Tarantinót arrogánsnak, az ifjabb Busht egyszerűen hülyének nevezi, Putyinnal viszont empatikusan bánt – exkluzív interjú a háromszoros Oscar-díjas Oliver Stone-nal

Nemrég mutatták be Magyarországon a Doors-ról szóló 1991-es filmje digitálisan felújított rendezői változatát Doors – The Final Cut címen.  Val Kilmer énekhangja mennyire hasonlított Jim Morrisonéhoz? Szüksége volt Kilmernek énekórákra?

Valnak eredendően is jó hangja volt, ezt kellett továbbfejleszteni, ami Paul Rotchildnak hála meg is történt. Ő volt Morrison producere, az Elektra Recordsnál dolgozott, ahol Jim a lemezfelvételeket készítette. Jól ismerte Morrisont. A filmben elhangzó daloknak legalább a felét Val énekli. De az is lehet, hogy a hetven százalékát. Igazi átalakulás volt, csodás munkát végzett.

Kilmer ma már nem tud beszélni, felgyógyult a torokrákból, de a hangját elvesztette. Tartják a kapcsolatot?

Csak egy kicsit. Nagyon másfajta életet él, mint én. Mindketten a magunk életével vagyunk elfoglalva, de kedveltem Valt. Egy szelíd lélek, de sokan félreértették.

Valóban Jim Morrisonnak szánta eredetileg A szakasz című filmje egyik szerepét?

Fiatal voltam és őrült, épp csak visszatértem a vietnámi háborúból. Elküldtem neki a forgatókönyvet, de ez még nagyon más volt, mint A szakasz. Break volt a címe, 1969-ben küldtem el Morrisonnak. Ekkorra már megszületett a Break on Through to the Other Side című daluk. Egyike a nagy himnuszoknak. Innen vettem a forgatókönyvem címét is. Nagyon vad film lett volna, főleg ’69-ben, csak hát nem készült el. Egy absztrakt, kísérleti film Vietnámról, a francia új hullám nyomdokain, de amerikai stílusban. Egy dolog viszont biztosan nem volt: piacképes. Ebből nőtt ki később, más formában A szakasz. 

Mielőtt belekezdett volna a Doors írásába, kipróbálta előtanulmány gyanánt azokat a drogokat, amelyekkel Morrison is előszeretettel élt?

Már sokkal előbb kipróbáltam. Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik kipróbálta. LSD, fű és sajnos a kokain is megvolt, ahogy arról a Chasing the Light című memoáromban írok. Sokat tanultam az LSD-től és más pszichedelikus szerektől, a peyote-tól, a pszilocibintól, az ayahuascától.  

Szeretem ezeket a drogokat. Segítik a megértést. A kokaint azonban nem találtam konstruktívnak.

Ahogy a memorjában is írja, a munka, A sebhelyesarcú forgatókönyvének a megírása segített lejönni a kokainról.

Így történt. A kokain kemény függőséget okoz, nagyon nehéz lejönni róla. Nekem is csak akkor sikerült, amikor fogtam magam és Párizsba költöztem. Párizs volt a megoldás. A hideg idő, a jó ételek, ez mind segített.

Al Pacino nem volt könnyű eset, amikor A sebhelyesarcút forgatták. Mintha tojáshéjakon sétálnánk körülötte – írja a könyvében.

Később rendeztem is a Minden héten háborúban, és a Született július 4-én forgatókönyvének első változatán is együtt dolgoztunk. Al nagyon érzékeny ember volt. Amikor A sebhelyesarcút csináltuk, én csak az író voltam (a filmet Brian De Palma rendezte – a szerk.), de rendezőként kemény lehetett vele a munka, mert Al mindent megkérdőjelezett. Jóval később, immár rendezőként sikeresen dolgoztunk együtt.

A tavaly bemutatott JFK Revisited: Through the Looking Glass című dokumentumfilmben összegezte, milyen új információk láttak napvilágot a Kennedy-merényletről azóta, hogy elkészítette az 1991-es játékfilmjét. A bemutató óta eltelt három évtized mennyiben változtatta meg az elkövetőről vagy elkövetőkről alkotott teóriáját?

A film anno nagy sikert aratott, a hatására pedig az amerikai kongresszus elfogadta a JFK Records Act néven ismert törvényt. Ennek a lényege, hogy az amerikai kormánynak ki kell adni minden tulajdonában lévő iratot, amelynek köze van Kennedy-merénylethez. Sok mindent nyilvánosságra is hoztak, de korántsem mindent, mert a CIA ellenállt, egyes esetekben a titkosszolgálat meg is semmisített iratokat, csak hogy ne kelljen azokat átadniuk a merénylettel foglalkozó felülvizsgálati bizottságnak. 

Az amerikai kormányok állandóan az átláthatóságról szónokolnak, de a tettek rendre elmaradnak. A Kennedy-merénylet egy kis híján 60 éves ügy. Ha azt mondják, Oswald kommunista volt, nagy ügy, rendben, kommunista volt és megölte Kennedyt, mit kell még rejtegetni? 

Nem hiszek benne, hogy Moszkva tervelte ki a merényletet, de ha mégis, milyen kárt tehetne a beismerés? Ez már egy másik orosz rezsim.

Ön szerint kik álltak Kennedy meggyilkolásának a hátterében?

Mély meggyőződésem, hogy a CIA-nak benne kellett lennie. A CIA egyes embereinek. Hatalmukban állt, hogy mindenféle fedett akciókat folytassanak. És itt sok bábut kellett mozgatni a táblán: a kubaikat, a maffia embereit és így tovább. És utána el kellett tüntetni a nyomokat. És ezt nagyon profin intézték. Nem hiszem, hogy Lyndon Johnson benne lett volna az összeesküvésben, de azt igen, hogy benne volt az ügy eltussolásában. Johnson azon volt, hogy minél előbb eltakarítsa az ügyet, mert félt, hogy háborúba keveredik az oroszokkal vagy Kubával. Azt hiszem, a szálak végül is Allen Dulles-hoz, a CIA egykori főnökéhez vezetnek. Kennedy menesztette, de így is nagy hatalma maradt, ő volt a főnök, csak úgy emlegették, hogy „az öreg”. Kennedy le akarta rombolni a CIA-t, legalábbis megpróbálta. Őelőtte Eisenhower és Dulles lehetővé tették, hogy a CIA teljesen szabadon titkos akciókat hajtson végre. Kennedy véget vetett ennek. Elrendelte például, hogy a CIA minden országban az amerikai nagykövetek alá tartozzon, mert korábban titokban működtek. És innentől a védelmi minisztérium felelt minden fegyverért, amit a CIA-nak adtak át paramilitáris akciókra.

Nagyon más volt az Egyesült Államokban uralkodó politikai klíma, amikor a Kevin Costner főszereplésével készült JFK-t 1991-ben bemutatták, mint 2021-ben, amikor a dokumentumfilmje elkészült.

Amerikából jóval konzervatívabb ország lett. A nagy amerikai médiumok egyáltalán nem foglalkoztak a dokumentumfilmmel. Ami azért mégis csak felháborító. Nagyon is tényszerű megközelítést alkalmaztunk, sok és nehéz munkánk fekszik benne. Nagyon érdekes új részleteket tártunk fel, de a médiát ez nem érdekli. Talán mert a maguk módján ők is bűnösek voltak. A kezdetektől támogatták a Warren-bizottságot (a merénylet után az ügy kivizsgálására létrehozott testület – a szerk.), de a Warren-bizottság működése maga volt a bolondéria. A logikája valami egészen hihetetlen. Most már látjuk, hogy a császár meztelen. Az ország pedig megosztott, a végtelenségig polarizált. Ami részben ide vezet vissza. Az egymást követő tragédiákhoz. 

Ahogy a dokumentumfilmben mondom, Kennedy egy határvonalat jelentett. A halála óta Amerika soha sem tért vissza a békepárti állásponthoz. Az ország hadiösvényen maradt. 

Kennedyn kívül egyetlen elnök sem kérdőjelezte meg a katonasággal összefonódott hadiipart vagy a titkosszolgálatok működését. Senki. Rajta kívül egyetlen elnöknek sem volt vér a pucájában, hogy ezt megtegye. Ez azért elég sokatmondó. Állandóan ellenségek után nézünk. Hogy miért? Mert hatalmas összegeket költünk fegyverkezésre. Mi vagyunk a beszállítók. Az egész világé. A világ fegyverállományának 80 százaléka Amerikából származik. Ez egy óriási iparág. Egy barbár, militarista állammá váltunk. Mégis mitől félünk?

Háborús időkben, mint most is, amikor Ukrajna ellen háború zajlik, azért a fegyverkezés jogos lépésnek tűnik.

Persze, ezt hajtogatják, de a védelmi büdzsénk 12-13-szor nagyobb Oroszországénál. Azt mondjuk, demokrácia vagyunk, azt mondjuk, felszabadítók vagyunk és békét hozunk, de valójában háborút hozunk, romokat. Országokat rombolunk le és ezt hívjuk békének, legyen szó Irakról, Vietnámról, Afganisztránról, Líbiáról és bizonyos fokig Szíriáról is. Ukrajna esetében is hasonlóan érzek, az USA provokálta Oroszországot a támadásra.

2017-ben mutatták be a The Putin Interviews című tévés interjúsorozatát Vlagyimir Putyinnal. Hogyan jutott az orosz elnök közelébe?

A dokumentumfilmes múltamnak köszönhetően. Készítettem én már interjút Fidel Castróval, háromszor is, Arafattal, izraeli vezetőkkel és Hugo Chávez venezuelai elnökkel. Úgy kezdődött, hogy az Edward Snowdenről szóló filmemet forgattam, aki Moszkvában élt, Putyin volt az egyetlen, aki menedéket nyújtott a számára. Meginterjúvoltam Snowdent Moszkvában, és itt beszéltem Putyinnal is. Nagyon együttműködő volt, nem voltak feltételei, szabadon bármit kérdezhettünk tőle.

Ha alkalma adódna rá, folytatná a Putyin-interjúkat?

Ha lenne értelme, ha ezzel valami intelligenset mondhatnék a közönségnek, abban az esetben persze.

Ahogy az interjúk alkalmával Putyinnal beszélgetett, abból úgy tűnt, nem kevés szeretettel viseltetik az orosz elnök iránt. Megváltozott Putyinról a véleménye, amióta háborút kezdett Ukrajna ellen?

Szeretettel? Az empátia a helyes szó ide, ez a kulcsa a jó interjúnak. Behatolni az interjúalany fejébe. 

Azt gondolom, Mr. Putyin ugyanaz az ember, de biztosat nem tudok, mert azóta nem találkoztam vele. De ne beszéljünk Ukrajnáról! Magyarország is érintett ebben a helyzetben, és nem akarok a nemzeti ügyeikbe avatkozni.

Több filmet is készített elnökökről, még George W. Bushról is csinált játékfilmet, a 2008-ban bemutatott W.-t. Ma már megbocsátóbb az ifjabb Bush elnökségével kapcsolatban?

Egyáltalán nem. Valószínűleg minden idők legrosszabb amerikai elnöke. Ahogy azt a filmben is láthatta, egyáltalán nem érdemelte meg, hogy elnök legyen. Kiváltságok közé született. Az elnöki székbe mintha csak egy véletlen folytán került volna. Belebukdácsolt. Egy hülye ember, aki a legválságosabb időben sem állt a helyzet magaslatán. Nem fogta fel a fenyegetés természetét. Terrorellenes világháború lett a vége, ami nevetséges. De a rossz vezetők mindig így csinálják. Egy kis ügyet nagyítanak hatalmassá. Az ifjabb Bush nagyon sok kárt okozott ennek az országnak. Ugyanakkor egy vicces alak, akivel elsörözgethet az ember. Egy fickó, aki kijár a meccsre. De ismétlem, nagy károkat okozott. Ezt mondogattam a Trump-rezsim alatt is. Hogy ez semmi ahhoz képet, amin George W. Bush alatt keresztülmentünk.

Kezdő forgatókönyvíróként ön is sok mindenen keresztülment, írt például egy nagyszabású történetet, amiből a Conan, a barbár című film született. A stáblistán ott is a neve, de a forgatókönyvéből alig maradt valami, oly mértékben megváltoztatták.

Remélem, el tudja olvasni, mert nagyon jó forgatókönyv, húsz évvel megelőzte a korát. De mivel még sehol sem voltak a ma már bevett digitális technikák, borzalmasan drága film lett volna. A producer, Dino De Laurentiis híján volt a koncepciónak is. 

Megcsinálhatta volna a maga James Bond-sorozatát, csak Conannal, hiszen Robert Howard rengeteg Conan-történetet írt. Akár 20 filmet is ki lehetett volna hozni belőle, de Dino De Laurentiis nem látta a fától az erdőt. 

Ő csak rövid távon gondolkodott. Ez a hozzáállás vezetett oda, hogy a második Conan-film katasztrofálisan sikerült. Hülye döntés volt.

A Született gyilkosok esetében ön volt az, aki alaposan megváltoztatta Quentin Tarantino forgatókönyvét. Sikerült is feldühítenie. 

Tarantino forgatókönyve jó volt, tetszett, de sekélyes volt. Ezt már akkor elmondtam. A nagy részét átírtuk. Meghagytuk a karaktereket és a címet. 

Tarantino nagyon okos ember, rendezőként vulgáris és színes egyéniség, de egy nagyon arrogáns fiatalembert ismertem meg. Felháborodott, hogy valaki megváltoztathatja a forgatókönyvét, annyira el volt telve magától. 

De mindenki tudja, aki, akárcsak én, volt már forgatókönyvíró, hogy a forgatókönyveket átírhatják. Példa erre a Conan is. Így működik az iparág. Tarantino még azelőtt eladta a forgatókönyvét, hogy  én megjelentem volna a színen rendezőként. A producerektől került hozzám a könyve. Amikor Tarantino, akinek épp megismerte a nevét a világ, azt kezdte hangoztatni, hogy ne én rendezzem meg a filmet, már nálunk voltak a jogok. Merő udvariasságból nem kevés pénzt ajánlottunk neki, bár ilyen kötelezettségünk nem volt. Tarantino elvette a pénzt, de nem fogta be a száját. Nem múlt el a mérge, bár nem hiszem, hogy látta volna a filmet, vagy ha látta, nem értette. Más szóval, itt az arrogancia esetével állunk szemben. Tarantino tévedhetetlennek hiszi magát, mintha csak ő tudná, hogyan kell filmet csinálni.

Mikor tér vissza a játékfilmrendezéshez?

Lekopogom, remélhetőleg jövőre. Jár a fejem valamin, de nem beszélhetek róla. Ha minden jól alakul, és elkészül, valószínűleg ez lesz az utolsó filmem. A huszonegyedik játékfilmem.

Miért az utolsó?

75 éves vagyok. Rendben, ha marad elég energiám, talán még csinálom tovább. Szeretném folytatni a memoáromat is, megírni a következő részt. És hamarosan bemutatják a legújabb dokumentumfilmemet, amin az elmúlt két évben dolgoztam. A nukleáris energiáról szól.

A szakasz a saját vietnámi tapasztalatain alapul. Szokott álmodni a háborúról?

Nem. Három filmet csináltam róla. Megcsináltam egy vietnámi nő nézőpontjából, egy súlyosan sebesült, tolókocsihoz kötött katona nézőpontjából, és a saját nézőpontomból, amit gyalogsági katonaként láttam. 

Túl vagyok rajta. Vietnám segített felnőni. Beleláthattam, hogy mi is egy háború és abba is, hogy valójában mit tesz az amerikai hadsereg.

Nyitókép: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images