Külföld

Ferenc pápa zárt ajtók mögött sértegette a melegeket, de állítólag csak viccből

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. május 28. 9:19

A katolikus egyházfő egy zárt ajtós püspöki vitán állítólag azt mondta, hogy egyes szemináriumokban túl sok a „buziság”.

Egy püspökökkel folytatott zárt ajtós vitán állítólag a melegekre sértő kifejezést használt Ferenc pápa, írja a 444 a The Guardian cikkére hivatkozva.

Olasz lapok információi szerint a katolikus egyház 87 éves vezetője azt beszélte meg a múlt héten római püspökökkel, hogy fel kell-e venni meleg férfiakat a katolikus papképzőkbe.

Ezen a zárt körű megbeszélésen a pápa állítólag ismét amellett foglalt állást, hogy bár fontos mindenkit befogadni az egyházi szemináriumokba, egy meleg személlyel egy kettős életet kockáztatnának. Ezután jött a melegekre sértő kifejezés:

egyes szemináriumokban már így is túl sok volt a frociaggine.

A frociaggine olasz vulgáris kifejezés, fordítása nagyjából: buziság.

Az egyik püspök szerint Ferenc pápa viccelődve fogalmazott így, míg egy másik szerint nem is volt azzal tisztában azzal, hogy ez egy sértő kifejezés.

A püspökök tavaly novemberben megszavazták, hogy a szexualitásukat nem megélő meleg férfiakat felvehetik a szemináriumokba, de a pápa – aki egyébként nyilvános megszólalásaiban az LMBTQ+ közösség elfogadásáról szokott beszélni – végül megvétózta a döntést.

Nyitókép: Ferenc pápa és Roberto Benigni színész május 26-án, vasárnap, a vatikáni gyereknapi misén – Fotó: Alberto Lingria / Reuters

#Külföld#olaszország#vatikán#ferenc pápa#melegek#lmbtq