Kultúra

Egyetlen ember pályázott az SZFE rektori székére

rtl.hurtl.hu

2021. december 26. 12:02

A Jászai Mari-díjas színész és rendező korábban arról beszélt, szeretné, ha a nemzeti keresztény értékrend is helyet kapna az egyetemi képzésben.

Egyetlen ember, Rátóti Zoltám pályázott csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori posztjára – tudatta a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amit a színház.online írt meg. A szenátus ezután meghallgatja a pályázót, majd január 18-án meghozza a döntését.

A Jászai Mari-díjas színész-rendező maga is tagja az egyetemet fenntartó kuratóriumnak, az elnök Vidnyánszky Attilával, valamint Lajos Tamás producerrel és két MOL-os felsővezetővel együtt. Rátóti korábban arról beszélt, hogy szeretné, ha a nemzeti keresztény értékrend is helyet kapna az oktatásban, de ez nem azt jelenti, hogy a hallgatók „átnevelésére” törekendének.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet tavaly adták alapítványi fenntartásba, a kuratórium élére pedig Vidnyánszky Attilát nevezték ki. Az intézmény hallgatói erre válaszul elfoglalták az egyetem épületét, ezt követően pedig rengetegen hagyták ott az SZFE-t, hogy a tiltakozók által alapított Freeszfe Egyesület segítségével külföldi diplomát szerezzenek.

Nyitókép: Mónus Márton / MTI

#Kultúra#szfe#rátóti zoltán#freeszfe#alapítványi fenntartás

Címlapról ajánljuk