Külföld

„Óriási kockázat” – kiengedték a börtönből a férfit, aki 13 évesen élvezettel ölt meg egy 4 évest

Ignácz PéterIgnácz Péter

2022. március 29. 19:13

Sosem lehet biztosan tudni, hogy tényleg megváltozott-e a gyilkosság óta eltelt 28 év alatt. Áldozatának szülei azonban valamennyire megkönnyebbültek. 

Az volt az első alkalom, hogy megengedtem, hogy valahova is egyedül menjen. Megpusziltam, és mondtam, hogy szeretem. Ő mondta, hogy szeretlek Anya, és ugrándozva elindult a járdán.

Így emlékezett vissza a CBS „48 óra” című műsorának Doreen Robie a pillanatra, amikor utoljára látta fiát, Derricket.  A négyéves gyerek csak az utcájuk végén lévő sportpályára tartott a New York állambeli Savona faluban. Holttestét öt órával később találták meg.

A településen, amelynek népessége az ezer főt sem éri el, óriási sokkot okozott a gyerekgyilkosság. A családok nem merték kiengedni a gyerekeket a házból, attól tartva, hogy egy idegen gyilkos bármikor elrabolhatja és megölheti őket.

A sokkot aztán a döbbenet váltotta fel, amikor kiderült, hogy a kisfiú gyilkosa nem idegen, és még csak nem is felnőtt, hanem egy 13 éves savonai fiú, – az amerikai sajtóban csak a „szeplős arcú gyilkosként” emlegetett – Eric Smith volt.

Gyerek gyilkos

A 13 éves fiú 1993. augusztus 2-án ölte meg Derricket. Elcsalta magával a pályára tartó négyéves kisfiút, aki egy közeli erdőben, egy mezőn ölt meg. Megfojtotta, majd kövekkel verte szét, és végül egy bottal molesztálta. Ahogy az ellene indított vádat képviselő ügyész, John Tunney elmondta:

Úgy döntött, hogy véget vet Derrick Robie életének. És úgy döntött, hogy olyan módon teszi, ami több volt, mint gyilkosság. Csak simán megölhette volna Derricket, de nem csak simán megölte.

A gyilkossággal foglalkozó nyomozó, Charles Wood elmondta, hogy Smith kiásott egy nagyobb és egy kisebb követ, és azzal ütötte Derricket, majd uzsonnásdobozából kivett egy banánt, és széttörte, majd a dobozban talált üdítőt a sebeibe öntötte. Majd „molesztálta Derricket egy kis bottal, amit talált”. Ezután elrendezte a holttestet. Tunney szerint azért, mert „élvezte”, hogy játszhat a holttesttel.

Smith végül úgy bukott le, hogy négy nappal a gyilkosság után bement a rendőrségre, és felajánlotta a segítségét. A vele folytatott beszélgetések alatt megváltoztatta a történetét, és ellenmondásokba keveredett, végül két nappal Derrick temetése után bevallotta, hogy ő gyilkolta meg a négyéves kisgyereket. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért tette, közölte a rendőrökkel:

Nem tudom. Csak megláttam azt a szőke kisgyereket, és bántani akartam.

A legelterjedtebb magyarázat szerint a gyilkosság előtti időszakban a beszédproblémáktól szenvedő Smith-t rendszeresen bántalmazták és szekálták társai, és az ebből fakadó gyűlölet miatt ölte meg a négyéves Derricket. Felmerült az is, hogy Smith-t esetleg mostohaapja bántalmazta szexuálisan, csakúgy, mint a fiú lánytestvérét, de a hatóságok nem találtak semmilyen erre utaló bizonyítékot.

Az ügyész magyarázata szerint addig őt bántalmazták, most pedig ki akarta próbálni, milyen bántalmazónak lenni. 

A fiú ellen végül emberölés vádjával indítottak eljárást, és felnőttként állt a bíróság elé, ahol bűnösnek találták, majd a bírótól a lehető legmagasabb büntetést kapta: kilenc évtől életfogytiglanig tartó börtönt.

Feltételes szabadláb

Derrick szülei az ítélethozatal után azt gondolták, hogy ezzel vége az ügynek. Csak egy-két év múlva jutott eszükbe, hogy fiuk gyilkosát valamikor kiengedhetik a börtönből.

Az Eric Smith feltételes szabadlábra helyezéséről szóló első meghallgatást 2002-ben tartották – akkor elutasították. Csakúgy, mint két évvel később. Tunney a CBS-nek elmondta: a 2004-es meghallgatáson Smith olyan válaszokat adott a neki feltett kérdésekre, amik csak megerősítették benne a gyanút, hogy egy kezdő sorozatgyilkost fogtak el 13 évesen.

Smith kétévente kapott lehetőséget egy meghallgatásra, és ő minden egyes alkalmat kihasznált, és el akarta érni, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék. A CBS által felkért pszichológus elmondta, ahogy teltek az évek, úgy tűnt, hogy Smith tényleg kezd megváltozni, és megbánta, amit tett, és felfogja, hogy azzal milyen nagy fájdalmat okozott másoknak.

A meghallgatások azonban újabb fájdalmat okoztak minden egyes alkalommal Derrick szüleinek, akik rendszeresen karácsony idején kapták meg a levelet, amiben az újabb meghallgatásról tájékoztatták őket a hatóságok. Ezáltal rendszeresen újra kellett élniük fiuk elvesztését. Doreen Robie a CBS-nek kijelentette:

Nem fair, hogy továbbra is ez történik velünk.

A „szeplős arcú gyilkos” feltételes szabadon bocsátását végül a 11. próbálkozás után, 2021 októberében engedélyezték. John Tunney szerint ezzel „hatalmas kockázatot vállaltak” az erről döntő bizottság tagjai, és az ügyész reményét fejezte ki, hogy tudják, mit csináltak.

Smith szabadon engedését több hónappal elhalasztották, amíg nem találtak számára megfelelő lakóhelyet. A Robie házaspár attól tartott, hogy a városukba fog költözni, az édesanyjához, és aggodalmukban a város többi lakója is osztozott.

Végül New York Queens nevű negyedében, Savonától több mint 300 kilométernyire találtak számára megfelelő szállást. Smith február elsején szabadulhatott a börtönből, ahonnan csendben, a tévékamerákat kerülve távozott. 

Ezzel azonban nemcsak ő lett szabad, hanem áldozatának szülei is.

Doren Robie a CBS-nek kijelentette:

Kiszabadult, de ezzel együtt valamennyire mi is. Nincs több meghallgatás, és élhetjük az életünket. Megkezdődhet az igazi gyógyulás.

Nyitókép: CBS 

#Külföld#gyilkosság#emberölés#gyerekgyilkosság#eric smith#derrick robie#egyesült államok#new york#feltételes szabadláb#szabadlábra helyezés

Címlapról ajánljuk