Itt nézheted vissza Magyar Péter exkluzív RTL-interjúját

rtl.hurtl.hu

2026. május 23. 20:51

Jelentős fizetéscsökkentést tervez az állami vezetők körében Magyar Péter, aki az RTL-nek adott exkluzív interjújában vázolta fel kormánya gazdasági terveit. Nézd vissza a teljes beszélgetést regisztrációval az RTL+-on.

Az RTL Híradónak adott exkluzív interjújában részletezte kormányzati elképzeléseit Magyar Péter, aki szerint a Tisza Párt győzelme esetén már augusztus 20-án megkezdődhet a kampányban tett ígéretek gyakorlati megvalósítása. A politikus hangsúlyozta, hogy a legfontosabb cél egy felelős és tartható költségvetés kialakítása, amely véget vet az eddigi felelőtlen gazdálkodásnak, ami véleménye szerint szegénységbe és korrupcióba döntötte az országot.

Jelentős fizetéscsökkentést tervez az állami vezetők körében Magyar Péter

A tervek egyik leglátványosabb eleme a politikai vezetők javadalmazásának radikális átalakítása. Magyar Péter elmondása szerint saját miniszterelnöki fizetését bruttó 3,8 millió forintban határozná meg. Ez az összeg két tételből állna össze: egy 2,3 milliós miniszterelnöki alapbérből és egy képviselői tiszteletdíjból. Összehasonlításképpen kiemelte, hogy Orbán Viktor legutóbbi fizetése bruttó 7,8 millió forint volt. A csökkentés nemcsak a kormányfőt, hanem a minisztereket, államtitkárokat és a polgármestereket is érintené, akiket a korábbi, alacsonyabb bérszintekre sorolnának vissza.

Jelentősen csökkenni fog a miniszterelnök fizetése, a többi állami vezető fizetése, az országgyűlési képviselők fizetése, csökkenni fog a polgármesterek fizetése, újra vissza a régi szintre

– fogalmazott a politikus az interjúban.

A spórolás az Országgyűlés működését is alapjaiban érintené. Magyar Péter rámutatott, hogy a jelenlegi rendszerben a parlament négy év alatt több mint 200 milliárd forintba kerül, amit ő elfogadhatatlanul magasnak tart. Különösen a képviselők havi 7 millió forintos irodakeretét tartja túlzónak. Számításai szerint az új szabályozással négy év alatt egy teljes évnyi költséget, azaz mintegy 50 milliárd forintot tudnának megtakarítani.

Ezeket a jóléti intézkedéseket vezetné be Magyar Péter

A kiadáscsökkentés mellett konkrét jóléti intézkedéseket is vázolt a politikus. Megerősítette, hogy már idén augusztusban kifizetnék a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, amihez a pénzügyminiszteri jelölttel szemben is szigorú elvárásokat támasztott. Emellett bevezetnék a nyugdíjas SZÉP-kártyát is, amelynél egy 200 ezer forintos keretösszegről folynak az egyeztetések. Ennek kifizetése a tervek szerint sávosan, bizonyos jövedelmi szinthez kötve történne, és a politikus reményei szerint akár már az idei év negyedik negyedévében megérkezhetne az érintettekhez.

Magyar Péter kitért arra is, hogy a jelenlegi kormány népszerű és hasznos intézkedéseit, mint például az édesanyák adómentességét vagy a már bevezetett családtámogatásokat, meg kívánják tartani. 

Én azt tudom mondani, amit elmondtam a kampányban is, hogy a terv az, hogy minden olyan intézkedés, ami jó a magyar embereknek, a magyar családoknak, akár már korábbi kormányok által elfogadott és már bevezetésre került, vagy még be nem vezetett, de megígért intézkedések megvalósuljanak

 – tette hozzá a miniszterelnök.

Emberséges Magyarország

A gazdasági kilátásokkal kapcsolatban a politikus óvatosan fogalmazott, jelenleg 2 százalék körüli növekedéssel számolnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ország valós állapotáról csak egy teljes körű átvilágítás után tudnak majd pontos képet adni, amivel augusztus 20-ig szeretnének végezni, hogy utána elindulhasson az általa „működő és emberséges Magyarországnak” nevezett program.

Magyar Péter az RTL-nek adott exkluzív interjújában vázolta fel kormánya gazdasági terveit. Nézd vissza a teljes beszélgetést regisztrációval az RTL+-on.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!