Kultúra

Hangosan fújolták Andrew Lloyd Webbert, mert „sokba kerülő hibának” nevezte a Hamupipőke musicalt

rtl.hurtl.hu

2022. június 13. 6:53

Szerinte egy „sokba kerülő hiba” volt az, hogy nem halasztották tovább a premiert.

„Sokba kerülő hibának” nevezte Andrew Lloyd Webber azt, hogy a Hamupipőke című musicaljét a pandémia alatt kezdték el játszani a West Enden, írja a Variety. A musicalt 2021 áprilisában mutatták be először, és nemrég játszották utoljára. Több előadást is le kellett fújni 2021 vége felé, amikor a járvány újra felütötte fejét Londonban.

Az utolsó előadáson Webber nem jelent meg személyesen, hanem egy levelet küldött maga helyett, amit a darab után Laurence Connor rendező olvasott fel a közönségnek. Ebben azt írta: „Folyamatosan arra gondolok, hogy ha három hónappal később nyitjuk a színházat, nem kellett volna kétszer is elhalasztani a premiert a COVID miatt. Biztos vagyok benne, hogy sokkal hosszabb ideig itt lehettünk volna”.

Valószínűleg egy sokba kerülő hiba volt, de büszke vagyok arra, amit elértünk, és örökké hálás leszek mindenkinek, aki támogatott

– folytatta.

Egy pillanatnyi csend után a közönség hangosan fújolni kezdett. Már korábban is kifejezték nemtetszésüket Webber miatt, amikor Connor bejelentette, hogy nem tudott részt venni az előadáson, aminek zenéjét szerezte.

Nyitókép: Jeff J Mitchell - WPA Pool / Getty Images

#Kultúra#andrew lloyd webber#hamupipőke#west end#musical#covid#járvány

Címlapról ajánljuk