Kultúra

„Az az Eminem, akit ma ismerünk, egy robot, az igazi 2006-ban meghalt autóbalesetben”

Medvegy GáborMedvegy Gábor

2022. augusztus 6. 14:58

Vannak, akik ebben hisznek.

Megint előkerült a közösségi oldalakon az a hajmeresztő összeesküvéselmélet, amely szerint Eminem, legalábbis akit ma látunk Eminemként, valójában egy android, az igazi pedig meghalt 2006-ban egy autóbalesetben.

Már az internet korai időszakában, 2000-ben is voltak olyanok, akik chatüzenetben terjesztették azt az álhírt, ami szerint a hihetetlenül népszerű rapper egy éjszakai buliba tartva halálos balesetet szenvedett egy bérelt autóval, a hatóságok szerint alkohol vagy drog hatása alatt. A „hitelesség” kedvéért a CNN logóját is ráütötték a gondosan megfogalmazott közleményre, Eminem menedzsmentje azonban pánikkeltésnek nevezte az álhírt, jelezve, hogy a rapper jól van és épp családja körében tölti az ünnepeket.

Az az Eminem, akit ma ismerünk, egy robot, az igazi 2006-ban meghalt autóbalesetben
Eminem 2000-ben és 2010-ben – Fotók: Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc; Christopher Polk/Getty Images

Később azok, akik abban hittek, hogy Eminemet egy robotklónnal pótolták a 2006-os balesete után, azzal igyekeztek alátámasztani elméletüket, hogy akkoriban jelentős változások következtek be a rapper szövegeiben és öltözködésében, jóval sötétebb stílusra váltott. Egyesek azt is felfedezni vélték, hogy szembetűnően megváltozott Eminem arcszerkezete, sőt a hangja is, amire az öregedés túl egyszerű magyarázatnak bizonyult. Egy 2013-as élő tévéinterjú közbeni bohóckodását is annak tudták be, hogy valójában robot, és éppen akadozott a szoftvere.

Egy másik rapper, Tom MacDonald 2019-es klipje arról szól, hogy az illuminátusok klónozták a rappereket, az igaziakat pedig börtönbe zárták, hogy elhallgattassák őket, külön megemlítve Eminemet.

2020-ban pedig mémként terjedt a halálhíre, miután valaki a Twitterre kitett egy bejegyzést, amiben annyi állt, hogy „megöltem Eminemet”. Ezután sokan megosztották a #RIPEminem (Nyugodj békében, Eminem) hashtaget, aminek láttán több rajongó a szívéhez kapott, de az ilyen bejegyzések komolyságát megtörte, hogy Ellen DeGeneres, Justin Bieber, vagy épp M&Ms cukorkák fotóit tették ki melléjük.

Eminem egyébként saját maga árulta el 2009-ben azt, hogy egyszer tényleg majdnem meghalt, miután egy ismerősétől tablettákat kapott, amiket bevett. Orvosa szerint négy adagnyi heroinnak megfelelő metadont szedett be – a metadont heroinfüggők leszoktatására alkalmazzák.

Ha tudtam volna, hogy metadon, talán nem szedem be. De amilyen rosszul voltam akkor, még ezt sem mondanám száz százalékra

– mondta a rapper, aki azt sem igazán fogta fel akkoriban, amikor azt mondták neki, hogy majdnem belehalt a túladagolásba. Az interjú idején már egy éve tiszta volt.

Ne felejtsd el, hogy hét éve nem vettem fel tisztán egy számot sem. Így beletelt egy kis időbe, amíg úgy éreztem, hogy fel tudok venni egy dalt józanul

– jelentette ki Eminem.

Eltemettem Pault

Ami a detroiti rapperrel történt, az kísértetiesen emlékeztet arra, amin Paul McCartney ment keresztül évtizedekkel korábban. A Rolling Stone magazin cikke szerint a rock and roll történelmének legsúlyosabb álhíre 1969-ben indult egy detroiti rádióból, ahol egy betelefonáló azt kérte a dj-től, hogy a Beatles Fehér albumáról játssza le visszafelé a Revolution 9 bevezetőjét. A dj, Russ Gibb így is tett, a visszafelé játszott dalban pedig az volt hallható, hogy „Turn me on, dead man”, amit nagyjából úgy lehetne fordítani, hogy „Indíts be, halott ember”. A Strawberry Fields Forever végén pedig azt lehet kivenni, hogy „I buried Paul”, azaz „eltemettem Pault”.

Mindebből arra következtettek egyesek, hogy a Beatles sötét titkot rejteget: Paul McCartney valójában meghalt egy autóbalesetben 1966-ban, és egy dublőrrel helyettesítették. A pletyka futótűzként terjedt, a rajongók pedig keresni kezdték az „utalásokat”. Így górcső alá vették az Abbey Road híres borítóját is, amit temetési szertartásként értelmeztek, ahol a mezítlábas McCartney a halott. A Bors őrmester borítóján pedig az „O. P. D.” rövidítés olvasható McCartney felvarróján, aminek feloldása az lehet, hogy „Officially pronounced dead”, vagyis „Hivatalosan halottnak nyilvánított”.

Az az Eminem, akit ma ismerünk, egy robot, az igazi 2006-ban meghalt autóbalesetben
Paul McCartney menyasszonyával, Lindával 1969-ben – Fotó:  SSPL/Getty Images

Amikor McCartneyt megkérdezték arról, hogy mit akar kezdeni a halálhírével, azt mondta, semmit, hadd terjesszék: ez lehet a legjobb reklám, amit az együttes valaha kapott, neki pedig semmi mást nem kell tennie, csak életben maradni. Később John Lennon betelefonált a pletykát kirobbantó detroiti rádióba, ahol a valaha hallott legostobább pletykának nevezte Paul McCartney halálhírét, és azt is tagadta, hogy kódolt üzenetek lennének a Beatles lemezein.

Fogalmam sincs, hogy mi van rajtuk visszafelé játszva, nem szoktam visszafelé hallgatni

– mondta. Az egész őrületre maga Paul McCartney úgy emlékezett vissza 2009-ben, hogy a legrosszabb az volt, amikor az emberek közelről méregették, és azt kérdezgették egymástól, hogy „mindig ilyenek voltak a fülei?”

Nyitókép: Cooper Neill/Getty Images

#Kultúra#eminem#álhír#halálhír#hoax#paul mccartney#android#Külföld#Bulvár

Címlapról ajánljuk