Új előzetest kapott a közel két milliárdból készült huszáros magyar szuperprodukció
2023. február 7. 10:43
Az Aranybulla után, de még a Petőfi-film előtt a legendás huszár, Hadik András kalandjain ámulhatunk.
„1757. őszén a Habsburg Birodalom huszár tábornoka, Hadik András végrehajtotta a történelem egyik legbátrabb hadicselét. Seregével elfoglalta, megsarcolta Berlint és mielőtt a porosz király csapatai rajtuk üthettek volna, távoztak a meglepett fővárosból. A mozikban március 9-től látható magyar kalandfilm, a HADIK úgy idézi meg ezt a dicső tettüket, ahogy azt a legendáriumok feljegyezték" – áll a hivatalos szinopszisban.
Lesz ütközet, fogolyszöktetés, ostrom, kard- és pisztolypárbaj, ígérik az alkotók.
A filmnek először 1,6 milliárd gyártási támogatást szavazott meg a filmintézet döntőbizottsága, majd pár hónappal később még 300 millió forinttal dobták meg a produkciót, emellett pedig kisebb, 14, 20, illetve 60 milliós összegeket is kaptak a gyártás mellett marketingre is, írta a Telex.
A film főszereplője Trill Zsolt, a rendező Szikora János, mellette Dyga Zsombor dolgozott technikai rendezőként. További szereplők: László Zsolt, Mucsi Zoltán, Hirtling István, Molnár Áron, Szabó Győző és Horváth Lili.
Nyitókép: Vertigo Média