Külföld

Lehet hogy Lenin élt, él és élni fog, de hogy Finnországban nincs több köztéri szobra, az biztos

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. október 4. 22:01

Nem kedvez a háborús hangulat a szovjet diktátor emlékének: az orosz-finn határ közelében lévő Kotkában eltávolították az utolsó köztéri Lenin-szobrot.

Az utolsó köztéri Lenin-szobrot is eltávolították Finnországban, jelentette az MTI keddi finn tudósításokra hivatkozva. A mellszobor az orosz-finn határ közelében található, 52 ezer lakosú Kotka kikötőváros egyik központi parkjában, egy faház szomszédságában állt. A hagyomány szerint a faházban egykor maga Lenin, a bolsevik párt későbbi alapítója is tartózkodott egy ideig.

A szobrot egy építőipari vállalat munkásai emelték egy darus teherautóra, és a helyi múzeum raktárába szállították.


A Lenin-szobor 1979-ben került Kotkába a kikötőváros észtországi testvérvárosa, Tallinn ajándékaként. Ugyan az évtizedek során többször is megrongálták de az önkormányzat csak most döntött úgy, hogy a helyi közhangulat nyomásának engedve eltávolíttatja. A döntésben valószínűleg közrejátszott az is, hogy az ukrajnai háború kitörése óta több más országban is úgy döntöttek, eltávolítják a szovjet időkből megmaradt hasonló emlékműveket.


A mellszobor alkotója egy észt szobrászművész, Matti Varik volt. A szobor szovjet megrendelésre készült, mivel a 2. világháború utáni korszakban nem volt ritka, hogy a Szovjetunió ilyen szobrokat ajándékozott finn városoknak a szovjet-finn barátság erősítése céljából.

Dél-Finnország ipari és egyetemi városában, Tamperében a mai napig is van egy Lenin-múzeum, mert az 1905-ös orosz forradalom időszakában Lenin száműzöttként többször is tartózkodott ott és más környékbeli városokban. Lenin és Sztálin, későbbi szovjet diktátorok először szintén Tamperében találkoztak 1905-ben, amikor ott tartottak tanácskozást a bolsevik párt vezetői.

Nyitókép: yle.fi

#Külföld#lenin#finnország#orosz-ukrán háború

Címlapról ajánljuk