Külföld

Trump Elvishez hasonlította magát

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. február 4. 6:41

Donald Trump, volt amerikai elnök szerint sokan vannak, akik Elvis Presley hasonmását látják benne.

Oly sok éve már, hogy az emberek azt mondják, Elvis és én hasonlítunk. Most itt van ez a kép, ami mindenütt kering. Miot gondoltok?

– ezzel a kommentárral tett közzé szombaton Truth közösségi oldalán egy montázst Donald Trump, az Egyesült Államok újraválasztásra készülő exelnöke.

A kép baloldalán Elvis Presley, jobb oldalán Donald Trump fél arca látható összeillesztve, azzal a szándékkal, hogy az állítólag hasonlító arcvonásokat kiemelje.

A képhez fűzött kommentek egy része egyetértett a felvetéssel, míg voltak, akik szerint egyáltalán nem hasonlít Trump Elvisre, és hogy ez a poszt is újabb bizonyíték romló elmeállapotára.

Donald Trump korábban tett olyan nyilatkozatot, hogy azon kívül, hogy neki szőke a haja, ő és Elvis szinte mint két tojás, úgy hasonlítanak egymásra. 2018-ban, Elvis szülővárosában, Tupeloban ezt mondta egy kampányrendezvényen:

Amikor felnőttem, azt mondták, úgy nézek ki, mint Elvis. Hihetetlen, ugye? Ezt mindig nagy bóknak tartottam.

Trumptól nem áll távol, hogy ikonikus hírességekhez hasonlítsa magát, emlékeztet a The Daily Beast. George Washington, Abraham Lincoln, Nelson Mandela – csak pár név, akikhez szerényen magát mérte korábban. Egy alkalommal még Mona Lisa neve is felmerült, mert Trump szerint ő is tömegeket vonz. Trump követői ezeken túlmenően előszeretettel hasonlítják a volt elnököt Jézus Krisztushoz.

Joe Biden jelenlegi elnök, aki a közelgő elnökválasztáson Trump fő riválisa lesz, szombaton azt nyilatkozta, hogy a 2024-es választási kampány a legfurcsább lesz, amivel életében találkozott, rosszabb mint a 2020-as.

#Külföld#donald trump#elvis presley#egyesült államok#elnökválasztás 2024

Címlapról ajánljuk