kultúra

Cserháti Zsuzsa fia: Anyunak meg kellett halnia ahhoz, hogy valóban afféle sztárként kezeljék

rtl.hurtl.hu

2022. június 22. 6:23

Az énekes fia szerint az édesanyjának meg kellett halnia ahhoz, hogy afféle sztárként kezeljék.

Boldog, kiegyensúlyozott, büszke nagymama lehetne, de a sors egészen más, tragikus szerepet szánt neki. Mindössze 55 esztendős volt, amikor elhunyt Cserháti Zsuzsa, és ma ünnepelné a 74. születésnapját – írja a Blikk.

A lapnak Szirtes Krisztián, Cserháti fia arról beszélt: soha nem felejti el azt a bizonyos forró, júliusi napot, amikor az édesanyja meghalt.

„Délelőtt még nyugodtan, jókedvűen beszélgettem anyuval. Kiegyensúlyozottnak tűnt, és csupa hétköznapi dologról beszéltünk. Akkor már külön éltünk, de rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, odafigyeltünk egymásra. Rengeteget beszélgettünk. Aztán azon a délutánon elmentem hozzá, talán csak látni akartam, megsimogatni, magamhoz ölelni. De már elkéstem ezzel. Amikor beléptem a lakásba, ott feküdt holtan. Megszólalni sem tudtam, pedig üvölteni szerettem volna. Üvölteni, hogy jöjjön valaki, segítsen, könyörgöm, mentsék meg az anyámat” – nyilatkozta. 

Szirtes hozzátette, hogy az apját tizenöt éves korában vesztette el, talán ezért is lehetett olyan mély kapcsolata az édesanyjával. „Mindig biztattam, mindig bátorítottam, újra és újra elmondtam neki, mennyien szeretik és hogy igenis fontos a közönség számára a művészete. Nem hitte el. Nem akarta elhinni, hogy ilyen sokan rajonganak érte. Különös az élet, mert anyunak meg kellett halnia ahhoz, hogy valóban afféle sztárként kezeljék. A sírja – túlzás nélkül állíthatom – igazi zarándokhely lett. Rengetegen mennek ki hozzá, ismerősök és ismeretlenek, csak egy főhajtás erejéig, mintegy jelezve: valóban különleges művész előtt állunk…”

Cserháti Zsuzsa szívszorító történetét a 21. Század is bemutatta:

[08:23] Gyömöre Máté
Cserháti Zsuzsa szívszorító története


Gálvölgyi János jó barátja volt Cserhátinak, a Blikknek arról mesélt, hogy közel laktak egymáshoz és rendszeresen keresték egymás társaságát. „Csodálattal hallgattam, ahogy Zsuzsa énekel. Tizenhat éves korunk óta ismertük egymást, és szinte végig követtem a fejlődését, a karrierjét. Már persze ha azt karriernek lehet nevezni, ahogy elfelejtenek, vagy a háttérbe szorítanak egy csodálatos művészt. A maga útját járta, és ennyi év távlatából is azt mondom, senki nem tudott segíteni rajta. Tele volt kétségekkel, félelmekkel és a leghangosabb sikerek idején is vívódott. Soha nem felejtem el azt az estét, amikor énekelt az egyik lemezemen, és hajnal egykor, a munka közben, kínai kaját főzött nekünk, jókedvűen, nevetve” – idézte fel a színész.

Nyitókép: Cserháti Zsuzsa / YouTube

#kultúra#cserháti zsuzsa#énekes#évforduló

Címlapról ajánljuk