Kultúra

Aki a Nemzeti Színházban „igazgató, az a legfüggőbb és legterrorizálhatóbb ember Budapesten” – Jordán Tamás Molnár Ferencet idézi

rtl.hurtl.hu

2022. december 25. 9:34

Bálint Andrással közös Molnár Ferenc-estre készülnek, ebből az alkalomból adtak interjút.

A hamarosan 80 éves Bálint András és a nemsokára 80 éves Jordán Tamás közös Molnár Ferenc-estre készülnek, ez alkalomból adtak interjút a Népszavának.

A kezdeteket Jordán Tamás így elevenítette fel: „Az általános iskola második osztályában ismertük meg egymást. Osztálytársak voltunk. Nagyon közel is laktunk egymáshoz, sokat voltunk együtt, barátok lettünk. A gimnáziumban már csak évfolyamtársak voltunk, de együtt készültünk a színművészeti főiskolai felvételire, szavalóversenyeken szerepeltünk. Aztán amikor Andrást felvették, engem viszont nem, ő küldött az Egyetemi Színpadra.”

A közös kártyapartikról szintén Jordán mesélt: „…volt nekünk a nyolcvanas években egy közös bridzstársaságunk: Végvári Tamás, Márton András, András és én. A havi összejöveteleinket nagyon komolyan vettük. Ezeket én főzőversenyeknek hívtam, mert a háziasszonyok mindig ki akartak tenni magukért.”

A politizálásról Bálint András azt mondta: „Korábban mindketten aktívabbak voltunk közéletileg, mára ebből a szempontból visszább húzódtunk. Azért Molnáron kívül is lesz említés politikáról, akár úgy, hogy miről nem beszélünk.”

Mire Jordán:

Én sem gondolom, hogy politizálnánk, de Molnár szavait szívesen használjuk az esten. Azt írta 1908-ban az akkori Nemzetiről: »A Nemzeti Színház igazgatói szobája a mai rendszer mellett a legszomorúbb futballpálya, amit csak el lehet képzelni. Aki itt igazgató, az a legfüggőbb és legterrorizálhatóbb ember Budapesten.«

 

Nyitókép: RTL

#Kultúra#jordán tamás#bálint andrás#molnár ferenc#nemzeti színház

Címlapról ajánljuk