A halálra is készen állnak azok, akik a tengeren menekülnek el Észak-Koreából

Az utóbbi években alig hallani olyan észak-koreaiakról, akiknek sikerült megszökniük az országból. Sokáig bevett útvonalnak számított a viszonylag lazán őrzött kínai határ, amit átlépve a disszidensek Mongólia vagy Délkelet-Ázsia felé folytatták útjukat, ahonnan már átrepülhettek Dél-Koreába. Ez az út is rendkívüli veszélyeket tartogatott, hiszen akit a kínai hatóságok elkaptak, azt visszatoloncolhatták Észak-Koreába, ahol nagyon súlyos büntetés járt a szökésért. Mégis több tízezren jártak sikerrel.

Kim Dzsongun azonban a koronavírus-járványra hivatkozva szögesdrótkerítést és őrtornyokat emeltetett a kínai határon, ellehetetlenítve a szökést és az addig megtűrtnek számított csempészetet, így

2021 óta mindössze 15-en tudtak elmenekülni Észak-Koreából 

– írja a Washington Post, ami a napokban négy szökevény rendkívüli történetéről számolt be. Ők lényegében az egyetlen megmaradt utat, a tengert választották a meneküléshez, bár a rezsim már a partokon is kerítést emel, hogy az emberek ne tudjanak vízre szállni.

Bravúros szökés a nyomorúságos roncsban

A szökést kitervelő fiatal nő, a 23 éves Kang Kjurin és családja észak-koreai mércével középosztálybeli életet élt az ország keleti részén. (A disszidensek nevét otthonmaradt családtagjaik védelmében megváltoztatták.) A koronavírus-járvány kezdetéig az elzárt országban virágzott a szürkegazdaság, de azután, hogy hermetikusan lezárták a határt, a kínai áruk őrült mértékben drágultak, vagy teljesen eltűntek. Az új helyzetben Kang anyja, Kim szerint még a legtalálékonyabb emberek sem tudtak megélni. Az állam felrúgta azt a hallgatólagos megállapodást, hogy ha nem tud gondoskodni az emberek megélhetéséről, legalább hagyja, hogy maguk boldoguljanak, ahogy tudnak.

Kang arra kényszerült, hogy otthagyja a főiskolát, és anyja megtakarításaiból egy rozoga csónakot vett, hogy halászatból próbáljon megélni. Ez sem bizonyult fenntarthatónak: drága volt az üzemanyag, a csónakot folyton javítgatni kellett, a halászokat pedig ki kellett fizetni akkor is, ha nem fogtak semmit. Ekkor viszont Kang már tudta, hogy a csónak lesz a kulcsa a szökésének. Kang és az anyja hallott már másokról is, akik csónakon indultak útnak Dél-Koreába,

de azt már csak az odaérkezésük után tudták meg, hogy szinte mind odavesztek.

Az ekkora útra alkalmatlan lélekvesztők mellett a parti őrség fenyegetése és a kiszámíthatatlan időjárás is életveszélyes, és ha meg is érkeznek a dél-koreai vizekre, még ott is megvan a kockázata annak, hogy ellenséges behatolónak nézik őket, és tüzet nyitnak rájuk.

A nő az anyjával, a nagynénjével és a család egyik férfi ismerősével indult útnak 2023. október 22-én. Mindenre elszánták magukat – altatókat is vittek, hogy ha elkapnák őket az észak-koreai hatóságok, megmérgezzék magukat, megúszva a kivégzést, vagy hogy egy büntetőtáborban kelljen meghalniuk.

A tengeri határtól még két órára voltak, amikor egy észak-koreai járőrhajó eredt a nyomukba. Kang már azon gondolkodott, hogy bevegyék az altatókat, miközben Kim a tengeribeteg testvérében igyekezett tartani a lelket, és a csónakba beömlő vizet próbálta kiszivattyúzni. Ki tudja, miért, de nem fogták el őket: végül amikor elérték a határt, a járőrhajó visszafordult északra.

Dél-Koreában egy Lim Csekil nevű halász látta meg Kangék csónakját. Hallotta rádión a figyelmeztetéseket, hogy észak-koreai járőrhajók tartanak dél felé, rögtön sejtette, hogy ezt a csónakot üldözhették. Bár régóta halászott, soha nem látott még embereket ilyen nyomorúságos roncsban. Értesítette a hatóságokat, és a csónak felé indult.

Miután a menekültek átszálltak a hajójára, Lim vízzel és cigarettával kínálta őket. Bár náluk is volt mindkettő, nagyon kíváncsiak voltak arra, hogy milyen a dél-koreai víz és cigaretta. Kangék férfi barátja beleszívott a dél-koreai cigarettába, aztán eldobta – sokkal gyengébb volt, mint amihez Észak-Koreában szoktak. A víznek meg ugyanolyan volt az íze – nevetett Kang. A fiatal nő már ahhoz a generációhoz tartozik, akik úgy nőttek fel, hogy

láttak dél-koreai filmeket és tévéműsorokat, amikből egy gazdag és szabad társadalmat ismertek meg,

és ehhez hasonlítva saját helyzetüket, még világosabbá vált számukra, hogy mennyire kilátástalan az élet Észak-Koreában. Persze a rezsim is tudja, hogy ez a saját fennmaradását veszélyezteti, ezért Kim Dzsongun szigorúan igyekszik lesújtani a külföldi befolyásra, a filmektől az öltözködésen át a szlengig.

Kim megélt, de nem tetszett neki a rendszer

Fél éve a BBC is közölt riportot egy észak-koreai disszidensről, akinek a története és motivációja hasonló Kangéhoz. A Kim nevű férfi azt mondta, hogy a koronavírus-járvány elején az állam szigorú korlátozásokat vezetett be. Voltak, akiket munkatáborba küldtek a járványügyi szabályok megszegéséért, és egész településeket zártak le, ha valahol koronavírus-gyanús eset volt, nem törődve azzal, hogy az ott élőknek van-e mit enniük. Miután egy ideig éheztették az embereket, az állam élelmiszerrel megrakott teherautókat küldött, amiért az ott lakóknak hálásnak kellett lenniük. „Olyan volt, mintha éheztetnéd a gyerekedet, aztán adnál neki egy keveset, ő pedig megköszönné” – vázolta a helyzetet Kim.

Egyre gyakrabban hallottak emberekről, akik éhen haltak. A harmincas éveiben járó férfi azonban hasznot húzott a helyzetből. Abból, amit magáról elmondott, egy eszes és néha gátlástalan üzletember képe rajzolódik ki: a korábban kínai árukkal seftelő Kim zöldségekkel kezdett kereskedni. Szinte könyörögtek neki az emberek, hogy adjon el nekik ennivalót, ő pedig annyit kérhetett, amennyit nem szégyellt. A családja minden este húst ehetett, ami nem megszokott dolog Észak-Koreában.

Kim azonban mégsem érezte jól magát. Már fiatalon kiábrándult a rendszerből: apjával titokban dél-koreai műsorokat néztek, és megtetszett neki, hogy van egy ország, ahol az emberek szabadok. Miután felnőtt, a korrupció és az igazságtalanság nyomasztotta. Egyszer a hatóságok házkutatást tartottak nálam és azt mondták neki, hogy 

minden, ami nála van, az államé, még a levegő sem az övé, amit belélegez.

2021-ben osztagok alakultak, amelyek az állam által társadalomellenesnek bélyegzett viselkedést próbálták visszaszorítani. Önkényesen állítottak meg embereket az utcán, megfélemlítve őket. A legsúlyosabb szabálysértés az volt, ha valakiről kiderült, hogy dél-koreai tartalmakat néz vagy terjeszt. 2022 áprilisában Kimet arra kényszerítették, hogy nézze végig egy 22 éves férfi nyilvános kivégzését, akinél dél-koreai zenét és filmeket találtak. A végső lökést az ország elhagyásához egy barátja öngyilkossága adta, aki el akart válni a feleségétől és elvenni egy másik nőt, de a hatóságok nem engedték.

Elvegyült a határőrökkel

Kim a családját nem tudta volna hátrahagyni, de addigra annyira gyötrelmes volt az élet, hogy úgy érezte, őket is meg tudja győzni. Először a testvérét környékezte meg, aki a feleségével együtt illegális halászattal foglalkozott, de az állam ezt épp akkoriban lehetetlenítette el. Ezért ő könnyen belement a szökésbe, amit a következő hét hónapban alaposan megterveztek.

A testvérek a dél-koreai határhoz közel, egy halászfaluban éltek, így a tenger kínálkozott megoldásként. De engedélyt kellett szerezniük, hogy vízre szálljanak. Megtudták, hogy egy közeli laktanyából civileket küldenek ki, hogy halat fogjanak, amit aztán eladnak, és abból fizetik ki a szükséges felszerelést. Kim testvére jelentkezett a munkára, ő pedig elkezdett határőrökkel barátkozni és információt gyűjteni a mozgásukról, tevékenységükről, beosztásukról, amíg meg nem győződött arról, hogy éjszaka a lebukás veszélye nélkül kihajózhatnak.

A legnehezebb dolog ezután következett: meg kellett győzni idős anyjukat és Kim feleségét, hogy velük tartsanak. Ezt nagyon súlyos érzelmi zsarolással érték el. Az anyát megfenyegették, hogy ha nem tart velük, akkor ők se mennek sehová, és az asszony lesz felelős a hátralévő életük nyomoráért. Ő így ment bele a dologba. A feleség viszont tántoríthatatlan volt egészen addig, amíg ki nem derült, hogy babát vár. Kim azt mondta neki, hogy most már nem csak róla van szó, és nem akarhatja, hogy a gyerekük ebben a pokolban éljen.

Arra hivatkozva, hogy gyógynövényeket szednek, feltérképezték az elaknásított tengerpartot, ahol később a sötétben kellett keresztülvágniuk. Ezután már csak a megfelelő időjárást kellett kivárniuk: szándékosan viharban indultak el, azt remélve, hogy a nagy hullámok a nyomukba eredő járőröket is elrettentik. Kim unokaöccseit altatókkal kiütötték, és zsákokban vitték a csónakba.

A férfiaknál minden eshetőségre felkészülve kardok voltak, a nőknél chiliporral megtöltött tojáshéjak, amiket a határőrök arcába dobtak volna, ha felbukkannak.

Lassan haladtak, azt remélve, hogy ha felbukkannak a radarokon, uszadéknak nézik őket. Amint biztonságban érezték magukat, teljes sebességre kapcsoltak. Egy hajó még követni kezdte csónakjukat, de már nem tudta utolérni. A tengeri határt átlépve Kim úgy érezte, menten összeesik. Jonphjong szigetéhez közeledve felkapcsolták lámpáikat, majd a haditengerészet kimentette őket. Minden úgy sikerült, ahogy eltervezték.

Valóban csodával ér fel

Az észak-koreai menekültek dél-koreai letelepedését segítő Liberty in North Korea szervezet munkatársa a Washington Postnak arról beszélt, hogy a gondos tervezésen és a hihetetlen bátorságon túl egy ilyen szökésnél arra is szükség van, hogy csodaszámba menően jól alakuljanak a dolgok. Biztos, hogy többen is próbálkoztak már hasonlóval, de nem jártak sikerrel.

A kimentésük után kihallgatta őket a dél-koreai hírszerzés, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem kémek. Ezután egy befogadó központban kellett megtanulniuk, hogy milyen az élet Dél-Koreában – bár régi és új lakhelyük nincs messze egymástól, mégis egy világ választja el őket. A beilleszkedéssel főleg Kim édesanyjának vannak gondjai. Metróval még soha nem utaztak korábban, és az asszony mindig eltéved. Ezek az esetek az önbizalmát is csökkentik, Kim szerint már szinte bánja, hogy átjöttek. Neki viszont könnyű volt az átállás, mert ismerős volt számára a dél-koreai kultúra, és a világ, amibe belecsöppent, nagyon hasonlít ahhoz, amit elképzelt.

Kang élete is nagyot fordult azután, hogy óvodásnak érezte magát eredeti hazájában, ahol azt is megmondták neki, hogy milyen fülbevalót viselhet. Dél-Koreában már nem kell ezzel törődnie, aranyszínű bizsut, színes kontaktlencsét hord, és festi a haját. Az ottani fiatalokhoz hasonlóan jegeskávét iszik, telefonja folyton zümmög. Főiskolára készül, és reméli, hogy külföldön is tanulhat majd. Az anyja eközben munkát keres, és aggódik amiatt, hogy a lánya túl sok időt tölt a tanulással.

Nyitókép: Kim családjának csónakja – Fotó: Yoo Sang-bum dél-koreai politikus hivatala