Külföld

„Gyomorforgató:” kórházat és óvódát lőttek az oroszok Ukrajnában

Ignácz PéterIgnácz Péter

2022. február 28. 17:41

Háborús bűnöket követhetnek el Ukrajnában az oroszok, akik egy több mint száz országban betiltott bombával lőnek civil célpontokra. 

Egyre gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy Moszkva állításával ellentétben az orosz fegyveres erők nem csak katonai célpontokat lőnek precíziós lőszerekkel, hanem civil létesítményeket, köztük kórházakat, iskolákat és lakóházakat. Ehhez több robbanótöltetet is célba juttató úgynevezett kazettás, vagy fürtös bombákat használnak, aminek használatát a civilekre jelentett veszély miatt egy nemzetközi egyezmény tiltja.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze hétfőn közölte, hogy közelről figyelik az Ukrajna ellen indított orosz háború eseményeit, jelezve, hogy joguk van vádat emelniük háborús bűnök, valamint emberiesség elleni bűncselekmények elkövetői ellen. A háborúkat szabályozó jogszabályok tiltják a civil célpontok, valamint épületek, mint például a kórházak és templomok elleni támadásokat – írta az AP amerikai hírügynökség.

A washingtoni ukrán nagykövet pénteken jelezte, hogy Ukrajna gyűjti azokat a bizonyítékokat, amiket az ICC elé tárhatnak, közölve, hogy az orosz erők szándékosan támadnak civil infrastruktúrát és kórházakat. Hétfőn pedig az ukrán fegyveres erők vezetése arról számolt be, hogy az oroszok „alattomosan rakétákkal lőttek lakóépületeket a nemzetközi humanitárius jogszabályok normáinak megszegésével”.

Gyűlnek a bizonyítékok

A Human Rights Watch pénteken jelentette be, hogy négy civil (két férfi és két nő) meghalt és tízen megsebesültek, amikor kazettás bomba talált el február 24-én egy kórházat Vuhledar városában. A sebesültek között hat egészségügyi dolgozó is volt. A támadás miatt károk keletkeztek a kórházban, egy mentőautóban és polgári járművekben. A szervezet egyik vezetője arra szólította fel az orosz hadsereget, hogy fejezzék be a kazettás lőszerek használatát és ne támadjanak olyan fegyverekkel, amik válogatás nélkül ölnek.

Másnap, február 25-én, pénteken pedig egy gyerek és két felnőtt halt meg, miután kazettás bombatalálatok értek egy óvodát Ohtikra városában – közölte az Amnesty International. A jogvédő szervezet közlése szerint az épületben több civil keresett menedéket. Az épületről készült drónfelvételen látni lehet, hogy négy lövedék a tetőt találta el, három pedig közvetlenül előtte csapódott be.

 

Az Amnesty főtitkára, Agnès Callamard „gyomorforgatónak” nevezte a „bölcsőde és az óvoda elleni támadást”, amit szerinte háborús bűncselekményként kéne vizsgálni.

Válogatás nélkül gyilkoló kazettás bombák

A hollandiai központú Bellingcat oknyomozó újságírószervezet vasárnap arról számolt be, hogy egyre gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy az oroszok kazettás bombákkal lövik az ukrán településeket. A közösségi oldalakon egymás után jelennek meg fotók és videók ilyen támadásokról. Ezek pontos helyeit folyamatosan ellenőrzik.

Az alábbi felvételen azt látni, ahogy kazettás bombák csapódnak be alig száz méternyire egy gyerekkórháztól, Harkov városában. 


A Bellingcat szerint különösen Harkov városát támadják kazettás bombákkal. Az alábbi felvétel hétfőn készült a városban, és feltehetően ilyen típusú töltetek becsapódását lehet látni rajta.


A Bellingcat Twitter-oldalán folyamatosan teszik közzé a kazettás bombák használatát bizonyító felvételeket. A fotókon és videókon látni, hogy a lövedékeket célba juttató konténerek utcákba, házak elé, játszóterekre, kereszteződésekbe, zebrákba, vagy éppen lakásokba csapódnak be.

A kazettás bombák használatát tiltó nemzetközi egyezményt, az Osloi Nyilatkozatot 110 ország ratifikálta és 13 másik írta alá, mert ezek a pontatlan, célzott támadásra alkalmatlan, nagy területen pusztító fegyverek túl nagy szenvedést okoznak a lakosságnak. A kazettás bombák áldozatainak 98 százaléka a civilek közül kerül ki.

Nyitókép: Twitter/Bellingcat

#Külföld#orosz-ukrán háború#kazettás bomba#fürtös bomba#háborús bűn#emberiesség elleni bűncselekmény#kórház#óvoda#civil áldozatok

Címlapról ajánljuk