Áramkimaradások lehetnek Magyarországon a hőség miatt?
2024. július 17. 18:53
Áramkimaradások is lehetnek, olyan terhelés éri az áramhálózatot a hőség miatt. Kedden is rekordot döntött az villamosenergia-fogyasztás: 7036 megawattot használtak el az emberek. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a hálózatot nem ilyen forró nyarakra tervezték. A magyar villamosenergia-hálózat üzemeltetője azt mondta, vannak tartalékkapacitások, a rendszert pedig folyamatosan fejlesztik.
Az egyik debreceni áruházban már egyetlen ventilátort sem lehet kapni, és ugyanígy hiánycikk a mobilklíma, derült ki a Híradó egyik nézője által készített felvételekből, amit a fenti videóra kattintva tud megnézni.
Az ország sok másik boltjában is ugyanez a helyzet, miután már másfél hete tart a hőhullám. A mai hőtérképen is látni, hogy az ország egy része szinte egy az egyben pirossá válik a déli órákra, olyan meleg van. Mindenki úgy hűti az otthonát, ahogy tudja.
Otthon úgy hűtöm magam, hogy ahogy fordul a nap úgy redőnyt lehúzom, bezárom, reggel korán kiszellőztetek, aztán lehúzom a redőnyöket
– mondta Dobos Jánosné.
Folyamatosan megy a klíma bent a lakásban. És rengeteget kell a folyadékot pótolni, úgyhogy próbálok napi 4 litert meginni ebben a hőségben. Úgyhogy így próbáljuk átvészelni, de nagyon nehéz
– mesélt túlélési praktikáiról Lukács Zorka a Híradónak.
Mások is vannak, akik megállás nélkül hűtik az otthonukat napközben és éjjel is. Ez a napi villamosenergia-felhasználáson is meglátszik, az elmúlt napokban egymás után dőltek meg a fogyasztási csúcsok. A Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító mérései szerint kedden este újabb rekordszintet, 7036 MW-ot ért el a hazai hálózat terhelése.
A rendszer most annyira leterhelt – a déli, de leginkább az esti órákban –, hogy könnyen előfordulnak meghibásodások és emiatt áramkimaradások lehetnek, a Híradónak nyilatkozó energetikai szakértő szerint.
Nem elég, hogy csúcson van járatva a rendszer, de extrém meleg időjárás van. Ami azt jelenti, hogy a műszaki elemek, tehát hogy a trafók és egyebek azok is túlmelegednek, romlik a hatásfoka. Ez okozhat főleg a déli országrészben, ahogy tapasztalták sok helyen, hogy áramkimaradások voltak
– mondta Holoda Attila, energetikai szakértő. Szerinte a napelemek valamennyi terhelést ugyan levesznek a hálózatról, de az egyre hosszabb és forróbbnak ígérkező nyarak miatt fejleszteni kell.
Arra kell felkészülni, hogy ezeknek a rendszereknek egy jelentős részében ki kellene cserélni ezeket a trafókat, olyanra, amelyek jobban bírják a hőmérsékletváltozásokat, mert enélkül bizony egyre több ilyen probléma lehet
– tette hozzá Holoda.
A hálózatot üzemeltető állami vállalat, a MAVIR az időjárás-előrejelzések alapján újabb rekordterhelésre számít. A keddi adatok már az éves csúcsterhelést is megközelítik. Ennek ellenére azt írták, „a szükséges tartalékkapacitások rendelkezésre állnak”. Az RTL Híradó kérdésére, hogy tartani kell-e áramszünetektől, annyit írtak, hogy „a villamosenergia-rendszer fejlesztése folyamatos.”