Külföld

Az ukrán vezetés egymillió embert fegyverezne fel

Dévai LászlóDévai László

2022. május 13. 21:07

Elhúzódó háborúra készülnek, Ukrajna előtt nagyon nehéz hetek állnak – közölte a védelmi miniszter.

Az ukrán védelmi miniszter elmondta, hogy elkezdenek felkészülni az elhúzódó háborúra, majd azt a reményét fejezte ki, hogy a hosszú konfliktusnak nem kevesebb mint egymillió felfegyverzett ukránnal vághatnak majd neki – írja a BBC.

Olekszij Reznyikov Facebookon közzétett bejegyzésében azt írja, hogy Ukrajnának alaposan meg kell terveznie a következő időszakot, megfelelően kell elosztania az erőforrásait, és nem szabad hibáznia. Ha ezeket sikerül teljesíteni, akkor szerinte megnyerhetik a háborút.

A miniszter a posztban megjegyezte, hogy Oroszország lényegében már stratégiai vereséget szenvedett.

Reznyikov elmondása szerint a külföldről érkező fegyverek és egyéb segélyek nagyon sokat számítanak, mert így van esélyük legyőzni az egyébként nagyobb hadsereggel rendelkező oroszokat. Az optimizmus ellenére igyekszik tisztán látni a helyzetet, leírja, hogy Ukrajna előtt nagyon nehéz hetek állnak.

Az Oroszország ellen hozott szankciók a következő hónapokban meghozzák majd a hatásukat, a Kreml el fogja veszíteni minden esélyét a végső győzelemre. Ekkor lesz lehetőségünk megnyerni a háborút, de ehhez egységre, összetartásra, akaratra és türelemre van szükség 

– zárta szavait az ukrán védelmi miniszter.

Nyitókép: Thomas Lohnes / Getty Images

#Külföld#orosz-ukrán háború#ukrajna#fegyver#katonaság

Címlapról ajánljuk