Külföld

Valóra váltotta minden szülők rémálmát az American Airlines

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. augusztus 13. 14:59

Egy apa hiába várta a reptéren kísérő nélkül utazó 12 éves fiát.

Elég durva hibát követett el az American Airlines egyik munkatársa, aki egy 12 éves, kísérő nélkül utazó fiú jegyfoglalását intézte, írja a Business Insider.

A fiatal fiú június 7-én repült volna haza Dallasból, ahol az édesanyját látogatta meg.

Daniel Patton, a fiú édesapja a Business Insidernek elmondta, hogy a telefonos jegyfoglalás során többször is elmondta az ügynöknek, fia a Georgia állambeli Columbusba szeretne repülni, nem pedig az ohiói Columbusba.

Bizonyára kitalálták már, mi történt ezután: a georgiai apa hiába várta fiát a reptéren, a gyerek az ohiói Columbusban kötött ki, több mint ezer kilométerrel arrébb.

Patton felhívta a légitársaságot, és az ohiói személyzet körülbelül 15 perccel a járat leszállása után megtalálta őt.

Először nem is tudták, hogy hol van. Totális rémálom volt

– mondta.

„Amikor megtudtam, hogy Ohióban van, felhívtam a légitársaságot, hogy megkérdezzem, miért küldték oda. Azt mondták, hogy ez az a jegy, amit én vettem, mire én azt mondtam, hogy nem, önök azt mondták, hogy a jegye a georgiai Columbusba szól.” 

Patton a Busienss Insidernek elmondta, jegyvásárláskor az ügynök biztosította őt arról, hogy az utat helyesen foglalták le. A jegy 250 dollárba került, ráadásul további 150 dolláros díjat számoltak fel azért, mert a gyerek kísérő nélkül repült.

„Az az igazán frusztráló, hogy interneten utánanéztem a helyes járatoknak, de a rendszer nem teszi lehetővé, hogy a szülők maguk vásároljanak jegyet a gyereküknek” – mondta a feldúlt apa.

Az Insider ellenőrizte a jegyet és a foglalási visszaigazolást. Ezeken csak a repülőtér kódja szerepelt, az állam neve nem. Az ohiói Columbus kódja CMH, a Georgia állambeli Columbus repülőterének pedig CSG.

A gyereknek mindezek után vissza kellett repülnie Ohióból Dallasba, és további öt órát várni, mielőtt felszállhatott volna a másik Columbusba tartó járatra. Útja így 12 órával tovább tartott, mint kellett volna.

„Hibák előfordulnak, de ha így elszúrják a dolgot, az elég nagy baj, különösen akkor, ha már a foglaláskor elveszik a szülőtől a felelősséget” – mérgelődött Patton, aki megfogadta, hogy nem repülnek többé az American Airlines légitársasággal.

A légitársaság e-mailben bocsánatot kért, és visszatérítette az utazás költségeit. 

Nyitókép: American Airlines gépe a dallasi nemzetközi repülőtéren – Fozó: Robert Alexander/Getty Images

#Külföld#american airlines#egyesült államok#ohio#georgia#colombus#tévedés#gyerek#repülés#légitársaság#jegyfoglalás

Címlapról ajánljuk