Kultúra

Az elfeledett bálna – Brendan Fraser tündöklése, bukása és tündöklése

rtl.hurtl.hu

2023. január 23. 14:23

A kilencvenes és a kora kétezres évek meghatározó hollywoodi színészének számított, legyen szó vígjátékról (Az őserdő hőse), drámáról (Érzelmek tengerében) vagy kalandfilmről (A múmia-sorozat). Karrierje később zátonyra futott, műtétei és válása mellett egy szexuális zaklatási botrány is alaposan megviselte. Jó pár évvel és jó néhány kilóval később azonban visszatért, és jobb, mint valaha.

Brendan James Fraser 1968-ban, Indianapolisban látta meg a napvilágot. Nem művészcsaládba született, apja hivatalnok, anyja értékesítési szakember volt. Amikor egy londoni vakáció során a család beült az Oliver!-re, a musical annyira elvarázsolta a 10 éves Frasert, hogy eldöntötte, dráma órákat vesz.  

1990-ben elvégezte a színész szakot Seattle-ben, majd 23 évesen Los Angelesbe költözött, ahol meg is kapta első filmszerepét: egyetlen mondata volt a Kié a csúnyább? című River Phoenix-filmbe.  Egy kötekedő matrózt játszott, aki kocsmai verekedésbe keveredik pár tengerészgyalogossal. Nem sokkal később azonban már az övé volt a főszerep: a Vágyak csapdájában című filmben két kezdővel, Matt Damonnal és Ben Affleck-kel játszott együtt. Az 50-es években játszódó filmben Fraser egy elit iskola zsidó származású diákját alakította, akinek meg kell küzdenie a diáktársak antiszemitizmusával.

 

A filmet jól fogadták, Fraser karrierje beindult, amiben nemcsak tehetsége, de előnyös testi adottságai is szerepe játszottak. 

Hatalmas termet. Nem kövérre gondolok, hanem izmosra. 190 centi magas, és a combjai… Hatalmasak. Szűk nadrágot visel nagy csizmával, és a jelmezei mind nagyon szexik

 – nyilatkozta róla Rachel Weisz.

Nem egy kritikus szerint ő testesítette meg kora tökéletes filmsztárját. Magas volt, sportos, jóképű, aki változatos műfajokban is ideálisnak bizonyult, legyen az romantikus film (Csapás a múltból, Rólad álmodtam), vígjáték (Pancserock), dráma (Érzelmek tengerében) vagy dramedy (Tanulj tinó!).

A legjövedelmezőbb korszakának a '90-es évek vége számított, ekkor forgatta Az őserdő hősét és A múmia-sorozat első két részét is, amelyek jelentős bevételt hoztak, sokaknak pedig generációs filmélményt jelentettek. „Többen is mondták, én voltam a gyerekkoruk” – nyilatkozta a színész a GQ-nak.

Ezekben a filmekben Tom Cruise-hoz és Jackie Chanhez hasonlóan Fraser a kaszkadőrmutatványok jó részét maga vállalta.

Adtak egy matrózruhát, és én meg néhány másik srác megcsináltuk a bunyós jelenetet. Ezzel nem csak a szakszervezeti tagságot érdemeltem ki, de 50 dollár bónuszt is kaptam a mutatványért, mert rádobtak egy flipperre. Sajgott a bordám, de azt mondtam: nem baj, meg tudom újra csinálni

 – emlékezett vissza Fraser első forgatására. A bevállalós hozzáállásnak meglett az ára, később a gerincét, a térdét és a hátát is műteni kellett.

Csapás a múltból

2018-ban aztán fény derült arra is, hogy nem csak fizikai megrázkódtatások érték Frasert. 2003-ban Philip Berk, a Golden Globe-díjakról döntő testület akkori elnöke szexuálisan zaklatta a színészt egy rendezvényen. „Bal kezével megragadta a fenekem, az egyik ujjával megérintett ott lent a gátamnál, és elkezdte masszírozni” – nyilatkozta a traumatikus élményről Fraser. A színész depresszióba esett, önmagát hibáztatta a történtekért, és 15 évig hallgatott az abúzusról.

Berk tagadta a vádakat, szerinte csak belecsípett a színész fenekébe. Akárhogy is volt, Fraser szerint ez is szerepet játszott abban, hogy egy időre szinte felhagyott a színészettel, és alig- alig vállalt szerepeket.

Az incidenst követően nemcsak Fraser karrierje, de a magánélete is összeomlott. 1993-ban, egy partin ismerte meg feleségét, Afton Smith színésznőt, akivel három gyermekük született. 2007-ben azonban beadták a válási papírokat: Fraser beleegyezett a havi 50 ezer dolláros tartásdíjba, de 2013-ban módosító keresetet adott be, arra hivatkozva, hogy nem keres már annyit, hogy ki tudja fizetni az eredeti összeget. Exe csalással vádolta, szerinte Fraser nem vallotta be a teljes vagyonát. A tartásdíjat később havi 25 ezer dollárra módosították.

A kétezres évek második felében Fraser kisebb-nagyobb hollywoodi produkciókban tűnt fel (Utazás a Föld középpontja felé, Tintaszív, Ütközések), de már messze nem számított akkora sztárnak, mint 10 évvel korábban. 2010 után pedig már csak nagyítóval lehetett olyan filmeket találni, amikben ő is felbukkan.

 

„De hát sosem voltam olyan távol”

A nagy visszatérésre egészen 2018-ig kellett várni, amikor is fontos szerepet kapott Danny Boyle Bizalom című sorozatában. Boyle kifejezetten őt szemelte ki az egyik főszerepre, És ezzel eljött Brendan Fraser reneszánsza. A hajdan daliás alkatú sztár karakteralakításokkal tért vissza és végre megmutathatta, milyen színész is valójában. Szerepet kapott a futottak még szuperhősökről szóló Doom Patrol című sorozatban, és felbukkant Steven Sodenbergh 2021- es thrillerjében, a Semmi hirtelen mozdulatban.

A bálna pedig mindent megváltoztatott. Darren Aronofsky filmjében Fraser élete alakítását nyújtja. A rendező kezdettől fogva neki szánta a 270 kilós férfi szerepét, aki megpróbálja felvenni a kapcsolatot elhidegült lányával. A szakmai elismerések sem maradtak el, például egy Golden Globe-jelölés és a Critics Choice Awards-on aratott győzelem. Sokan pedig már az Oscar-díjat is kilátásba helyezték a számára.

 

A filmesek is újra felfedezték. Martin Scorsese például szerepet adott neki készülő filmjében, amelyben Robert De Niro és Leonardo DiCaprio partnere lesz. De talán ennél is örömtelibb, hogy a közönség is újra a keblére ölelte Frasert, aki meghatottan mesélt az élményről:

Üdv újra! Jó, hogy visszatértél! Örülök, hogy újra látlak! Hiányoztál nekünk. Merre jártál? - lépten-nyomon ilyeneket mondanak nekem. És az első dolog, ami ilyenkor kijön a számon: De hát sosem voltam olyan távol.


Győrfi Bálint

Nyitókép: Kevin Mazur/Getty Images for Critics Choice Association

#Kultúra#Brendan Fraser#darren aronofsky#the whale#a bálna#golden globe#múmia

Címlapról ajánljuk