Amikor a szerkesztőség egyik tagja találja meg a rokonát

2015. augusztus 21. 15:53

A Keresem a családom című műsor nem csupán munka nekünk. Életmóddá vált. A rengeteg, filmre kívánkozó eltűnést látva, olvasva megtanultuk tisztelni a saját, élő, meglévő kapcsolatainkat. És egyben - mintha egy pszichológiai kísérlet részesei lennénk - felszínre kerülnek saját történeteink, melyek lelki feldolgozására megérett az idő. Egyik kollégánk, Rákosi Katalin a nyomozások során zajló rengeteg beszélgetés hatására döntött úgy, hogy megkeresi a féltestvérét és felveszi vele a kapcsolatot. Az ő beszámolója következik.

"A műsor kapcsán felbátorodtam. Az apámat nem ismerem, és az eltelt majdnem 37 év bebizonyította, hogy nem kíváncsi rám, vagy éppen fél a találkozás lehetőségétől. (Bár ez utóbbit nem értem valójában.) Tudtam viszont, hogy én csupán az első gyermeke vagyok, van egy második is, aki pár évvel utánam jött e földre. Azt is tudtam, hogy ő sem tartotta a kapcsolatot apai vonalával, és tudtam, éreztem, hogy kettőnk életében rengeteg a hasonlóság. Kíváncsi lettem. Egyre jobban. És aztán már éreztem is, hogy ő van, létezik, és természetesnek vettem az érzést.

Megkerestem Facebookon és írtam neki. Ismeretlenként. Egy hétig nem jött válasz. Vettem egy nagy levegőt és bejelöltem ismerősnek, ezt pedig újabb üzenettel kísértem. És 10 perc múlva jött a válasz: "ezek szerint apám első lányához van szerencsém." Sor sort követett szűken, de barátságosan.
És akkor felvetettem a találkozás lehetőségét, melyre azt írta, "ez klassz lenne"!

Fura érzés kerített hatalmába, vártam a találkozást, amely be is következett pár nappal később. Jobb érzés volt, mit gondoltam vagy mint amit elképzeltem.