Kultúra

„Meg a nagy lóf*szt, azt” – a homofób törvény miatt helyeztek át egy magyar regénysorozatot a Libriben

rtl.hurtl.hu

2023. május 31. 9:16

A kiadó kapott egy levelet a Libritől, hogy a könyvek 18 éven alattiaknak nem terjeszthetők.

„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem – Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) – a két évvel ezelőtt hozott gyermekvédelmi jogszabálynak csúfolt valami miatt 18 éven aluliak számára nem terjeszthető” – írta Facebook-oldalán Papp Dóra kortárs regényíró. A posztot szemléző Eduline szerint Papp  felidézte, hogy könyvei nyolc éve kaphatók ifjúsági irodalom kategóriában, „hogy a 14 éven felüli korosztály megtalálhassa és felfedezhesse a 16 éves Orsi és a 18 éves Kriszti párhuzamosan futó történetét – ez a korszak most lezárul”.


Papp Dóra posztjában hozzáteszi, hogy tudomása szerint kiadójánál az ő művein kívül egyedül Victoria Aveyard amerikai fantasy-író regényeit érinti a mostani döntés, ami furcsa, hiszen a cég számos olyan könyvet kiadott, amelynek témája érinti az LMBT-embereket. Azt közölte, végül azt találták ki, hogy a könyve átkerült a Libriben a szórakoztató irodalom kategóriában, tehát ezzel ugyanúgy megvásárolható, csak máshol kell keresni.

Viki, Martin, Jeremy, Killian - ők a karaktereim, a gyermekeim, és szeretem őket minden botlásukkal együtt. Ők nem férnek bele az állítólagos gyermekvédelmi törvénybe. Meg a nagy lóf*szt, azt. Ez itt, kérem, háború, amit a magyar kiadók és szerzők ellen indítottak, így, az Ünnepi Könyvhét előtt bő egy héttel

– fogalmazott posztjában az írónő. 

Az Eduline szerint a döntés mögött számos ok állhat. A Libri-Bookline csoportban három éve kisebbségi tulajdont szerzett a kormányközeli elitképzőként is emlegetett MCC. 

A két éve elfogadott pedofiltörvénynek elnevezett szabályozás olyan passzusokat is tartalmaz, mely 18 éven aluliaknak a pornóval egy kategóriában kezelve tiltja az olyan a tartalmakat, mely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. Az Eduline hozzáteszi: hogy a szexuális orientációt – amely semmiképpen nem úgy alakul ki, hogy valaki leül és dönt róla – hogyan lehet népszerűsíteni, azt a jogszabályt hozó kormánytagok is csak nehezen tudták elmagyarázni.

A lap megkereste a Libri sajtóosztályát a következő választ kapták: „A Libri Könyvesboltok a törvénymódosítás életbe lépése óta rendszeresen egyeztet a kiadókkal azon könyvek esetében, amik a meghatározás alapján törvénysértők lehetnek. A Libri nemrég a jogszabály kapcsán átfogó felmérést végzett a gyerekkönyvek között, a kérdéses címekről folyamatosan egyeztet a kiadókkal, önálló döntést egyik esetben sem hoz, mindig a kiadó javaslata szerint helyez ki a Libri a könyveket. Ennek oka, hogy a Libri tartalmi kérdésekben minden esetben a kiadótól kér iránymutatást. Papp Dóra könyvei esetében is együttműködött a Libri és a Ciceró Könyvstúdió, a kategória módosítására a kiadó tett javaslatot, amit a könyvkereskedő elfogadott” – írta válaszában a cég.

Nyitókép: Papp Dóra / Facebook

#Kultúra#Libri#homofób törvény#papp dóra

Címlapról ajánljuk