Külföld

A majomportól „arcevő zombivá” változó drogosoktól rettegnek az emberek

Ignácz PéterIgnácz Péter

2023. június 14. 17:24

Egy zombifilm helyszínéhez hasonlítják az angliai Stoke-on-Trent városát, ahol a majompor nevű drog szedi az áldozatait. Arcevő kannibálokról, szupererős, üvegeken önmagukat átrágó emberekről szólnak a sokszor szenzációhajhász híradások. Ráadásul a helyi konzervatív képviselő éppen újraválasztására készül, és úgy tűnik, kampánytémává teszi az emberek zsigeri félelmeit. Pedig valójában nem szupererős szörnyek tartják rettegésben a vidéket.

„Szupererővel” rendelkező, meztelenre vetkőzött őrjöngő „zombik” tartanak rettegésben egy angliai kisvárost, akik a rémisztő nevű majompor hatása alatt üvegkirakatokon rágják át magukat, háztetőkről ugrálnak le „sértetlenül”, rombolnak, gyújtogatnak és emberekre támadnak az utcán, halálra rémítve a kisgyerekes anyukákat.

Legalábbis ez a kép él a brit sajtóban a Birmingham és Manchester között félúton található Stoke-on-Trent városáról, ahol magyar jobboldali sajtóban is megjelent beszámolók szerint egy olyan „kannibál- vagy zombidrogként” is ismert olcsó szintetikus kábítószer szedi az áldozatait, aminek hatása alatt amerikai használók „megtámadtak embereket és elkezdték lerágni azok arcát”.

Bár a cikkek szerint a majompor „az elmúlt időszakban” terjedt el, a BBC és a Sky News már öt éve arról írt a helyi hatóságokra hivatkozva, hogy a város olyan, mintha egy zombifilm elevenedett volna meg, ahol a drog miatt a használók azt hiszik, a szuperhős Hulk erejével rendelkeznek, ezért az ámokfutásuk mindennapossá vált. 

Idén májusban azután került be a kisváros újra a hírekbe, mert az újraválasztására készülő helyi konzervatív képviselő, Jack Brereton a „kannibálport” kampánya egyik központi elemévé tette, és elérte, hogy a brit kormány fontolóra vegye a szer szigorúbb tiltását.

Szinti kati

A majompor olyan, mint a droghírek AI-ja. Zombik, emberfeletti erő, pszichopaták, arcevők, rothadó bőr, kannibálok, járvány, egy új drog. Minden hívószó és kifejezés megtalálható

mondta el a Vice magazinnak Kevin Flemen drogügyi tanácsadó, aki két évtizede dolgozik a városi drogprevenciós szolgálatokkal. A valóság azonban egészen más, mint ahogy az a média szenzációs beszámolóiból látszik.

A majomportól egyáltalán nem lesz senkinek sem emberfeletti ereje és nem tudnak sértetlenül ugrálni háztetőkről (az ezt állítólag bemutató videón nem egy majomporhasználó volt látható). 

A Brereton által említett, és így a sajtóban elterjedt „üvegevős” esetről a helyi rendőrség nem tud semmit, az pedig, hogy kannibállá és „arcevővé” válnak tőle az emberek egy városi legenda, ami egyetlen amerikai esetből nőtte ki magát, ahol az elkövetőről nem derült ki, hogy miért harapdálta össze egy másik ember arcát – írta a Vice.

majompor anglia drog kábítószer
„Az élet túl rövid, hogy boldogtalan légy” - Graffiti Stoke-on-Trent egyik utcáján. Fotó: Nathan Stirk/Getty Images

A majomporként árult szer egy fehér porszerű anyag, amit felszívnak, pipában szívják el, vagy injekcióval adják be maguknak a használók. A vizsgálatok szerint a por – amit feltehetően Kínában gyártanak, és onnan érkezik Európába – egy szintetikus katinon-származék, az MDPHP.

A szer a kétezres években kezdett el terjedni. Hatása hasonló az ismert stimuláns drogokéhoz, szerkezetileg rokon a katinonnal, amely a khat növényben (Catha edulis) található. A szintetikus katinonok hatásai, ami miatt használják: eufória, emelkedett kedélyállapot, megnövekedett szociabilitás, dezinhibíció (a gátlások alacsony szintje – a szerk.), energikusság, éberség, empatogén hatások (együttérzést fokozó – a szerk.), felgyorsulás érzése, zene fokozott felértékelődése, enyhe szexuális ingerlés – írta a szerekről szóló, a Belügyi Szemle 2023. évi 5. számában megjelent tanulmányában Erdős Péter pénzügyőr őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tanársédje.

Ahogy azt egy már leszokott majomporhasználó mondta a Vice-nak:

Amikor először használtam, úgy éreztem, hogy enyém az egész világ. Úgy éreztem magam, mint egy megállíthatatlan gőzmozdony, mintha legyőzhetetlen lennék. Amikor rajta voltam, három-négy napig pörögtem alvás nélkül.

Az MDPHP abban különbözik igazán az olyan hagyományos stimulánsoktól, mint a kokain, vagy az amfetamin, hogy sokkal tovább tart a hatása. Ez egyben a legnagyobb átka is – mondták el drogprevenciós szakértők a Vice-nak. A használók még akkor sem tudnak aludni, amikor az eufória már elmúlt, és ekkor a súlyos alváshiány hatására jön a paranoia valamint a hallucinációk. Ahogy Erdős Péter írta a tanulmányában:

A szintetikus katinonok fogyasztása kapcsán megjelenő káros pszichés hatások között kiemelik az izgatottságot, agressziót, szorongást, paranoia megjelenését, paranoid téveszméket, deperszonalizációt/derealizációt, pánikrohamokat, étvágytalanságot, hallucinációkat, pszichózist, depressziót, öngyilkossági gondolatokat/öngyilkossági kísérleteket, öncsonkítást és a kockázatos magatartások gyakoriságának növekedését.

A volt használó a Vice-nak elmondta:

Amikor vége van, szarul érzed magad.

Elmondása szerint teljesen enervált lett, csak feküdni tudott egész nap az ágyában, paranoiás lett, folyamatosan hallucinált, és azt gondolta, hogy mindenki ellene van. Az Expert Citizens nevű drogprevenciós szervezet ügyvezetője, Darren Murinas a Vice-nak elmondta, egy időben egy házban élt néhány majomporhasználóval, és közelről látta, milyen, amikor véget ér a szer hatása, és beüt a paranoia:

Pár nappal a pipázás után meg voltak győződve arról, hogy emberek vannak a ház falaiban. Meggyőződéssel hitték, hogy a kormány megfigyeli őket, így szétszedtek mindent, amiben kábelek voltak, mint például a mobilokat. Láttam egy fiatal nőt, aki szétszedte a cipőjét, mert azt hitte, hogy nyomkövető van benne.

Miért pont ott?

Bár a média járványról beszél, azt az érzést keltve, hogy a szer használata szinte önmagától terjed, országosan szinte elenyésző a használata az Egyesült Királyságban. A csúcs a kétezres évek elején volt, amikor megjelent, mert legális, és olcsó volt, de később ez lecsengett és a droghasználók visszatértek a kokainhoz, a marihuánához és a ketaminhoz. Stoke-on-Trentben azonban valamiért megmaradt.

A majompor Magyarországon. A szintetikus katinon-használat a 2000-es években kezdődött hazánkban. Egy 2015-ös felmérés szerint ez volt a harmadik legelterjedtebb stimuláns az ecstasy és az amfetamin után: a magyarok 1,3 százaléka, míg a fiatal fenőttek 2,7 százaléka próbálta ki legalább egyszer, 2019-ben pedig a 16 éves magyar tanulók 2,3%-a. Használata különösen az intravénás droghasználók között terjedt el.  

Szakértők szerint a legfontosabb ok, amiért a kisvárosban megmaradt a majompor használata, az a szegénység. Sok a társadalom szélére sodródott ember: hajléktalanok, munkanélküliek, mentális problémától szenvedők és drogfüggők. Ilyen helyzet azonban több brit városban is tapasztalható, azokban még sincs jelen a majompor, vagyis kellett még valami.

majompor anglia drog kábítószer
Bedeszkázott épületek Stoke-On-Trent városában, 2022 május 9-én. Fotó:Joanne Coates/Bloomberg via Getty Images

Az Expert Ctizens dolgozói szerint a városban azért terjedt el az olcsó drog, aminek mindössze húsz font grammja, mert elérhető. Feltehetően valamikor a 2000-es évek végén valaki rendelt nagy mennyiségben, elkezdte árulni, az emberek hozzászoktak, és miután a kereslet beállt, mindig volt valaki, aki ki is szolgálja az igényeket.

Nem zombik, emberek

A sajtóban megjelent szenzációhajhász riportok és hírek közben csak rosszabbá tették a helyzetet – mondták helyi szakértők a Vice-nak. A használókat dehumanizáló, őket kannibáloknak és zombiknak beállító cikkek hatására a menthetetlennek gondolt függőket rendszeresen bántalmazzák, és még jobban a társadalom szélére sodorják. Sophia Fedorowicz egyetemi kutató a Vice-nak elmondta:

Ezek nem szuperemberek, akik kirakatüvegeken rágják át magukat, nem gonoszok, nincs bennük semmi különleges. Ők is csak emberek, akiknek rosszra fordult a sorsa.

Magyarországon is hasonló a helyzet. Az intenzív és problémás szintetikus katinonok használata – a szintetikus kannabinoidok mellett – különösen a vidéki települések szegregátumaiban élők között, valamint a hajléktalan és fogvatartott populációban jellemző – olvasható Erdős Péter tanulmányában.

Fedorowicz szerint a majomporhasználókból a „szóbeszédek és a média egy misztikus szörnyeteget csinált”, akiktől félnek az emberek és „boszorkányüldözés áldozataivá váltak”. Drogprevenciós szakemberek hozzátették, hogy a stigma miatt a függők nem kapnak támogatást, és lehetőséget arra, hogy változtatni tudjanak az életükön. Sőt, segítséget sem mernek már kérni, pedig több példa is bizonyítja, hogy le tudnak jönni a szerről, és meg tudják fordítani a sorsukat.

A probléma kezeléséhez a Vice-nak nyilatkozó szakértők szerint nem jó út az újraválasztására készülő konzervatív képviselő által javasolt megoldás, hogy szigorúbban büntessék a szer használatát. Azzal, hogy legveszélyesebb „A” kategóriába sorolják, nem fognak kevesebben vásárolni belőle. Szerintük a probléma alapvető okait kellene megszüntetni, ami miatt a majomporhoz nyúlnak az emberek, mint például a városban tapasztalható szegénység.

Ahogy egy pubban iszogató társaság egyik tagja a Vice riporterének elmondta:

Tudjuk, hogy (a képviselő) miért csinálja. Csak szavazatokat akar szerezni. Azzal, hogy A-kategóriába rakják, semmi sem fog változni.  

Nyitókép: Bedeszkázott üzlet előtt sétál egy férfi Stoke-on-Trent városában. Fotó: Nathan Stirk/Getty Images

#Külföld#majompor#drog#kábítószer#anglia#egyesült királyság#katinon#mdphp#ma

Címlapról ajánljuk