Kultúra

Rózsa György alig várja, hogy Gálvölgyi Jánossal kinevessék a halált

rtl.hurtl.hu

2023. május 18. 15:51

A műsorvezető nem tudta volna elképzelni, hogy valamilyen visszavonhatatlan dolog történjen a barátjával.

Ötven évnyi barátság köti össze Rózsa Györgyöt és Gálvölgyi Jánost, aki a múlt héten súlyos állapotban, légzési nehézségekkel került intenzív osztályba, ám azóta lányai már megüzenték, hogy szerencsére jobban van. 

Rózsa György a Bors érdeklődésére elárulta, hogyan fogadta, amikor megtudta, hogy barátja végre felébredt, és jobban van.

János felesége, Judit hívott föl, így hamar megtudtam a jó hírt. Mindig hittem abban, hogy jobban lesz

– mondta Rózsa, és hozzátette, nagyon Gálvölgyire vall, hogy amikor fölébredt, az volt az első kérdése, mi lesz a Pintér Béla-féle előadással. 

„Nem azt kérdezte, hogy mi történt velem, vagy mi bajom van, hanem mindjárt a munkáról beszélt, ami számára egy óriási öröm volt, hogy megkapta a szerepet. Én pedig vele örültem. Tudom nagyon jól, hogy mekkora trauma lehet ez az egész családnak, de János szerencsére olyan erővel és hittel vitte végig, hogy csak példaként tudom magam előtt is felállítani. Ha egyszer hasonló helyzetbe kerülök, remélem, én is ugyanígy fogok reagálni” – mondta a műsorvezető.

Rózsa György arról is mesélt, hogy a színész még főiskolás volt, amikor találkoztak, és azóta is barátok. 

Nem tudtam volna elképzelni, hogy valamilyen visszavonhatatlan dolog történjen most is. Amikor találkozunk, minden alkalom felüdülés nekem. Hiszem, ha majd beengednek hozzá az intenzív osztályra, ugyanezt fogom érezni. Ki fogjuk kacagni a halált! Nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy ketten 150 évesek vagyunk, ebből pedig ötvenet együtt töltöttünk el 

– fűzte hozzá.

Rózsa György már nagyon várja, hogy lássa barátját, de ennek időpontját egyelőre még nem tudja. „Annyit tudok, hogy még át fogják vinni a Városmajor utcai klinikára Merkely professzor úrhoz, ott pedig utókezelés és rehabilitáció vár rá.”

Nyitókép: rtl.hu / Nagy Attila Károly 

#Kultúra#rózsa györgy#gálvölgyi jános#barátság#halál#színész