Kultúra

Meghalt Méhes László

rtl.hurtl.hu

2022. július 6. 11:44

A 78 éves művész Franciaországban hunyt el.

Meghalt Méhes László, a magyar avantgárd egyik legjelentősebb művésze, írta meg a Kultúra.hu. A művész halálhírét felesége közölte. A 78 éves művész július 5-én, Bry-sur-Marne-ban hunyt el.

Méhes László 1944. február 12-én született. A budapesti Képzőművészeti Gimnázium elvégzése után, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványaként 1967-ben diplomát szerzett alkotó a következő évben, az Iparterv 1968-as kiállításán, objektjeivel került a figyelem középpontjába, majd a csoport következő évi tárlatán is képviseltette magát.

Langyos víz című sorozata 1973-ban a rangos párizsi Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris (MAM/ARC) kiállításán tűnt fel, hat évvel később pedig Méhes végleg Franciaországba költözött, ahol élete második felét töltötte. Munkásságát pedig 1995-ben a Salon de Maisons-Lafitte nagydíjával ismerték el.

A lap szerint folyamatosan megújuló, a hagyományok tiszteletét az avantgárddal vegyítő, fotorealisztikus munkákkal teli életművének fontos darabjai ma rangos köz- és magángyűjteményekben vannak jelen: Magyarországon a Magyar Nemzeti Galériában, a Szombathelyi Képtárban, illetve Pécsett, a Janus Pannonius Múzeum őriz belőlük néhányat.

Családja és barátai mély fájdalommal búcsúztatják a művészt, élettársat, a szerető apát és nagyapát

 – fogalmazott felesége.

#Kultúra#méhes lászló#gyászhír#festő#avantgárd

Címlapról ajánljuk