Külföld

Trump először tartott választási nagygyűlést a merényletkísérlet óta, szépen gyógyul a füle is

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. július 21. 10:12

A republikánusok elnökjelöltje ezúttal zárt térben lépett színpadra hívei előtt, a múlt heti merényletkísérlet során megsérült fülén már csak egy kis ragtapaszt viselt.

Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene, jelentette az MTI.

A Grand Rapids városában tartott választási eseményt, szemben a július 13-i nagygyűléssel, zárt csarnokban rendezték, és ez volt az első, amelyen Donald Trump és hétfőn megnevezett alelnök-jelöltje, J.D. Vance közösen vett részt.

Michigan állam az elnökválasztás szempontjából meghatározó, a billegő államok között tartják számon, ahol republikánus és demokrata győzelemre egyaránt esély van.

Donald Trump beszédének elején felhívta a figyelmet arra, hogy szinte percre pontosan egy héttel korábban történt a fegyveres támadás a Pennsylvania állambeli Butlerben tartott nagygyűlésen, egyben köszönetet mondott a merényletkísérlet után érkezett jókívánságokért, valamint a gyors ellátásért a helyi kórházban. Trump szerint „isteni kegyelemből” állhatott színpadra egy héttel később Michigan államban.

A republikánus elnökjelölt megemlékezett Corey Comperatore-ról, aki a közönség tagjaként a lövöldözésben életét vesztette, hősnek nevezve a korábbi tűzoltót. Trump a következőkről beszélt a gyűlésen:

  • Határozott fellépést ígért az illegális bevándorlással szemben, és azt mondta, hogy megroppantja a „migránsbűnözést”, azaz az illegálisan az országban tartózkodók által elkövetett bűncselekményeket.
  • Kölcsönösséget ígért a Kínával szemben követett vámpolitikát illetően, és kilátásba helyezte, hogy megvonja a kereskedelemben 2000-től alkalmazott legnagyobb kedvezmény elvén alapuló státuszt (most-favored-nation status) az ázsiai gazdasági versenytárstól.  
  • Orbán Viktor magyar miniszterelnököt idézte, aki szerint az ő újbóli elnöksége állítja helyre a világ stabilitását.
  • A csütörtökön zárult republikánus elnökjelölő konvenciót értékelve úgy fogalmazott, hogy a párt egyetlen mozgalommá vált, valamint egységesebb és eltökéltebb, mint valaha.

Donald Trump a nagygyűlésen már nem viselt a fülén nagy fehér kötést, csak egy kisebb ragtapaszt, ezzel is mutatva, hogy szépen gyógyul a múlt heti merényletkísérlet során szerzett sérülése.

Szombaton Donald Trump lőtt sebesülésével kapcsolatban közleményben adott tájékoztatást Ronny L. Jackson volt elnöki orvos, jelenlegi kongresszusi képviselő, aki az elmúlt egy hétben felügyelte a kezelést. Az orvos arról számolt be, hogy a Butlerben elkövetett merényletkísérlet során a golyó Donald Trump jobb fülének felső részét találta el, amelyen két centiméteres sebet vágott. A golyó kevesebb mint egy centiméterre volt attól, hogy elérje a koponyát. A sebesülést követően jelentősebb vérzés lépett fel, és a teljes felső fülön duzzanat keletkezett, ami mostanra megszűnt, és a gyógyulás megfelelően halad.

Nyitókép: REUTERS/Tom Brenner

#Külföld#egyesült államok#usa#donald trump#elnökválasztás#kampány