Külföld

Hat újabb magyar állampolgár jutott ki a Gázai övezetből

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. november 16. 5:22

Hat magyar állampolgárnak, köztük négy gyereknek, illetve két palesztin családtagjuknak sikerült hosszú várakozást követően belépniük Egyiptomba.

Hat újabb magyar állampolgár jutott ki a Gázai övezetből, így már csak egy magyar állampolgár tartózkodik a területen, aki a maradás mellett döntött, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda éjszaka Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tizenöt magyar állampolgárral tartotta a kapcsolatot az utóbbi hetekben a Gázai övezetben, akiknek sokáig nem volt lehetőségük elmenekülni, írja az MTI. Két héttel ezelőtt jött a hír, hogy a rafahi határátkelőn keresztül az érintett személyek távozhatnak Egyiptom felé. Nem sokkal ezután nyolc magyar állampolgárt palesztin családtagjaival együtt sikerült kijuttatni, heten viszont a maradás mellett döntöttek a biztonsági kockázatokra tekintettel, ráadásul többen meg is sebesültek azóta.

Szerda este hat magyar állampolgárnak, köztük négy gyereknek, illetve két palesztin családtagjuknak sikerült hosszú várakozást követően belépniük Egyiptomba, ahol a kairói magyar nagykövetség munkatársai már várták őket. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az érintettek kisbusszal indultak az egyiptomi főváros irányába, ahol a szállásuk biztosított, a diplomáciai képviselet dolgozói pedig másnap elvégzik a szükség papírmunkát, és így a héten meg is érkezhetnek Magyarországra menetrend szerinti járattal.

„Egy magyar állampolgár úgy döntött, hogy ott marad Gázában. Neki is lehetősége lett volna ma eljutni a rafahi határátkelőhelyre,é s átlépni, ő azonban a felajánlott lehetőség dacára úgy döntött, hogy marad. Vele természetesen kapcsolatot fogunk tartani az elkövetkezendő időszakban is” – közölte a külügyminiszter.

„Jó hír tehát, hogy a korábban Gázában tartózkodott tizenöt magyar állampolgárból az a tizennégy, aki szeretett volna eljönni, el is tudott jönni. Ma már a hat magyar állampolgár, és köztük a négy gyermek, biztonságban van Egyiptomban, Kairó felé tartanak, és még a héten hazatérhetnek Magyarországra” –  mondta Szijjártó Péter.

Nyitókép: Palesztin civilek menekülnek Gáza városából 2023. november 2-án, az izraeli haderő gázai övezeti hadművelete idején – Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

#Külföld#izrael#gázai övezet#szijjártó péter#magyarok

Címlapról ajánljuk