felfedezni. Arcza teljesen nőies. Szája, orra, arczbőre, semmi sem árulja el, ha női ruhát ölt és feltesz egy jobb női parókát, hogy nem nő áll előttünk. Kezei is finomak, nőiesek és a hangja is igazi női hang. Mindenütt, ahol fellép, óriási sikereket arat és a közönség csak úgy tódul, hogy szemtől szembe láthassa a híres nőimitátort.

A Pécsi Közlöny 1911. augusztusi számában megjelent kis tudósítása szerint még vidéken is nagy lelkesedéssel fogadták az ilyen művészeket:

Közel Szegedhez van egy kis bájos falu: Sándorfalva. (...) Vasárnap nagy plakátokat ragasztott ki a kisbiró a községháza falára. Néhány perc múlva mint a futótűz terjedt el a faluban, hogy Mr. Bernárdó a világhírű nőimitátor Sándorfalvára érkezett és este a nagyvendéglőben előadást fog tartani. Természetesen minden jegy elfogyott, zsúfolásig megtöltötte a közönség a nagyvendéglő udvarát. Mr. Bernardo rengeteg tapsot kapott, a férfiak a szó legszorosabb értelmében beleszerettek a snájdig nőcskébe. Az impresszárió, mert az is volt vele, megelégedetten dörzsölgette kezeit. Előadás után a gyönyörű nőből, hisz csak nőimitátor volt, délceg gavallér lett. A nőket mulattatta. Az kevés, ha azt mondom, hogy a sándorfalvi nőcskék 50 percentje fülig, vagy még azon is túl oda volt a bájos fickóért. Szóval a nők is, meg a férfiak is buktak Bernardo után.
– Nő maga, vagy férfi? – kérdezte a művésztől egy sándorfalvi aranyifjú.
– Találja ki! – volt a rettenetes válasz.
Nem lehetett kitalálni. Előadás közben a legtökéletesebb nő volt, előadás után a legelevenebb férfi.

A korszak felszabadult, világi élményekre nyitott hangulatát jól érzékeltető történetben a csavar az, hogy a sándorfalvai nőket és férfiakat egyaránt megbolondító nőimitátor igazából tényleg nő volt, így inkább tekinthető sikeres férfiimitátornak. De akár férfi, akár nő volt a sándorfalvai hódító, a jelenség lényege a rejtély, a titokzatosság, a szédület volt. A Temesvári Hirlap 1932. január 8-i számában így tűnődött az egyik szerző:

Barbette. Nőimitátor. Akrobata. Táncos. Sláger a nagy varieték és színházak műsorán. Élete egyike a legérdekesebbeknek. Tessék csak elképzelni: hányan vagyunk, kiknek gyerekkora óta egyik legnagyobb kínzó rejtélye: hogyan él egy nőimitátor? A nőimitátort valami furcsa freudi titokzatosság lengi körül. Mért szükséglete a férfinek, hogy a nőt imitálja? Mit érez a nőimitátor, amikor a női lét (az imitált, de valósággá átérzett lét) legtitkosabb rejtélyeit, fineszeit és finomságait kápráztatja elénk? Milyen lehet a nőimitátor férfi magánélete, milyenek lehetnek érzelmei imitálás közben, mi megy át ezekből az érzésekből a férfi létébe és mi megy férfi életéből át az imitált női létébe? 

Mintha ezekre a kérdésekre válaszolt volna majd 100 év távlatából Lady Dömper, azaz Petróczi Zoltán az RTL Házon Kívül című műsorának:

A műfaj és művelői a korszak legnagyobb sztárjai voltak, az 1910-es és az 1920-as években Magyarországnak is megvolt a maga nőimitátor varietésztárja, a Tacianu művésznéven föllépő Lehoczky Sándor. A majd negyven évig színpadon álló énekesről 1925-ben így írt az Esti Kurír:

Tacianut, a szép szopránhang boldog tulajdonosát az egyik orfeumban lelkesen ünnepelte a közönség. Nyolcszor-tízszer hívták a lámpák elé, mert nemcsak a szoprán hangja tetszett. A nőimitátor arca is, mert talán akkor volt a legszebb.

Az interjúban a visszavonult Lehoczky így emlékezett vissza fénykorára:

Lehoczky Sándorba sok nő, Tacianuba pedig, a nőimitátorba sok férfi volt szerelmes. Különösen Párizsban, Szentpéterváron és New Yorkban volt sok rajongóm, de más külföldi városokban is garmadában kaptam a sok szerelmeslevelet nőktől és férfiaktól egyaránt.

Az oldal tetején lévő hármas nyitóképre kattintva olyan galéria nyílik, amibe a Wellcome Collection által közkinccsé tett XIX. század végi, XX. század eleji fotókból, képeslapokból válogattunk. A sokszor rajongóknak dedikált fotók révén megismerkedhet az olvasó Európa és az Egyesült Államok különleges revüvilágának nőimitátor sztárjaival, a két világháború előtti, közötti és utáni évek rajongott transzvesztita előadóművészeivel, színészeivel.

A rendkívül érdekes képsorozat a XIX. századi viktoriánus Anglia már elfeledett nevű nőimitátoraival kezdődik, majd feltűnik benne a Magyarországon is jól ismert Eltinge, és a korszak többi nagy sztárja is.

És ezt olvasta?

„Buzinak lenni jó!” – Sosem látott fotók liberális fideszesekkel és szandál-zoknis ellentüntetőkkel a magyar LMBTQ-mozgalom hőskorából. >>>