Kultúra

Jackie Chan közölte: készül a Csúcsformában 4. része

rtl.hurtl.hu

2022. december 11. 13:44

A nagysikerű akcióvígjáték első három része több mint nyolcszázmillió dolláros bevételt termelt. 

Jackie Chan egy filmfesztiválon bejelentette, hogy folynak a tárgyalások egy újabb Csúcsformában film elkészítéséről – írta a New York Post. A 68 éves kínai filmsztár ezt a szaúd-arábiai Dzsiddában megrendezett Vöröstenger Nemzetközi Filmfesztiválon, egy pódiumbeszélgetésben közölte.

Chan elmondta: egyáltalán nem hitt benne, hogy a Csúcsformában első része, amiben Chris Tucker amerikai humoristával szerepelt együtt, siker lesz. A hongkongi filmekkel világhírűvé vált akciósztár elmondta, már éppen készült elhagyni Hollywoodot, és eleinte nem is akarta elvállalni a szerepet, és csak menedzserének unszolására mondott rá igent.

Az 1998-ban készült első rész végül hatalmas siker lett: már az első hétvégén több mint hetvenmillió dolláros bevételt ért el, és végül majdnem 250 millió dollárt termelt az egész világon, a második és harmadik rész pedig még annál is többet. 

Nyitókép: Jackie Chan a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület ( (KNPTT) nyitóülésére érkezik a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2017. március 3-án. Fotó: MTI/EPA/Ho Hvi Jung

 

#Kultúra#jackie chan#Csúcsformában#film#mozi

Címlapról ajánljuk