Külföld

Emelkedett a New York-i lövöldözés sebesültjeinek száma, azonosíthatták a támadót

Dévai LászlóDévai László

2022. április 13. 7:52

A helyszínen lőszereket, egy baltát és egy tartály benzint is találtak.

Legalább 29 ember sérült meg abban a brooklyni metrószerelvényben, amiben egy fegyveres eldobott több füstbombát, majd tüzet nyitott az utasokra. Sokak állapota súlyos, de nem életveszélyes. Az elkövető összesen 10 embert sebesített meg a szerelvényben, a többiek menekülés közben sérültek meg.

A rendőrség egyelőre még nem ismeri a gyanúsított indítékát, de nyilvánvaló, hogy erőszakos szándékkal szállt fel a szerelvényre.

James Essig nyomozó elmondta, hogy a hatóságok egy bérelt furgon kulcsát találták meg a helyszínen. A hatóságok szerint a járművet Philadelphiában bérelte egy Frank R. James nevű, wisconsini és philadelphiai lakcímmel is rendelkező 62 éves férfi, akit nagy erőkkel keresnek, bár egyelőre a hatóságok nem elkövetőként vagy gyanúsítottként hivatkoznak rá – írja a CNN.

A rendőrség szerint a gyanúsított legalább 33 alkalommal adott le lövést, a helyszínen megtalálták a félautomata lőfegyvert, továbbá lőszereket, egy baltát és egy tartály benzint is. A rendőrség 50 ezer dollár jutalmat ajánlott fel annak, aki segít eljutni a furgon bérlőjéhez.

Nyitókép: Spencer Platt / Getty Images

#Külföld#new york#metró#lövöldözés