Törött karral és állkapoccsal, fogkrémen élve éltek túl 49 napot a fagyos pokolban

Helen Klaben 20 évesen kalandvágyból elhagyta a Brooklynt, hogy egy újsághirdetés által megismert idegen nővel bejárja autóval Alaszkát. Klaben utastársával több hónapot töltött el Fairbanksben, majd úgy döntött, hogy Ázsia felé veszi az irányt. Ehhez Klabennek el kellett jutnia San Franciscóba, ahonnan közvetlen járatok indultak Hongkongba és Indiába.

A terv az volt, hogy a Kanadához tartozó Yukon tartomány fővárosából, Whitehorse-ból egy egyhajtóműves kisrepülővel jut Kaliforniába.

A gépet Ralph Flores vezette, aki utólag elmondta: azért vitte magával a fiatal nőt, hogy megosszák az utazás költségeit. A januári indulást többször elhalasztották a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt, és végül éppen ma 60 éve, 1963. február 4-én döntöttek úgy, hogy nekivágnak a Brit Kolumbia állambeli Fort Saint Johnba vezető útnak. Flores akkoriban még tapasztalatlan pilóta volt, aki nagyrészt csak a műszereire tudott támaszkodni repülés közben.

Ám a térségben erős hóvihar tombolt, ilyen körülmények között pedig csak a száraz adatokra támaszkodni nagyon veszélyes.

Érzékelve a bajt, Flores a felhők fölé repült, de aztán tájékozódás céljából újra leereszkedett. A pilóta a tereptárgyakat figyelve próbálta tartani az irányt, hogy elérjék Fort Saint Johnt. Flores több hibát is elkövetett az út előtt, nem vitt például magával megfelelő mennyiségű élelmet, és szinte semmilyen túléléshez szükséges felszerelést. Akkoriban minden repülőn ott kellett lennie legalább egy hálózsáknak, egy baltának és valamilyen tűzgyújtásra alkalmas eszköznek.

Tudtam, hogy nem tudja, hol vagyunk, ahogyan azt is, hogy ezt nem fogja elmondani nekem, de számomra végig világos volt, hogy nagy bajban vagyunk

– emlékezett vissza Helen Klaben, és amikor meglátta, milyen közel repülnek a fák lombozatához, tudta, hogy le fognak zuhanni. Flores minderről később azt mondta, hogy amikor látta, hogy a gép jobb szárnya nekiütközik egy fának, akkor lehunyta a szemét, és azt mondta utasának:

Oké, Helen! Most jön!

Törött csontok, éhezés, fagy

A gép Yukon és Brit Kolumbia határán zuhant le egy hegyoldal erdős területén. Flores és Klaben csodával határos módon túlélték a balesetet, de súlyos sérüléseket szenvedtek. Klabennek eltört a bal karja, Floresnek pedig az állkapcsa, valamint több bordája. A becsapódás után a rendelkezésükre álló anyagokból ellátták a sérüléseiket, majd a repülő pilótafülkéjének vázából menedéket alakítottak ki. A kemény yukoni tél közepén nem sok esélyül volt az életben maradásra, egyrészt mert nem voltak náluk megfelelő felszerelések, másrészt pedig azért, mert a sérüléseik miatt nehézkesen tudtak mozogni.

Klaben az egyben maradt kabin ablakait ponyvákkal takarta le, közben Flores megpróbálta megjavítani a repülő rádióját, sikertelenül.

A terület, ahol lezuhantak, érintetlen volt, nem jártak arra túrázók, de még csak helyiek sem, szó szerint a vadonban voltak. A repülő roncsa a derékig érő hóba süppedt. A fiatal nő hamar felismerte, hogy a náluk lévő étel nem fog sokáig tartani, ezért azt találta ki, hogy építsenek nyúlcsapdákat. Az első hetekben Klaben és Flores néhány doboz szardínián, egy doboz kekszen, némi gyümölcsön és tonhalon élt. Amikor ez elfogyott, elkezdték felélni azt a néhány tubusnyi fogkrémet, amit az útra vittek. Vízhez úgy jutottak, hogy az olvadt havat felforralták, majd megitták.

Sokszor úgy tettünk, mintha az olvadt hó leves lenne

– mondta a nő nem sokkal a megmentésük után újságíróknak. Hogy eltöltsék az időt, és az életkedvüket se veszítsék el, sokat olvastak, elsősorban verseket és a Bibliát. Az egyébként zsidó vallású Klaben beszámolójából kiderült, hogy Flores ezekben a szabad órákban többször is megpróbálta áttéríteni a mormon hitre. Közel egy hónappal azután, hogy lezuhantak, március elején Flores faágakból és drótokból hótalpakat készített, majd nyolc napra otthagyta Klabent, hogy találjon egy tisztást.

Flores terve az volt, hogy felírjon egy üzenetet, amit az arra járó repülők észrevehetnek. A férfi visszatért, miután talált egy dombot kicsivel több mint egy kilométerre. Klaben és Flores összeszedték a maradék holmijukat, és egy összetákolt szánkón elindultak a tisztásra. A közelben egy tó jegére sikerült végül egy hatalmas „SOS” feliratot karcolni, amit csodával határos módon március 24-én észrevett egy arra járó gép, amit egy Charles Hamilton nevű pilóta vezetett.

Mire a két túlélőt kimentették, már nagyon le voltak gyengülve. Klaben karja szinte teljesen meggyógyult, viszont a végtagjai teljesen elfagytak. Mikor a közeli whitehorse-i kórházba kerültek, az orvosok megállapították, hogy a párosnak maximum napjai lehettek hátra, a szervezetük feladta volna a küzdelmet. 1975-ben a kettejük kalandjából filmet forgatott az ABC, Hey, I’m Alive, vagyis Hé, élek címmel, Klabent Sally Struthers, míg Florest Ed Asner játszotta. A film Helen Klaben azonos című könyvének cselekményén alapult.

Klaben és Flores az eset után barátok maradtak egészen Flores 1997-es haláláig. Helen Klaben 2018-ban halt meg.

Nyitókép: Helen Klaben és Ralph Flores a megmentésük helyszínén – Fotó: Bettmann / Getty Images