Külföld

Ujhelyi István rossz hírt hozott: az Európai Bizottság nem fogadja el a kormány módosításait

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. március 5. 11:54

Az EP-képviselő azt írta Facebookon, hogy továbbra sem számíthat a kormány az EU-s forrásokra.

Facebookon közzétett nyílt levélben számolt be Ujhelyi István (volt) MSZP-s európai parlamenti képviselő arról, hogy 

az Európai Bizottság a héten döntött és nem fogadta el a Fidesz-kormány által tett módosításokat és vállalásokat.

Ujhelyi István azt írta, hogy mind a helyreállítási alap pénzei, mind pedig a hagyományos uniós hétéves költségvetés forrásai körül tovább húzódik a bizonytalanság. Az Európai Bizottság szerint nem elég, hogy az alapítványokba kiszervezett magyar egyetemek kuratóriumaiból kiszállnak a miniszterek, „ennél szélesebb körű és meggyőzőbb lépéseket várnak”.

Újhelyi szerint ha a Fidesz-kormány tovább húzza az időt, akkor a saját maga által vállalt határidőkből is kicsúszik, és a modellváltáson átesett egyetemek eleshetnek a hétéves költségvetés Erasmus+ illetve Horizon forrásaitól.

Az Európai Bizottság nem lát elégséges előrelépést az igazságügyi rendszer reformjával kapcsolatos, úgynevezett „jogállamisági szupermérföldkövek” tekintetében sem, számolt be értesüléseiről Újhelyi. A kormánynak már csak néhány hete maradt a tényleges reformra, ami a 2021-2027 közötti időszakra hazánk számára megítélt teljes fejlesztési támogatási keret lehívásának, vagyis mintegy 8300 milliárd forintnyi forrás folyósításának is előfeltétele.

„Tény, hogy az Országgyűlésnek benyújtani tervezett módosítást feltették a kormány honlapjára, és február elejéig várták is a hozzáfűzött szakmai véleményeket, de a beígért széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetésnek azért a nyomai tényleg csak nagyítóval láthatók” – vélekedett az ellenzéki politikus, aki arra hívta fel a figyeLmet, hogy a kormány február elejéig várta az igazságügyi reformhoz benyújtott civil- és szakmai véleményeket, azonban arról, hogy ezek a társadalmi konzultáció során beérkezett javaslatok mit tartalmaznak, és azokat miként építették, vagy építik be a módosításba, már szinte semmit nem tudni. 

 

Nyitókép: Ujhelyi István az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban, 2019. július 16-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

#Külföld#európai unió#kötelezettségszegési eljárás#ujhelyi istván