A színdarab, amiből kiderül, hogy Antall József figyelmeztette Orbán Viktort a Soros-tervre

„Ne kiabálj, begerjed a lehallgató!” – szól rá Antall József miniszterelnök az ifjú Orbán Viktorra A Miniszterelnök és a Fiú című színdarab első felében. Az ország vezetője némileg ideges: nemrég engedték ki a kórházból, a taxisblokád következményeivel is foglalkoznia kell, ráadásul valami tejfelesszájú frakcióvezető alig pár órája hazugnak nevezte kormányát a parlamentben. Az aznapi ülés jegyzőkönyvéből meglepődve olvashatják ki a napjaink politikai diskurzusához szokott fiatalok, hogy egy efféle kijelentés akkoriban még hallatlannak, botrányosnak számított – még a nem éppen higgadtságáról híres Torgyán József is megengedhetetlennek tartotta ezt, és arra kérte a házelnököt, hogy utasítsa rendre Orbánt.

Így hát Antall sem repes az örömtől, amikor egy üzemzavar miatt az ilyen kijelentést tevő Orbánnal ragad a liftben. Régi masináról van szó: a felvonót akkor építették, amikor Antall még vizsgálati fogságban sem volt 1956 után, később pedig szovjet alkatrészekkel „újították fel”. Egy bonyolult, Frankenstein szörnye szerű, nehezen javítható rendszer, ami lehet, hogy halálba viszi a politikust. Pont, mint a rendszerváltás utáni Magyarország.

Az alig egyórás darabban ennek a Magyarországnak a problémáit boncolgatja a megfáradt, élete végéhez közelítő Antall. Kiderül, hogy se a privatizáció, se az addigi „nyugatosodás” nem halad úgy, mint kéne. A szakembereket ellehetetlenítik, a miniszterelnök nem ura a helyzetnek, a régi rendszer spionjai közül pedig többen is folytatják besúgói tevékenységüket, csak úgy megszokásból. A darab túlnyomó részében Antall beszél, ő a főszereplő – nem is csoda, hiszen az eredeti bemutatót az Antall-emlékévre időzítették, a covid miatt kellett halasztani. Emiatt az egyoldalúság miatt néha úgy tűnhet a néző számára, hogy egy túlságosan színpadias történelmi előadásra ült be. Sokkal érdekesebbé válik viszont a dolog, amikor Orbán is megszólal: a fiatal politikus először vallásvitába keveredik a miniszterelnökkel, aztán politikai különbségeik is felszínre törnek. Pozsgai Zsolt író-rendező mintha tudatosan sugalmazná, hogy az Antall által felsorolt problémákat az országban ő hivatott megoldani. A darab végén férfias kézfogással válik el a miniszterelnök a fiatal frakcióvezetőtől, akinek az elején még a létezéséről is alig akart tudomást venni. Tényleg ezen a liftes beszélgetésen múlt az ország elmúlt harminc éve?

Antall József volt a Soros-terv Kasszandrája?

Pozsgai a darab sajtónyilvános főpróbája után arról beszélt: a színműben egy fiatal Orbán Viktort látunk, aki identitását keresi a főszereplő Antall mellett. Szerinte ekkor az volt közös a két politikusban, hogy mindkettőjüket egy bizonyos csoport emelte maga fölé, hogy „lőtávolba kerüljenek”, míg ők biztonságban maradnak. Azzal nem ért egyet, hogy a mai miniszterelnökön számon kellene kérni, hogy 27 évesen miért gondolkodott másképp a világról, mint most. „Változunk, a világ is változik”. Ezért nem akart semmiféle véleményt elbújtatni a darabban a mai helyzetről.

A színműben el sem hangoznak a politikusok teljes nevei, ahogy azé az „amerikai milliárdosé” sem, akinek egy veszélyes tervére figyelmezteti az utolsó percekben Antall Orbánt, ami az ország kiárusítására vonatkozik. Pozsgai elmondja: itt tényleg Soros Györgyről van szó.

Nem tudtam kikerülni Soros György személyét, habár mostanra már politikai közhely lett. Nagyon sokan azt kérdezik, ejj muszáj megint ezt a csontot rágni? De az a helyzet, hogy Antallnak valóban volt két beszéde, amit nem adtak le életében. Az egyiket leadták egy évvel a halála után. A másik sosem került elő. Ez Antall New York-i útjáról szólt, ahol Soros Györggyel beszélt. És ő valóban azt akarta, amit a szlovákok megadtak neki, meg több másik ország is, hogy olyan feltételeket szabjanak a politikai átmenetre, amik Antall számára vállalhatatlanok voltak. Ezt fel kellett, hogy vállaljam. Annál is inkább, mert ez a darab már külföldre is eljutott – egy grazi színházba is. És onnan azt hallottam vissza, hogy őket is érdekli ez az aspektus, mert ők nem ismerik ezt a két alakot. Maga a probléma létezik, ott is, és máshol is.

– mondta. A szövegkönyvben Antall azt mondja: ezt a beszédet ő eljuttatta a közmédiának, abban a hitben, hogy az politikai öngyilkossághoz vezethet. Azonban ők úgy döntöttek, hogy nem adják le. A fiatal Orbán erre hüledezni kezd: hogy teheti meg a tévé elnöke, hogy elássa a beszédet, amire a miniszterelnök azt mondja, hogy le kell adni? Antall arra hivatkozik, hogy a rendszerváltás utáni rendezetlen állapotok a médiára is kihatnak, így nem tud mit tenni – még médiatörvénye sincs az országnak.

Arra a kérdésre, hogy mennyire feszélyezi, hogy a darab, amire az EMMI hatszázezer forint támogatást adott, esetleg NER-es kurzusműként jelenik meg a nyilvánosságban, azt feleli: Sajnálnám, ha az jönne le. A Sorossal kapcsolatos részhez Pozsgai hozzáteszi, hogy „nehézség volt ezt felvállalni. Viszont nekem van jogom szólni és őszintén beszélni, mert nekem nem kell megfelelnem semminek. Se műsornak, se embernek. Ha néha eljáratom a számat, annak következményei vannak, ennyi”. Arra is hivatkozott, hogy ő már „ki van listázva a közmédiában” azóta, hogy 2019-ben kritikát fogalmazott meg annak működéséről.

Azzal is tisztában van, hogy könnyű összekötni a darabot a Fidesz-kongresszust is megjárt Kálomista Gáborral, az Elk*rtuk producerével, mivel azt az általa igazgatott Thália Színházban mutatják be. „Tudom, hogy úgy néz ki, mintha az Elk*rtuk című filmmel lenne összefüggésben, de bízom abban, hogy aki megnézi az előadást, Soroson kívül azért látni fogja, hogy van gondolati különbség a két mű között” – közölte Pozsgai. Azt is elmondta, hogy Kálomistával nem is beszélt a színműről: annyi a kapcsolat, hogy a darabot megvalósító Ivancsics Ilona és Színtársai társulat a Tháliában bérelt termet.

Az Antallt alakító Szabó Sipos Barnabás szerint „bármiből lehet politikai tartalmú visszhangot kelteni, vígjátékból, akármiből. Ha véletlenül elhangzik Kossuth Lajos neve, és a jelmezemnek véletlenül éppen le van húzva a slicce, ha akar valaki, akkor ebbe is bele tudja vinni a politikát.” Szerinte azt kell látni, hogy még a politikusok, de a királyok is „emberek voltak, és valamilyen módon a saját emberi mivoltukból cselekedtek”, a színháznak pedig feladata az, hogy ezt bemutassa. 

Semmiféle rossz érzésem nem lenne azzal kapcsolatban, ha valaki azt mondaná: nahát, nahát, pénzért bevállalta! Én színművész vagyok, és ebből is szeretném eltartani a családomat. Én nem látok különbséget aközött, hogy Könyves Kálmánt, vagy Nicolae Ceaușescut, vagy bárkit megjelenítsek.

Az Orbán bőrébe bújó Fecske Dávid viszont azt mondta: nagyon aggódik a darab politikai lecsapódása miatt. „A próbák alatt ez végig benne volt a fejemben. Aztán megjelentek az első cikkek a darabról, amiket azonnal meglovagolt a baloldali sajtó. Elkezdtem aggódni, hogy mi lesz, ha meg sem nézik az emberek, aztán rányomják a bélyeget, hogy na ez egy kurzusmű. Viszont most, hogy már látták páran, sikerült elvenni az élét. Habár értelmes balliberális ismerőseim belekötöttek már, én hiszek abban, hogy ez egy értékes dolog, ami nem támogat egy oldalt sem.” Elmondta: az elején szkeptikus volt a művel kapcsolatban, de „megpróbáltam a próbafolyamat alatt úgy hajtani a dolgot, hogy ne legyen ebből egy aktuálpolitikai véleménynyilvánítás.”

Mindenki szóba állt mindenkivel

Pozsgai arról beszélt: a rendszerváltás, vagy „gengszterváltás” nyújtotta komoly problémahalmaz bemutatása mellett a nosztalgia is vonzotta a darab témájához. Szerinte ekkor még politikai értelemben mindenki szóbaállt mindenkivel. Személyes fájdalma az, hogy ma már ez nincs így: felbomlott az „értelmiségi összefogás”, ami akkor összekovácsolta a politikát.

A darab egyben példa is arra, hogy mi lenne, ha két politikus ma is így tudna beszélni – és nagyon szívesen bezárnék két mai politikust egy liftbe.

Például kicsodát? Pozsgai azt mondta, hogy Vona Gábort nagyon szívesen bezárná egy felvonóba, például Thürmer Gyulával. Felidézi: Verebes István rendező azt tanácsolta neki, hogy „ne hagyja ezt abba”, hanem próbáljon még több ilyen témájú darabot színre vinni. Megemlítette, hogy „Gyurcsány Ferencet is nagyon szívesen összezárnám valakivel. Csak a jobbítás szándékával”. Úgy véli: ha ellenségnek vélt emberekkel leülsz beszélgetni, ki fog derülni, hogy van bennetek annyi közös, hogy ne gyűlöljétek egymást. Ezt a kérdést Fecskének is felteszem: ő azt mondja, hogy saját maga nagyon szívesen beszélgetne egy liftben ragadva akár a mai Orbán Viktorral, akár Márki-Zay Péterrel.

Szabó Sipos szerint a színdarabban ábrázolt helyzet mindenkivel megtörténhet. Ő ezt vette alapul a volt miniszterelnök megformálásához, mert nem akarta, hogy utánzás, „rosszízű paródia” legyen a játékából. „Az embert meghazudtolják, előáll egy fals helyzet. A nagypolitikában nagyobb következményei vannak ennek. Ez egy embert próbáló feladat”. Szerinte ez az egészségre is kihathat. Nem akarta azt állítani, hogy közvetlenül ez a stressz okozta Antall betegségét, de úgy látja, hogy közreműködhetett benne.

Ő úgy látja: ha két ember találkozik, bármilyen konfliktusban is legyenek, meg akarják érteni egymást. És hogy létrejöhetne egy, a darabban látott bárbeszédhez hasonló a jelenlegi politikai közegben? „A mai világban valaki, vagy valami mintha ki akarná iktatni a megismerés lehetőségét, és közvetlenül az akaratunkra próbálna hatni. Ez a jelleg a mindennapi életben és a politikában is elterjed” – mondta Szabó Sipos Barnabás. De mit, vagy kit ért valaki és valami alatt? „Olyan korszellem van, olyan, az életünkből fakadó erők vannak – ezt rá lehet fogni az információhiányra, a sebességre, arra, hogy mindenki türelmetlen, de rá lehet fogni az önzésre is.”

Szerinte a darab arra mutat rá:

Ha a valóság egy nagy pizza, akkor nálam van az egyik szelete, másnál meg egy másik. Ha megtaláljuk egymást, és van elég bátorságunk, szívünk és akaratunk ahhoz, hogy ezt a két szeletet összeillesszük, akkor már többet ismerünk a valóságból.

Az Ivancsics Ilona és Színtársai darabja a Thália Színházban látható péntek estétől.