Kultúra

Gyerekbántalmazásból csinált viccet a Sláger FM lájkvadász posztja

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. január 10. 15:25

A rádió facebookos posztja azzal viccelődött, hogy a mai gyerekek azért tiszteletlenek, mert nem verik őket eléggé a szüleik.

Kisebb-nagyobb internetes lapok, tévék, rádiók körében elég elterjedt módszer a facebookos reakciók (lájkok, megosztások, kommentek) gyűjtésére a különféle vicces, érzelmes, meghökkentő mémek, képek, videók megosztása, posztolása. Így jár el többek között a Sláger FM Facebook-oldala is, ahol napjában többször tesznek közzé a követőket megmozgató posztokat.

Szombaton délután azonban kifejezetten nagy negatív visszhangot keltő posztot raktak ki, derül ki a Telex cikkéből. A saját gyártásúnak tűnő (frekvencia- és brandjelöléssel ellátott) képes szöveges poszt bal oldalán egy szőke, tizenéves gördeszkás srác látható, jobbra tőle a viccesnek gondolt szöveg:

Ha én úgy beszéltem volna a szüleimmel, ahogy manapság a gyerekek, nem lennék itt, hogy megosszam ezt a posztot.

– amihez az oldal adminja még hozzáfűzte, hogy: „Ez biztos…”

A Telex szerint a posztra hétfő délelőttig 2,3 ezer lájk érkezett, majdnem 390-en osztották meg, több mint 200-an pedig hozzá is szóltak. A hozzászólások egy jelentős része kritizálta a posztot, kifogásolva, hogy gyermekbántalmazásból csinált viccet.

A Sláger FM posztjára a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű, áldozatvédelemmel, emberi jogokkal foglalkozó Facebook-oldal szerkesztői figyeltek fel. „Felsoroljuk a 2021-ben családirtás vagy kiterjesztett öngyilkosság áldozatává vált gyerekek neveit, Sláger FM?” – kérdezték.


A Telex megkereste a Sláger FM-et a poszttal kapcsolatban. A rádió illetékesei válaszukban azt közölték, hogy elítélik a gyermekbántalmazás minden formáját, elnézést kértek a posztért, és intézkedtek annak eltávolításáról.

Ma sem jobb mint régen

Valóban nehéz másképp értelmezni, mint hogy a poszt szerint régen jobb volt, mert akkor a szüleikkel tiszteletlen gyerekek súlyos büntetésben részesülhettek. Ilyen szigorú, halált eredményező büntetésre egyébként a régmúltban sem nagyon találni példát. Hammurapi, ókori babiloni király például „csak” kézlevágással rendelte büntetni az apjára kezet emelő gyereket. A jóval enyhébb tiszteletlenségért pedig a középkorban sem volt szokás megölni a gyereket, a közelmúltban (avagy az internet előtti évtizedekben, ahogy azt a  poszt sugallja) meg pláne nem.

Nyilván történeti hűséget nem nagyon szokás számon kérni az efféle, kevéssé átgondolt közösségi médiás posztokon, de a fenti poszt kétségkívül arról szólt, hogy nem is olyan rég még jól bevált és működő része volt a gyereknevelésnek a testi fenyítés, a verés, a pofon. A mai gyerekek pedig azért rosszak, mert nem részesülnek ilyenben. A Telex ezzel szemben arra emlékeztet, hogy a magyar társadalom ma is „elég lazán kezeli a jól irányzott, nevelési célzatú pofon kérdését” miközben pszichológusok szerint a fizikailag bántalmazott gyermekek súlyos pszichés sérüléseket is elszenvednek. A gyermekbántalmazás ráadásul az utóbbi napokban a Szilágyi Liliána-ügy miatt amúgy is rendkívül érzékeny téma.


Nyitókép: Pixabay illusztráció

#Kultúra#sláger fm#facebook#gyerekbántalmazás

Címlapról ajánljuk