Keresem a családom

Évtizedeken át űzi őket a vágy, hogy találkozzanak

rtl.hurtl.hu

2015. november 9. 8:11

Ültünk szemben Terézzel, a kedves, csupaszív asszonnyal és szinte a bőrünkön éreztük a vágyódását, hogy általunk, rajtunk keresztül eljuthasson a testvéréhez. Az ikertestvéréhez.

Hogy miként szakadhattak el egymástól 3 évesen? Szinte érthetetlen.
Vajon milyen közöny, milyen bürokrácia vezet odáig, hogy egy szív alatt növekvő, egyszerre születő kislányokat elszakítsanak egymástól? Erre nincs válasz. Nem lehet válasz. Mégis megtörtént. 



És mi megrendülten ültünk a kis házikó takaros nappalijában a hozzánk forduló Terézzel, aki sírt. Sírt, mert az életét végig kíséri a hiány.
 

A tapintható, kézzel fogható üresség –
az ő
másik felének a nem találása. 


Azt mondta, hogy minden közös születésnapjukon ünnepelte lélekben a testvérét is, hiszen tudta, valakik, valahol most körbeülik őt is és boldog születésnapot kívánnak neki. Azt mondta, gyermekként mindig készített ki egy játék babát utazáskor az ikertestvérének is – hátha össze fognak találkozni véletlenül. 
 

De véletlenek – úgy tűnik - nincsenek. Csupán sors van. 


Sors és akarat. Mert ez a törékeny nő – aki közben keményen végigküzdötte az életét, tanult és gyermekeket szült, dolgozik, szeretett kisállatairól gondoskodik – szóval Teréz azt akarta, hogy az ikertestvére – legalább az életben egyszer - szemben állhasson vele. Illetve pontosabban ölelni akarta: szorítani, a kezét soha el nem engedni és elmondani az elmondhatatlant. 53 év történéseit. 



Vajon sikerül neki? Megtalálható 53 év távolából egy testvér, akinek új neve, új családja, új élete lett? Vajon foghatják egymás kezét valaha is? 


 
 

 

#Keresem a családom#blog#lilu#napló#első adás

Címlapról ajánljuk